Illusztris társaságban landolt a legújabb képregény adaptáció, az Amerika Kapitány. A comics figura társai között ott találjuk Supermant, Batmant, Spidermant. Ők mára a nézők szemében klasszikusokká váltak, Darkman talán nem annyira, de Ironman még viszonylag friss hajtása ennek a szórakoztató fantasztikus műfajnak.

A többiekhez képest igencsak későn startolt a mozivásznon a Captain America, pedig a képregény 1940-es születése közel egyidős a Batman-ével, de utóbbi, Tim Burton rendezésében, már a 80-as évek második felében elég nagy sikerrel debütált a mozikban. Addig a Kapitánnyal az 1990-es sikertelen próbabemutató után húsz éves várakozó álláspontra helyezkedett az amerikai stúdió, mire Joe Johnston megrendezhette. Az ok világossá válik a látottak alapján.

Kétséges lehetett, hogy képes-e felvenni a versenyt ez az elszánt harciassággal küzdő, de igencsak naív katona a Denevérember komor színeket is felvillantó titokzatosságával, vagy a szintén kétarcú Pókember kamaszos vibrálásával, illetve a tökéletes mitikus hőssé avanzsált Supermannel. Az összehasonlítás óhatatlanul adja magát, hiszen a célközönség a fenti filmek nézőiből, rajongótáborából verbuválódik. Az intenzív vizualitást garantáló rajzos regényhősök közül nem a látványosságával tűnik ki a főhős figurája, pedig mindent megtesznek érte.

Javában dúl a második világháború, élén egy fantaszta agresszorral (Hugo Weaving), amikor Steve Rogerst (Chris Evans), egy átlagosnál is csenevészebb testalkattal rendelkező amerikai fiatalembert katonai szolgálatra alkalmatlannak nyilvánítanak. Egy tudós (Stanley Tucci) látva Steve nekikeseredését, elérkezettnek érzi az időt, hogy tudományos emberkísérletét végrehajtsa a fiatalemberen, akinek a fizikuma a sikeres beavatkozás után komoly méretű és hatékony fegyverré válik. Így Amerika Kapitányként rendkívül hathatósan tud szembeszállni az egész világot fenyegető piros-fekete rémmel.

A filmkészítők hűek maradtak a korabeli képregény nyilvánvaló propaganda céljához, minél több katonát megnyerni a náci hatalom elleni harc számára. A hazafias érzés a legerősebb motiváció, ez mozgatja Amerika Kapitányt és az egész történetet. Kérdés, mennyire mozgatja ez meg a mai fiatalabb generáció fantáziáját. A negyvenes évek mozijának modorában stilizált film matt szürkésbarna színeivel, ami önmagában még jó háttér is lehetne, de a kelleténél jóval lassabban csordogáló történéseivel, inkább álmosító, néhol egyenesen megmosolyogtató. Kiváltképp akkor, amikor a főhős élő reklámbábuként billeg egy női tánckar előtt. Itt válik világossá, hogy miért hezitáltak olyan sokáig a képregény megfilmesítésével. És ez a szimbólummá váló jelmez. A Kapitány az amerikai zászló motívumait, színeit megjelenítő öltözéke, kék füles sapkájával, többnyire lehangoló, sőt, néhol a látvány már a nevetségesség határát súrolja, és közel kerül ahhoz Amerika megmentője, hogy önmaga karikatúrájává váljék. Így egy szuperhőstől elvárható karizmatikus megjelenés erősen csorbul, és ezen még a varázspajzs sem segít.

Ezt a fiaskót aztán itt-ott kiegyensúlyozza a technikai eszközök pazar arzenálja a jó és a rossz oldalon egyaránt. A film futurisztikus műszaki felhozatala elég komoly, és a harci betétek látványvilága már a mai sci-fi műfajától elvárható szintet hozza.

A James Bond-filmek mindent tudó ketyeréit ajánlgató feltaláló figurája itt is felbukkan. De máshonnan is merít a film. A történetbe látványosan illeszkedik, a mozikban nagyon divatos, történelmi legendák kultikus tárgya, egy középkori, jelen esetben, egy bűvös erőt kibocsájtó kocka. Így van egy kis Indiana Jones-érzésünk is. De szintén visszaköszön a Kelly hősei és a Piszkos tizenkettő szemtelen katonáinak pimasz mosolya Amerika Kapitány szedett-vedett csapatában. Az eredeti ötletekkel érezhetően nem sokat bajlódtak a film készítői. De hiányát érezzük a humornak is, amit igencsak szűken mértek a dialógusírók, halovány, ahogyan az egész film az.

A jövő titka, hogy az Amerika Kapitány elég életerős lesz-e a folytatáshoz. A főszerepet alakító Chris Evans minden középosztálybeli lányos anya álma. Nyílt, őszinte tekintete nyílt, őszinte szándékot takar. Így valódi izgalmakat továbbra sem tőle várhatunk, hanem a sötét szándékú alaktól. A Mátrix és A Gyűrűk Ura sztárja, Hugo Weaving alakítja Amerikát leigázni készülő Vörös Koponyát. Fokozatosan deformálódó személyiségét, és egyre elvakultabb szándékát színészi alakítása kevésbé követi, jelmeze annál inkább. Piros bőrfeje, és hosszú, fekete bőrkabátja telitalálat. Tommy Lee Jones tisztje már ismerős lehet korábbi filmjeiből, így a nőkben gyönyörködünk inkább. Hayley Atwell -nak nemcsak a szépsége és a sminkje idézi a 40-es éveket, de ügyes játéka is.

Akárhogyan szavaznak a moziba látogatók jegyvásárlásukkal, lesz folytatás. Erre Samuel L. Jackson az Ötödik sugárút neonfényéből fölénk magasodó fekete alakja a garancia. A következő részből kiderül, barát vagy ellenség.

5/10 pont