[img id=435002 instance=1 align=left img]A kritikusi, olvasói réteg által könnyedebbnek tartott, csuklómozdulatból működő tárcák mellett azonban fel-feltűnik egy-egy érezhetően nem odaillő, komolyabb ívű novella. Semmiképpen nem célom alábecsülni a Darvasi-tárcák mondanivalójának mélységét a novelláihoz, regényeihez képest, sőt! 

Azzal azonban talán mindenki egyetért, hogy az író is igen tudatosan választja el tárcaírói tevékenységét (Szív Ernő személyében) szépírói munkásságától. Ez utóbbi Darvasinak közeledett az ideje, és a Pálcika, ha elindul mesekönyve után, egyazon évben megjelent a Vándorló sírok novelláskötete is (2012).

Amellett, hogy olvasás közben egy-két történetre ráismerhetünk folyóiratokból, a korábbi kötetek is mozgásba jönnek mind tematikusan, mind az elbeszélői attitűd tekintetében. A Kína visszatér ciklusban A lojangi kutyavadászok Csín Akadémiája tűnik fel, de a szövegek belső testét ismeretlen helyről idézett bölcsességek szakítják meg, amelyek nem mindig illeszkednek a történet menetéhez. 

Ennek ellenére az együttolvasást kínálják fel a befogadó számára, hogy a novella szerves részeiként tekintse azokat. Az ismeretlen forráshoz érdekes módon kapcsolódik az egyik betétben feltűnő, talált könyv, amely üres, lapjai fehérek, mégis értekezni kezdenek róla a tudósok. Mintha ez a misztikus, de organikus ismeretlenség adná Kína erejét, egy olyan hangulati minőséget, amely a Kína-témában írt novellák bázisát jelenti. A bölcsességek, a tanulságos, olykor megmagyarázhatatlan tanulságokkal bíró, miniatürizált narratívák ezt mélyítik el.

Darvasi világa ugyanis tele van rejtélyes eseményekkel, homályos motivációkkal, hiányzó előzményekkel és elliptikus történetekkel. A látszólag elbizonytalanító jegyek ellenére a szövegegyüttes mégis olyan biztos alapokon áll, mint a kínai bölcsességek vagy a bibliai történetek, és ezzel a Kelet-Nyugat transzcendens világpárral az emberiség két ősi mintájához tér vissza. Ez a visszatérés azonban másképpen történik; mintha nem időbeli, csupán hangulati, szimbolikus utazásról volna szó. Mintha a történetek narrátorait vagy szereplői elbeszélőit léptetné ebbe a világba, és onnantól fogva minden működik magától.

A szerelem és a halál témaköre továbbra is meghatározó a Darvasi-prózában. A kettő egymáshoz való viszonya melankolikusan tragikus történeteket szül az első egységben. Az Édenkert fejezetcím rögtön bekapcsolja a bibliai jelentéshálót, párbeszédbe lépve olyan motívumokkal, mint a kert és a fa. A fa mint az édenkerti bűn helyszíne az első novella tragédiájához vezet. 

A nő hiába ismétli szerelmének, hogy vágja ki a kerti fát, nem tesz eleget kérésének, végül a fa megmagyarázhatatlan vonzása, hívása a nő öngyilkosságához vezet, felköti rá magát. Sajátos, ahogy más történetek, bibliai szálak beleíródnak a novellákba. Mintha már csak a következményekkel találkoznánk, s valahol máshol kellene keresnünk az okokat. A férfi azért nem cselekszik, mert nem érti, vagy mert nem emlékszik, hogy a fa a bűn és az örökre szóló tragédia helye. Az élet és a halál között misztikus, sérülékeny a határ. A testiség pedig nem feltétlen az evilági élethez kapcsolódik.

[img id=435004 instance=1 align=left img]A kötet legizgalmasabb része a Holm-féle előadás és a Jézus-manökenek ciklus. Ez utóbbi lehetne mindkettő gyűjtője is; érzékletes cím, jól illeszkedik a mondanivalóhoz. A manöken abban az értelemben szerepel itt, hogy valakit modellez, valaki helyett áll, annak hasonmása. 

Ez alapján a novellák szereplői jézusi karakterekként is értelmezhetővé válnak. A helyettesítés koncepcióját egyébként Turi Tímea használja Darvasi prózája kapcsán, ami termékeny interpretációs lehetőségeket hív elő. E két fejezetben Jézus sosem jelenik meg közvetlenül beszélőként. Személye hiányt képez, a narráció, a szereplői elbeszélés vagy materiális helyettesítők (vér, kereszt, szög, sír) révén írható körbe. 

A Júdás című novellában külső narráció működik, mégis Júdás szemén keresztül látjuk az eseményeket, Jézus csupán mellékszereplő, és sosem lépünk az ő nézőpontjába. A Peppo, a Jézus-manöken történetében közvetlenül is krisztusi hasonmással állunk szemben. Peppót ugyanis a festő Jacinto modellként használja a szenvedő Jézus megfestéséhez. Az „éppen ilyen volt ő is” és „a megváltó Peppóra hasonlít” sorok megfordítják a hasonlítás útját, felcserélik a modellt a modellezővel, és ennek még egy képi reprezentációját is mozgásba hozza a novella, vagyis Jézus többszörösen helyettesítetté válik.

A kötetszerkesztés, -kompozíció mindenképpen dicséretet érdemel. Ugyanis a szövegek képesek együtt mozogni a köréjük épített utaláshálókkal, motívumokkal. A helyettesítés kérdése, a fizikai jelenlét és hiány kettőssége pedig a novellák belső összetettségét, motivikusságát növeli. Ennek különös összeérése a kötet hátulján önmagában olvasható mondat: „Akkor vagy, ha hiányzol!”