Az arany zsebóra - a dédapáé volt, aztán apáról fiúra öröklődött, s végül valamelyik történelmi kanyarban elveszett - végigkíséri a történetet. Az óra Szabó István névjegyszerű motívuma, sok filmjében szerepel, most is fontos metafora: egy évszázad - egy család életének, értékrendjének, boldogságának és szenvedésének jelszerű mértéke. A Napfény íze - széles ívű alkotás, egy zsidó család története, s áttételesen a század történetfilozófiai kritikája. A Sonnenscheinek hőse - első generációt alapító Manó - gyógyvízmixtúrájával lett híres és gazdag valahol Óbudán. Fia már doktorál, nevet szerez magának, hadbíró az első világháborúban - asszimilálódik. Szabó azonban nem is annyira a külső történéseket bogozza: a szerelmek rajza vezeti kezét (és Koltai Lajos kameráját), bennük tűnik elő az emberi titok. Ez a merev jogász például elveszi unokahúgát vagy tán fordítva, az okos-szép Vali (Jennifer Elhe) hódítja meg a fiút? Mindegy: a film egyik legszebb szekvenciája e tomboló, intellektuálisan és erotikusan egyaránt izgalmas szerelem és házasság. Ami mégis válással végződik.
Attól jó ez a film, hogy hősei bonyodalmasak, mint mi mindnyájan, ha engedünk a kíváncsi szemnek: csak a magántitok mentén élhető át a másik ember, és csak e titkokban mutatkozik meg a történelem valódi arca. A házasság nem volt egyszerű, lázadni kellett az apai szigor, a vallás, a család ellen, s aztán később lázadni a korrupt Monarchia ellen: e generáció keményen hitt Ferenc Józsefben, a felvilágosult rendben és a megfelelés parancsában. Vali viszont nem bírja nézni férje kompromisszumait, elhagyja. És mi lett e nagy lázadás díja? Háború, kommün, üldöztetés.
A következő generációnak csak látszólag könnyebb. Ádám magyarosítja nevét - különben nem fogadják be -, vívóbajnok lesz, olimpiát nyer, sorsában Petschauer Attila történelmi képe villan elő. (Őt is - mint a család férfialakjainak újabb és újabb reinkarnációit - Ralph Fiennes alakítja, nagyszerűen.) Ádám igazi magyar hős, de a kiközösítést és üldöztetést nem kerülheti el: a zsidótörvényeket (bár nem kéne) rá is kiterjesztik. És itt, a pokol kapujában megint csak a szerelem árulkodik a titokról: testvére felesége "csábítaná" el, s beszélné rá az emigrációra, addig, amíg lehet... És máris itt vagyunk e század nagy kérdésénél: menni vagy maradni? Hányféle családban, hányféle okból merült fel ez a dilemma, kinek így, kinek úgy - javarészt megoldhatatlanul. Ádám marad, és agyonverik valamelyik munkatáborban.
A háború után Iván - a harmadik generáció főalakja és a történet narrátora - kerül a következő bugyorba: meggyőződésből rendőrtiszt lesz, aztán legjobb barátját kell elítélnie, majd maga is börtönbe kerül. Ám itt is a szerelem vall a korról: igaz, ekkor már csak lopott félórákra telik, akkor is az államvédelmi nyomozóktól rettegve, de még ez a fájdalmas viszony is a láthatatlan emberi lényegről mesél: az árulásról, az önáltató hazugságról és a megtérésről. Iván itt, a pokol mélyén találja meg önmagát. Ráérezve nagyanyja életfilozófiájára, ismét felveszi a család elhagyott nevét, és végre embernek érzi magát.
Mély film. Szabó a döntő kérdést teszi fel: érdemes volt-e asszimilálódni? És a válasz majdnem egyértelmű, ki-ki maradjon az, ami, az identitás elvesztése, illetve kikényszerítése a század legnagyobb bűne volt. Most ez így összefoglalva száraz fecsegésnek tűnik, de a film antikolt, melegbarna képi világa, az egész mű bölcs distanciája, valamint az epizódok tabutörő feszültsége elvarázsol. Emberi történet szenvedélyekbe csomagoltan elmesélve. Nem vallomás, nem vád, nem filoszemita sztori, nem valaminek a cáfolata: egyszerűen sorstörténet. Annyira, hogy elfelejtkezel az időről is: a három óra tán hosszú, itt viszont funkciója van. Ezt az életfilozófiát csak akkor éled át, ha az idő beléd ég, ha ráérzel a nagymama zongorajátékának rezignált bölcsességére vagy a Törőcsik Mari alakjába rejtett mély igazságra: az egyszerű emberek többet tettek az üldözöttekért, mint ahogy gondolnánk. És még ráérezhetsz a csodás pillanatok narratívájára: az éjszaka folyamán kivirágzó köves udvar meséjére, a visszatérő motívumok üzenetére (eltört meisseni csészék ismétlődő, babonákkal teli jelenetzárásaira, a falióra hangjára és arra a végképp kódolt üzenetre, hogy a záróképek előtt miért tűnik el dédapa receptkönyve egy kukában, a hagyaték, amit évtizedekig kerestek, tőle remélve a csodát...)
Fájdalmas film: az eddig el nem mondott történelem pontos, distancírozott és ezért megrázó dokumentuma.
