Hihetetlen, mennyi felesleges pénze van Hollywoodnak! És mennyire kevés kreativitása. Egy remake készítésének létjogosultsága mindig kétséges, de hogy annak mi értelme van, hogy egy meglévő filmet kockáról kockára, szóról szóra ugyanúgy felvegyenek amerikai színészekkel, az már túlmegy a kétséges szinten. Félreértés ne essék, jó film a Kéjlak, csak nehéz megérteni, hogy az eredeti rendező egy jó remake után miért készítette el ezt a filmet is.
Bár nehezen, de megpróbálok ezen gyorsan továbblépni, és csak pár mondat erejéig boncolni a témát. 2008-ban készítettek egy Loft című belga filmet, amit szintén Erik Van Looy rendezett, aki ezt a művet is jegyzi. 2010-ben készítettek egy Loft című holland filmet. Eddig még érthető is a dolog. 2014-ben viszont készítettek egy The Loft című amerikai filmet, ami tényleg annyiban különbözik mindössze a holland verziótól, hogy angolul beszélnek benne nagyrészt amerikai színészek. Tény azonban, hogy a másolat tökéletesre sikerült. A kameraállások, a szögek, a mozgások, a fények, a szereplők helye és mozdulatai. Az összes párbeszéd és szinte az összes helyszín teljesen megegyezik a négy évvel korábban forgatott műben látottakkal. Vagy tényleg ennyire kell a pénz, vagy tényleg ennyire fontos, hogy a nézők felirat nélkül is értsék, amit a „szép” emberek mondanak. Jobb ötletem nincsen.
Mostantól tehát nyugodtan veheti bárki úgy, hogy két film kritikáját olvassa, ugyanis nagyítóval kell keresni a kettő közti különbséget. Amit találunk, az viszont meglepő módon az amerikai változat felé dönti a mérleg nyelvét.
A történet szerint öt házasember egyikőjük újonnan épített lakóházában kisajátít egy lakást, melyet személyes, és feleségeik előtt erősen titkolt célokra használnak fel. A kéjlakkal azonban szabályok járnak, melyeket az öt jó barát próbál is betartani. Egy reggel azonban egy halott meztelen nőt találnak az ágyhoz bilincselve. Mindössze öt kulcs van a lakáshoz, amely zárva volt, a riasztó pedig kikapcsolva. Evidens: közülük valaki igen súlyos dolgot rejteget. Ahogy azonban haladunk a filmben, egyre világosabb, hogy mindegyikük titkol valamit.
Az alapjába véve is izgalmas és érdekes, kicsit Agatha Christie-szerű felállást még különlegesebbé teszi, hogy az információkat csepegtetve kapjuk. A filmidő nem azonos a megtörténtekkel, így utólagosan ugrunk vissza olykor a múltba, hogy egyre többet tudjunk meg a főszereplőkről. A jelen egyébként öt kihallgatószobában játszódik, ahol nagyon erős közelikkel vonódunk egyre jobban bele a szereplők lelkiállapotába. Amiben viszont jobb ez a változat, az a két rendőr karaktere. Itt valódi szerephez jutnak, fontosabb a jelenlétük, mivel ők fejezik ki a férjek tevékenységeik elleni már-már durva ellenszenvet. Ők testesítik meg az erkölcsöt, melyet nem csak a gyilkosság kezd ki, hanem az egész kéjlak működtetése. A holland változat ezen a téren lágyszívűbb a feleségeiket folyamatosan csaló szereplőkkel.
A hangulati elemek, a világítás és a zene is hibátlanok, szépen elkülönül jelen, múlt, és az annál is korábbi múlt. A végső katarzis ugyan egy hajszálnyit túl van csavarva, eggyel kevesebb fordulat is éppen eléggé meghökkentő és váratlan végkimenetelt adott volna, de ez legyen a legkevesebb. A Kéjlak szórakoztató, ötletes, és bár nem írja be magát a thrillerek legei közé, mindenképpen érdemes megnézni akármelyik változatát.
