Spencer Bonaventure Tracy az ír-amerikai katolikus John Edward Tracy és a protestáns Caroline Brown gyermekeként született a wisconsini Milwaukee városában 1900. április 5-én. Hogy olasz hangzású középső nevét honnan kapta, rejtély, de apjának katolikus vallása egész életére kihatott. A nehezen nevelhető gyereket 9 éves korától apácák tanították, majd több jezsuita intézetben is megfordult, de így is nehezen bírta az iskolát. Olvasni is csak azért tanult meg, hogy a némafilmek feliratait el tudja olvasni, és innentől kezdve a filmek megszállottja lett, szerette eljátszani a látott filmek jeleneteit családjának és barátainak.

Amikor 18 éves lett, a legjobb barátjával, Pat O'Briennel jelentkeztek a haditengerészetbe , csakhogy a kiképzésük végére pont véget ért az I. világháború is, így nem láttak akciót. A szolgálati idő azonban feljogosította Tracyt a továbbtanulásra, és bár orvosnak készült, beiratkozott az egyetem színjátszó körébe, ami hamar beszippantotta. Ezen felül az iskolában a helyi vitakör legaktívabb tagja volt, és saját bevallása szerint ez segítette leginkább a színészetben is. A vitakör tagjaként jutott el a New York-i American Academy of Dramatic Arts (AADA) egyik meghallgatására, ahol olyan meggyőző volt, hogy ösztöndíjat kínáltak fel neki. Ide nyert felvételt O'Brien is, akivel egy szobát béreltek, mindenen osztozkodtak – az egyetlen, közös öltönyükön is.

Végzős hallgatóként már színházi fellépései voltak 1922-tól kezdődően, de csak 1930-ra futott be a Broadway-n. Itt fedezte fel a legendás rendező, John Ford, aki azonnal szerződtette is a 20th Century Fox stúdió Felfelé a folyón című filmjére – a stúdió ellenkezése ellenére.

Rövidesen Hollywoodba költözött, ahol öt éven belül 25 filmet forgatott.

Bár folyamatosan főszerepeket kapott, alakítását dicsértek a kritikusok, a nagy áttörés csak akkor jött, amikor 1935-ben átszerződött az MGM stúdióhoz. Ahol sztárként kezelték, és megkapta azt a publicitást, amit a Foxnál valamiért sajnáltak tőle. Itt hamarosan  első színész lett, aki zsinórban kétszer is nyert férfi főszereplőként Oscart, 1937-ben A bátrak kapitánya, 1938-ban pedig a A fiúk városa főszerepéért - ezt a bravúrt azóta csak Tom Hanks tudta megismételni. Összesen kilenc filmben jelölték Oscar-díjra, amivel rekordtartó – Laurence Olivierrel megosztva. Jack Nicholsonnak ugyan összesen 12 jelölése van, de ebből 4-et „csak” mellékszereplőként szerzett.

Érdekesség, hogy kétszer jelölték a legjobb férfi főszereplő Oscar-díjára olyan szerepért, ahol külföldi halászt játszott – a portugál Manuelt alakította a Tengeri titánok (1937) című filmben, amiért el is nyerte első Oscar-díját, majd kubai öregemberként Az öreg halász és a tengerben (1958) csaknem 20 évvel később.

Tracy hamarosan szupersztár lett, de teljesen más alkat volt, mint korának más sztárjai.

Nem volt tipikus főszereplő, és talán pont ez volt a legfőbb előnye: mindent eljátszott, jó és gonosz figurákat, életrajzi filmek főszerepét, szinte bármilyen korcsoportot vagy nemzetséget, ugyanúgy volt remek drámában és vígjátékban. Ő volt Hollywood egyik első „realista” színésze, alakításai pedig kiállták az idő próbáját: 1999-ben az Amerikai Filmintézet kilencedikként sorolta minden idők legnagyobb férfiszínészei közé. Nem véletlen lett a negyvenes évek közepére a legjobban fizetett és legkeresettebb férfi színész.

Ő és James Cagney, Frank McHugh és a már emlegetett Pat O'Brien országos cimborák voltak, rengeteget buliztak együtt, és baráti társaságukat Hollywoodban az ír maffiaként emlegették.

Tracy sikerének egyik kulcsa az volt, hogy az MGM-nél mindig remek partnereket találtak neki, más kérdés, hogy színésznő partnerei többségével le is feküdt. Még kezdő színészként vette el társulatának egyik tagját, Louise Treadwellt 1923-ban, de nem volt boldog a házasságuk. Fiuk, John süketen született, amit Louise hónapokig eltitkolt férje elől, aki ezt valamiféle isteni büntetésnek tekintette. 1933-ban Tracy elköltözött otthonról, de katolikusként nem volt hajlandó elválni, bár a hite attól nem tartotta vissza, hogy korának szinte minden ismert színésznőjével viszonyt kezdjen.   

Legismertebb viszonya Katharine Hepburnhöz kötötte. A két színész románca 26 éven keresztül tartott, miközben Tracy mindvégig házas volt. 1942-ben találkoztak először, Az év asszonya forgatásán. Hepburn közölte Tracy-vel, hogy egy kicsit magas hozzá, mire az egyik producer megnyugtatta a nőt, hogy a férfi "majd méretre vágja".

Kilenc filmben játszottak együtt,

és bár a szakmában nyílt titok volt kapcsolatuk, végig adtak a látszatra, és csak akkor költöztek össze, amikor Tracy egészsége nagyon megromlott. George Cukor birtokán egy, a kíváncsi szemek elől eldugott házban laktak, még egy Lobo nevű, közös kutyájuk is volt. A hatalmas szerelem ellenére közismert volt, hogy Tracy többször megcsalta Hepburnt is.

Burgess Meredith előtt neki ajánlották fel a Pingvin szerepét az 1966-os Batman című tévésorozatban, de azt mondta, hogy csak akkor fogadja el a szerepet, ha megengedik neki, hogy megölje Batmant. Azon kevés igazán híres színészek egyike volt, akik jócskán megélték a televíziózás korát, de soha nem szerepelt televíziós filmben vagy sorozatban.

Nem csak apja hitét, de annak alkoholizmusát is „örökölte”. A színész rettenetesen megvadult, ha ivott, márpedig sokat ivott. Amíg a Foxhoz kötötte a szerződése, rendszeresen kocsmai bunyókba keveredett, többször is letartóztatták, és egyszer a chicagói elmegyógyintézet párnázott szobájában ébredt. Nem ivott folyamatosan, egészen hosszú időszakokra tudatosan távol tartotta magát az italtól, de ha ivott, kifejezetten durva időszakokat is megélt. Egyszer hetekre bevette magát egy hotelszobába,

gyakran semmi mást nem csinált, csak a kádban üldögélve vedelt.

Még vizelni sem kelt fel. Amikor az MGM-hez került, a stúdió külön embereket alkalmazott, hogy távol tartsák a depressziós ivászattól. 40 kilométeres távolságban minden kocsma megkapta a telefonszámukat, és amikor hívás érkezett, mentővel mentek érte, majd elvitték valahova, hogy a nyilvánosságot kizárva kijózanítsák.

Tracy egész életében álmatlanságban szenvedett, ami miatt végül nagyon erős altatókat szedett - mire leszokott az alkoholról, gyógyszerfüggő lett, mindez nagyon megviselte az egészségét. Miután megvált az MGM-től, szabadúszóként dolgozott. Gyakran mondott vissza szerepeket egészségügyi okokból, problémásnak tartották, de ekkor fedezte fel magának Stanley Kramer rendező, akivel egymás után négy, kritikailag is nagyra értékelt filmet készített, köztük az  Ítélet Nürnbergben (1961) címűt.

Utolsó filmje, a szintén Kramer rendezte Találd ki, ki jön ma vacsorára (1967) egyben az utolsó közös filmje volt Katharine Hepburnnel, aki a fizetése jelentős részéről lemondott, hogy a Columbia Pictures Tracyt alkalmazza, akiről köztudott volt, hogy súlyos beteg.

A színész 17 nappal a forgatás befejezése után halt meg: kora reggel kávéfőzés közben kapott infarktus, így talált rá Hepburn a konyhában. 

A színésznő sosem nézte meg a kész filmet, képtelen lett volna rá – a temetésre pedig a család iránti tiszteletből nem ment el. Egyébként ez a film hozta meg az utolsó, immár poszthumusz Oscar-jelölést.

Egy bizonyos Carlo Pedersoli nevű volt vízilabdázó 1967-ben költözött Amerikába, hogy színész lehessen, és az Isten megbocsát, én nem! című filmhez vette fel a Bud Spencer nevet. És hogy honnét a Bud Spencer név? Az biztos, hogy Carlo a kedvenc színésze, Spencer Tracy után választotta a vezetéknevét, a Bud viszont igazi rejtély.

Borítókép: Spencer Tracy 1934-ben, fotó: Bettmann / Getty Images