Csigatempó

A csigák lassúak. Ez a csiga gyors. És 3D-s. DreamWorks erőfitogtatás a vásznon, avagy Turbó, a csodacsiga kalandjai a száguldó versenyautók világában.

Ezzel a néhány mondattal nagyjából össze is foglalható David Soren első egészestése animációja, ám ez az egyszerűség nem feltétlen jelent rosszat. Inkább csak afféle középszerűséget. Mert oké, az még a 6 éves nézőnek (ez az alsó korhatár) is leesik már az első képsorokból, hogy egy eredendően lassú csiga, aki száguldozásra, sőt mi több, versenyzői babérokra vágyik, már önmagában is vicces. Na de ettől még nem fog a hátán elvinni egy egész filmet!

Kellenek mellé segítők. Pipa. Akik viccesek. Pipa. És hisznek különc társuk álmaiban. Pipa. Szükség van még persze egy akadályokkal tarkított, lehetetlennek tűnő küldetésre, de ez eleve adott. (Egy csiga a versenypályán, érted…?!) És ennyi? Nagyjából sajnos igen.

A magát Turbónak becéző kerti csiga, Theo, hatalmas álmokkal érkezik minden reggel a veteményesbe, a szokásos napi paradicsomszüretre: villámgyors szeretne lenni. Csigatársaival ellentétben ő ugyanis nincs megelégedve sorsával, ezért mindent megtesz, hogy változtasson rajta: éjszakánként edz (17 perc alatt „futja” a 30 centit), sablonos jó tanácsokat hallgat példaképétől (felvételről), de leginkább álmodozik. Aztán jön a fordulat: egy szerencsés véletlennek köszönhetően kéken izzó nitrócsiga lesz belőle, aki autókat megszégyenítő sebességgel száguldozik az utcákon. Innen pedig már tényleg csak egy köpésre – vagy ha úgy tetszik, csigaházhossznyira – van a világhírnév.

A történetben egyetlen olyan elemmel sem találkozhatunk, ami eget rengető újdonságként ejtené állunkat a padlóra, így pozitívumként talán csak kis puhatestű főhősünk kitartását említhetjük, amiről viszont gyermek és felnőtt egyaránt példát vehet. Ami a kivitelezést illeti, ott viszont sajnos még ennyit sem emelhetünk ki: a látvány szép, de semmi extra, ráadásul 3D-s is, de minek…

A legnagyobb baj tehát a Turbóval, hogy a hónapok óta vetített előzeteséhez képest szinte semmivel sem több a teljes film. Aranyos történet egy különc és álmodozó csigáról, de semmi több. Jó szívvel szidni sem lehet, de dicsérni sem. Vagy ha stílusosak akarunk lenni: se nem gyorshajtás, se nem álló helyzet. Csigatempó.