A fiatal lány egyedül marad a néhai munkaadója által ráhagyott lakásban, ahol egyre aggasztóbb események történnek. Látomások kínozzák, hullanak körülötte az emberek, ráadásul egy japán szellemmel és a démoni megszállottsággal is szembe kell néznie. Minden adott lenne egy gyorsan felejthető horrorfilmhez, a Liza, a rókatündér viszont nem ebbe a műfajba tartozik.

A Liselotte és a május című színdarabon alapuló abszurd romantikus vígjáték egy harmincéves, nagyvárosi nő párkeresési kísérleteit és botladozását mutatja be, szerencsére elég távol a szingliklisék lehangoló világától. A fiktív, ám mégis ismerős Csudapesten, saját kis álombuborékában éldegél Liza (Balsai Móni), aki olyan sokáig ápolta a japán nagykövet özvegyét (Molnár Piroska), hogy közben teljesen az ázsiai ország hatása alá került. Innen származik az a Romana- és Júlia-füzetek színvonalát idéző ponyvaregény is, amelyet csekélyke szabadidejében rongyosra olvasott, és amelynek irreális, romantikus ideálképét szeretné saját életében viszontlátni. Az „örök cseresznyevirágzás” azonban csak nem akar eljönni, és nem elég, hogy furábbnál furább alakokkal akad össze, „udvarlói” rendre a Végső állomásba illő változatossággal patkolnak el. A hatóság Liza gyilkos természetét, az érintett pedig egy átkot sejt a jelenség mögött.

A rókatündér – félelmetesebb nevén rókadémon – mítosza Kínából került át a japán folklórba, és számos verziója létezik. E nagy erejű, alakváltó lény farkának egyetlen csapásával hatalmas pusztítást okozhat, ezért Liza igencsak kétségbeesik, amikor arra a következtetésre jut, hogy ő is ilyenné változott. A rejtélyt régi barátja, az énekes-kísértet Tomy Tani (David Sakurai) és a halálesetek ügyében vizsgálódó Zoltán zászlós (Bede Fazekas Szabolcs) segítségével próbálja megoldani, miközben egyre kevésbé hisz a happy endben.

Balsai Móni naiv Lizájára jellemző némi Bridget Jones-i szerencsétlenkedés, és valóban hajaz egy kicsit az elődként emlegetett Amélie-re, de a legjobban mégis csak egy nehéz sorsú Grimm-hősnőre emlékeztet, aki szolgálólány külsővel is szép, és akinek a kezében idegenül hat az elmét értelmetlen áltanácsokkal ostromló női magazin. („A szürke egérre még az éhes macska sem harap rá.”) Liza saját gyermeki ártatlanságát a világra is kivetíti, ezért nem veszi észre, mennyire hamisak az előtte lebegő példák. Legyen szó a rég halott japán nagykövet és neje közötti legendás románcról, az „intim” társkereső páros első randevújáról, vagy a szomszédasszony és a bájgúnár egymásra találásáról, ő csak a szépet látja. Az illúzió összeomlásakor már nem figyel oda, mintha csak a Facebookon nézegetné ismerősei igazinak tűnő boldogságát.

Nem csak Balsai oldja meg tökéletesen a feladatát, kollégái is mind ripacskodás nélkül, szórakoztatóan hozzák a bizarrabbnál bizarrabb figurákat. A gazdag kínálatból talán Schmied Zoltán cinikus, de jóindulatú nőcsábásza, Bede Fazekas Szabolcs különc nyomozója, és Cserna Antal Monty Python-alakokat idéző, tragikusan nevetséges karaktere emelkedik ki. Szabó Győző cameója pedig amilyen kurta, olyan zseniális.

A történet egy Magyarországon soha nem létezett, kapitalista hetvenes években játszódik, ahol a rendőrség rozoga épülete szocreál benyomást kelt, és nincs még mindenkinek telefonja, de már kapható a Cosmopolitan, az amerikai stílusú Mekk Burger gyorsétteremben pedig csak két forint az akciós szendvics. Az ötletesen egymásra rétegzett korok mellett a műfajokat is jópofán keveri Ujj Mészáros Károly mozija, amelyben az abszurd és fekete humorral átszőtt romkomfordulatok mellett a klasszikus mesék és a horrorparódiák elemeit is felfedezhetjük. Mindez az ügyesen elhelyezett apró poénokkal, a finom társadalomkritikával és a szórakoztató mellékszereplőkkel éppen elég színes ahhoz, hogy a számítógéppel animált részek már a túlzsúfoltság irányába mozdítsák el az összhatást.

Ezekkel nem csak az a probléma, hogy kissé mesterkéltek – hiszen egy magyar vígjátékon senki sem fogja számon kérni a Gravitáció látványvilágát –, hanem az is, hogy feleslegesen zökkentenek ki a szépen megteremtett atmoszférából. Mivel a cselekményben betöltött szerepük hagyományos módon is érvényesíthető lenne, kicsit olyan hatást keltenek, mintha az alkotók szerették volna demonstrálni, hogy lám, ilyet is tudnak. A speciális effektek a történet tetőpontján válnak végleg fárasztóvá, amikor már annyira nagyot próbálnak mutatni, hogy a jelenet zavaróan hosszúra nyúlik, elérve azt, amit egészen odáig sikerült elkerülni: hogy egy kicsit már várjuk a film végét.

Aggodalomra azonban nincs ok, mert ettől eltekintve a Liza, a rókatündér remekül teljesítette a küldetést, amelybe már külföldön és itthon is sokan belebuktak: olyan romantikus vígjáték lett, amely tényleg vicces, és még a szerelemről is van egy kevéske mondanivalója. Nálunk legutóbb a Megdönteni Hajnal Tímeát tett kísérletet valami hasonlóra, de nem tudott több lenni amerikai társai vállalható klónjánál. Ennek ellenére egy kicsit már magasabbra helyezte a hazai „romkomlécet”, amely felett Liza fantáziadús és bájos meséje most lendületesen át is repült. A szárnyalásban jelentős szerepe van a – magyar szerzőtől származó – japán pop- és finn westernslágereknek is, melyeknek nyelvtudás híján torz szövegű verziói egy darabig még szólni fognak a fejekben.