Adott nyolc rosszarcú pasas, plusz egy undok nő összezárva a világ háta mögött a dermesztő hidegben, csőre töltött fegyverekkel és minimális túlélési eséllyel, és adott Tarantino régóta a legszórakoztatóbb, ha nem a legjobb munkája, amiben nagyon, de nagyon csúnyán beszélnek.
Az Aljas nyolcas már az első képsoraival elvarázsolja a nézőt, legalábbis azt, aki vevő Quentin Tarantino mozimániájára, csodás módon nyakatekert dialógusaira, kegyetlen humorára és pazar színészvezetésére. A hófödte Wyomingban járunk, valahol a hegyek között, ahol egy postakocsi iparkodik megelőzni a közelgő hóvihart. A kocsi utasa egy fejvadász, John Ruth (Kurt Russell) és egy megbilincselt nő (Jennifer Jason Leigh), hamarosan pedig csatlakozik hozzájuk egy volt északi lovassági tiszt, a szintén fejvadász, színesbőrű Warren őrnagy (Samuel L. Jackson) és a közeli kisváros új seriffje (Walton Goggins), aki a polgárháborúban a másik oldalon harcolt. A társaság még épp időben ér a hegy tetején álló postakocsiállomásra, ahol többen próbálják átvészelni a vihart, de már az első pillanatban tudjuk, hogy valami nem stimmel az itt egybegyűltekkel. Tarantino látszólag előző filmje, a Django elszabadul világát építi tovább, és a western valóban jól áll neki, sok szó is esik a polgárháborúról, a határvidékről és egyebekről, de az Aljas nyolcas sokkal inkább rokonítható a Kutyaszorítóbannal. Itt is egy rakás rossz arcú néz farkasszemet egymással – köztük Tim Roth és Michael Madsen -, és itt is elképesztően sokat dumálnak, ráadásul elég profán módon, de úgy, hogy azt nem lehet megunni, és számos más közös vonás van a két film között, de a legtöbbet szpojlerezés lenne elárulni.
Tudjuk, hogy Tarantino nem csupán előszeretettel idéz híres és elfeledett alkotásokból, de tulajdonképpen ezekből az idézetekből rakja össze saját munkáit, és az Aljas nyolcas is számos más film jeleneteit idézi fel. Nem plágiumról van szó, hanem a film mélységes szeretetéről és tiszteletéről – ha nem így lenne, Tarantino már sehol sem lenne -, amit az is igazol, hogy QT óriási hisztit kiverve elérte, hogy a filmet első körben ne digitálisan, hanem kópiáról, a már kihaltnak számító 70 milliméteres formátumról vetítsék – nálunk ilyen sajnos eleve nincsen. Ez a rajongás áthat minden jeleneten, minden karakteren, sokkal inkább, mint a színesebb, csavarosabb, mégis kevésbé lenyűgöző Djangóban, és Tarantino nem tud betelni a jelenetek felépítésével és saját párbeszédeivel. A szikár, remekül megágyazott sztori egy ponton, kicsivel a játékidő kétharmadán túl egyszerűen túlszalad önmagán, és azon vesszük észre magunkat, hogy innen már nincs tétje a dolognak, ellőtték a meglepetéseket, és már elmondták, amit akartak – és ez különösen igaz a Samuel L. Jackson által játszott Warren őrnagyra. Lesz, aki emiatt az egész filmet öncélúnak találja, én még így is élveztem. Az viszont kissé rossz szájízt hagy maga után, hogy a legjobb poénok mind az egyetlen női szereplő folyamatos és alapos veréséhez kapcsolódnak – igaz, meg is érdemli, amit kap, és nem igen van kifogása ellene, de azért...
Ennio Morricone zenéjével és Robert Richardson képeivel Tarantino majdnem tökéletes filmet készített, ami egyben főhajtás is az egész műfaj és úgy általában a filmművészet előtt, miközben baromira szórakoztat. Rendezőnk talán sosem volt ilyen szókimondó és nagyszájú, pedig tudjuk, sosem volt az a típus, aki visszafogja magát, és számára bűnös élvezet szemét karaktereket megalkotni és velük aljas húzásokat véghez vinni, és ebből most jut bőven, mert VALAMI mindenkiről kiderül. Abba már bele se menjünk, hogy teljesen képzetlen, videótékásból lett rendező létére milyen fantasztikusan ért a színészvezetéshez, és a szokásos Jackson különszám mellett a hatalmas bajusszal is felfegyverzett Kurt Russell a legemlékezetesebb itt – viszont szegény Channing Tatumból még ő sem tud rendes színészt faragni.
Pontszám: 8 és fél
Kinek ajánljuk: Tarantino és a western szerelmeseinek, azok viszont, akik eddig is öncélúnak és ömlengőnek tartották a rendezőt, most is ezt fogják róla gondolni, amin nem segít, hogy javarészt egy helyszínen játszódik a teljes cselekmény, ezért minden koncentráltabbnak hat. Mindezek ellenére QT most jóval felszabadultabban és oldottabban rendezett, mint előző két filmje esetében.
