David Fincher javasolja, hogy kedveld

A thriller-guru a webkettő mennyországának égkék logójával festi be főcímét, hogy legalább egy estére kicsaljon minket a barátok tevékenységeinek monitorozása elől.


Mi jár a fejedben?

Az első felmerülő kérdés a Facebook-film kapcsán, hogy de mi ebben a sztori? Persze, az nem kis sztori, hogy egy papucsban rohangáló egyetemista félrészegen összetákol egy honlapot, amiből tulajdonképpen akaratán és szándékán kívül hamarosan dollármiliárdokat érő projekt válik. Ez nagy sztori - egy újságnak, akár egy egész könyvnek. De hogy mitől állja meg a helyét a monitor után a vásznon is, ahol gyilkosságokhoz, szerelmi bűntényekhez meg fingós poénokhoz vagyunk szokva, igenis kérdésesnek tűnt. Még akkor is, ha David Fincher a rendező, sőt akkor igazán. Fincher meghasonlott személyiségű inszomniásokról meg évekig hiába kergetett sorozatgyilkosokról szokott filmet forgatni, mit keres egy kollégium falain belül? Nyilván állati sok pénzt, hiszen az évtized találmányát, a web2 nirvanáját teszi meg témának, annak sikere csúcsán, idei júliusi adatok szerint 500 millió regisztrált felhasználó, értsd potenciális jegyvásárló számára. Hülye lett volna nem belevágni.
Így utólag sem tudom biztosan megmondani, mi az ami mindezek ellenére székhez szegezett az utolsó kockáig. De rögtön a nyitás zseniális. Zuckerberg és barátnője egy asztalnál beszélgetnek és hamarosan kiderül, a dialógus gyakorlatilag a chates kommunikációt próbálja leképezni: párhuzamosan folyó témák, amikbe időnként a résztvevők is belezavarodnak; "ezt most mire válaszoltad?". Egyúttal kerek-perec tudatja, milyen tempójú filmre számítsunk a következő két órában: duma, duma, duma, ameddig a webcam ellát. Ez persze terhes is lehet, de nyugodjunk meg, a filmet egy átlag amerikai néző szellemi potenciáljához igazították, vagyis az Ószövetség vastagságú szövegkönyv csak nyomokban íródott PHP nyelven.

Zuckerberg: diszlájk

A történet persze nem pusztán annyi, hogy a fiatal Zuckerberg ül a klaviatúra felett és zongorázza a Hacsaturján kardtáncot. A kikerülhetetlen konfliktus közte és az őt perlő "társ-alapítók" között feszül, hiszen ahol ekkora pénzek mozognak, ott hamarosan egyre többen tartják majd a markukat. Ez az egy, ahol nem tudok azonosulni Fincher álláspontjával, ő ugyanis az alapítót mindenáron egy szerethetően pimasz boy-next-doornak, egy bálványozandó istenadta tehetségnek állítja be (nagyon keveset, inkább csak mutatóba téve a karakterárnyalásért), míg ellenfeleit szinte homoksablonból kiöntött öntelt úrigyerekeknek, akik puffognak a bicepszeik között, amiért egy lenézett számteches túljárt az eszükön. Ezzel szemben - s a bíróság döntésére nem véletlenül már csak a film végi rövid feliratok utalnak - Zuckerberg tényleg ellopta az őt nagyra tartó Winklevoss-ikrek (Armie Hammer duplaszerepben) ötletét, és tényleg kifúrta a cégből egyetlen igaz barátját, akinek kezdeti anyagi támogatása és vak bizalma nélkül egy dobozos kólát sem tudott volna venni, nem hogy szervereket a vállalkozása beindításához. Vagyis a film ez esetben is kénytelen dramatizálni a valóságot és az eddig inkább csak bohóckodni látott Jesse Eisenberg több mint korrekt alakításához nyúlni, hogy kénytelen-kelletlen felállítson egy szimpatikus-antipatikus szereplők dualizmust, amely nélkül aztán tényleg még egy ilyen világraszóló sztori is hasznavehetetlen lenne a moziban.

Tróját is egy nő miatt rombolták le

Külön imádtam viszont Justin Timberlake-et, aki a Napster (a zeneipart hazavágó első mp3-cserélő site) alapítóját, az elnagyoltan ficsúr Sean Parkert formázza meg kábé a film felétől. A legenda szerint (...) ugyanis ő karolta fel Zuckerberget és vitte erkölcsileg kifogásolható, ám anyagilag mindenképp sikeres útra, illetve hozzá fűződik az ötlet, hogy ne thefacebook.com, hanem simán facebook.com legyen a közösségi oldal hivatalos neve (mindenki döntse el maga, szerinte ez lényeges-e). Timberlake, aki popsztárként sokat tett azért, hogy képtelenség legyen komolyan venni a négy percnél tovább tartó mozgóképeken, mára hogy, hogy nem, igenis tényezővé lépett elő, és egy interjúban már olyan is kiesett a száján, hogy befejezte az éneklést, mostantól színész kíván lenni. És a furcsa az, hogy ebben nincs semmi furcsa: szinte hibátlan teljesítményt nyújt egy ilyen kaliberű filmben is, egy olyan szerepben, ahol valóban játszani kell, nem csak jelen lenni és mosolyogni. Ő az, aki megnyugtatja Zuckerberget, semmi külön nincs abban, hogy világsikerét valójában nem nemesebb cél inspirálta, mint hogy bosszút álljon az őt kidobó barátnőjén, hiszen a Napster sem született volna meg, ha Parker más módon is le tudja nyűgözni az egyetemista lányokat, csakhogy a fociban nem volt jó. És ez a legbájosabb az egészben, ez a bitek és bájtok közé ékelődő humán-faktor, ami igazán átélhetővé teszi ezt a hidegkék mennyországot.

Kinek ajánljuk?
- 500 millió regisztrált felhasználónak.
- Wannabeknek.
- Justin Timberlake-rajongóknak és -szkeptikusoknak.

Kinek nem?
- Akik még a magyar klónt használják.
- Akit szerint a percenkénti 150 szó kicsit sok egy filmben.
- Aki szerint ez a zinternet-izé is csak egy múló hóbort.

9/10