A nílusi sügér szimbólumként működik filmünkben, bár ez nem nagy megállapítás. Az erős állítás maga a jelkép: a mesterségesen elszaporított hal más fajokat tüntet el, sőt, felfalja a saját utódait is. Mindenki gondoljon, arra, amire akar... Én részemről arra, hogy ha hal halnak: ember embernek farkasa, ha már szegény - nyugodjék békében - Darwinnál tartunk.
Ahogy a szerző is mondja, bárhol másutt - ahol hasonlóan kiélesedett helyzetben mutatkozik meg az említett "farkas"-konstelláció - is leforgathatta volna filmjét. Ő most épp Tanzániát és a Viktória-tót választotta. Nincs semmi, ami természetes itt, talán csak a káosz, amely természetbe való erőszakos beavatkozás következményeképpen magától értetődően bomlasztani kezdte a víz élővilágának természeteses egyensúlyát. Az ötvenes évek óta jócskán volt ere idő, filmünk azt az állapotot mutatja meg, melyben a szerencsétlen sügér elszaporodása és ipari méretű feldolgozása-értékesítése nem hogy jótékony hatással van a munkaerőpiacra és a szegénységre - hanem csak még inkább taszítja a lejtőn lefelé. Újabb film, ami azt állítja, hogy nincs bölcsebb és szigorúbb a természetnél. Semmit nem tehetünk ellene büntetlenül.
Rabszolgaság a huszonegyedik században. A Darwin rémálma tényleg a jó öreg Darwin rémálma lehetett, ám bekövetkezése egyértelmű is egyúttal. A film szerencsére nem mélyed társadalomfilozófiai mélységekbe, nem kommentál, csupán megmutat, ez amúgy is a dokumentumfilm dolga. Van is mit megmutatni itt, de ne számítsunk semmi jóra - tényleg egy rémálom.
A leghihetetlenebbek a szemek. Eltorzult arcok - HIV-fertőzott asszony, ételért verekedő utcakölykök, a halüzem őre, aki az életével játszik - de érdemes megnézni a szemeket, ott a félelem is. Szörnyek meg áldozatok, marnak és rettegnek egyszerre. Itt van minden, ilyen helyeken kell dokumentumfilmet forgatni, ahová beszorul, besűrűsödik fajunk minden rákfenéje: a hallal az élelmiszerexport, a fegyvercsempészettel a véget nem érő háborúskodás, a szegénységgel a munkanélküliség és a közbiztonság, ebből a prostitúció, abból az AIDS - és az egészségügy, folytathatnánk a sort, végtelen.
Olyan film ez, melyben valamiért már a jól irányzott irónia sem fakaszt önfeledt mosolyt, maximum a szándék elismerését. Valamikor a vége felé a halfeldolgozó nagyfőnöke egy helyes kis beállításban üldögél íróasztala mögött. Van mögötte a szekrényen egy zenélő hala, beindítja, büszkén mosolyog, a sügér meg a farkát rázza. Mintha csak jót röhögne az egész táplálékláncon meg az evolúción, meg azon, aki elvileg mindezek csúcsán áll.
