zene: James Newton Howard
   vezényel: Pete Anthony
   kiadás éve: 2014
   kiadó: Walt Disney Records
   játékidő: 71:57


     Csipkerózsika történetéből - Hófehérkééhez hasonlóan - Walt Disney szintén készített adaptációt, ezt az 1959-es verziót pedig a mester egyik legjobbjának tartják. Sok éve dédelgetett álma volt a stúdiónak, hogy a híres mesét élő szereplős verzió formájában is feldolgozzák, a terv pedig mindvégig az volt, hogy a történetet a főgonosznak kikiáltott tündér, azaz Demóna szemszögéből meséljék el. A film sikere alapvetően a címszereplő személyén múlott, s így nem meglepő, hogy Hollywood egyik legkarakteresebb sztárját, a nemcsak húzónévként jól teljesítő, de valódi színészi kvalitással is megáldott Angelina Jolie-t már korán, 2010-ben bevonták a projektbe, akinek hamar szívügye lett a film, olyannyira, hogy producerként is beszállt az alkotásba. Jolie személyét a stúdió mindvégig alapvetőnek tartotta, az egyik producer ki is jelentette: "Úgy tűnt, ő az egyetlen ember, aki eljátszhatta a főszerepet. Nem lett volna értelme megcsinálni, ha nincs Jolie".
     A kezdet kezdetén még úgy volt, Tim Burton rendezésében láthatjuk a filmet, ám végül ő kiszállt, helyére pedig egy kezdő direktor, a látványtervezőként kétszeres Oscar-díjas Robert Stromberg került. Stromberg, aki mellesleg a filmzeneszerzőként és karmesterként ismert William Stromberg testvére, már kipróbálta magát efféle mesék terén, hiszen az Alice Csodaországban, illetve az Óz, a hatalmas látványvilágát ő alkotta meg, nem is beszélve az Avataréról. A Demóna esetében a látványra szintén nem lehet panasz, a rendezésbe azonban kissé beletört a bicskája, ugyanis pótforgatást kellett elrendelni, amely esetében már segítséget is kapott John Lee Hancock, a Hófehér és a vadász, illetve a Mr. Banks megmentése direktorának személyében. Minderre leginkább a film elejének totális átalakítása miatt volt szükség, az ugyanis sehogy sem működött, így onnan egy negyedórás rész ki is került, és teljesen más koncepció alapján lett újra leforgatva. A látvány esetében a rendező úgy vélte, egyensúlyt kell teremtenie a számítógépes effektek és a valódi trükkök között, így például a Jolie által viselt óriási szarvak valóban elkészültek a maszkmesterek veteránja, Rick Baker jóvoltából. A hasonló mesefeldolgozások egyik kötelező elemévé váltak a varázslatos, színes, bohókás lények, belőlük a Demónában sincs hiány. Szerencsére azonban a készítők felismerték azt, hogy a nézőknél túlcsordult a pohár, és ezen cuki lényeket már nem igazán tudják tolerálni, így aztán ízlésesen, szinte csak érintőlegesen vannak jelen a filmben. Hasonló mértéktartó gondolkodásmód mondható el Mória világának ábrázolásáról és bemutatásáról is.

     A forgatókönyv tehát nem az eredeti mese sztoriját követi, ez pedig a film egyik nagy erősségének mondható. Csipkerózsika itt csak mellékszereplő, hiszen az eredeti történetben gonosz, ebben a feldolgozásban viszont nem egyértelműen rossz Demónáé a vezérszerep. A varázslatos Mória és az emberek birodalma határos egymással, a két világ hosszú ideig békében él egymás mellett, ám Henrik király a fejébe veszi, hogy meghódítja a varázslatos Móriát. Hatalmas seregét azonban megfutamítja Demóna, a varázsvilágot védő tündér és az általa vezetett sereg. A király bosszút esküdik, s a trón átadását felajánlva azt kéri, hogy hozzák el neki Demóna szárnyait. A feladatot végül siker koronázza, a megcsonkított tündér pedig bosszút fogad, és megátkozza az újdonsült király újszülött gyermekét, hogy boruljon rá örök álom a tizenhatodik születésnapján. A múló évek alatt azonban megkedveli a kislányt, féltve őrzi őt, ám az átka beteljesülésének ideje lassan elérkezik.
     A bemutató dátumát többször is módosították, és ez ugyan sokszor nem szokott jót jelenteni, ám jelen esetben nem erről volt szó. A Disneynél ugyanis egyrészt úgy érezték, hogy az eredetileg tervezett márciusi premier helyett jobban járnak a júliussal, mivel akkor nagyobbat lehet kaszálni, majd a júliusból végül május vége lett, mert a stúdiónál ütemezési zavarok léptek fel, így kellett egy májusi premier. A döntés pedig igen jónak bizonyult, hiszen a Demóna 2014 egyik legsikeresebb mozija lett, bevételi adatait tekintve a negyedik helyen végzett a tavalyi premierek között. S ugyan a minőséget tekintve megoszlottak a vélemények, ám azt talán nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy az elmúlt pár évben megjelent meseadaptációkat tekintve ez a csipkerózsikás feldolgozás sikerült a legjobban.

     Az elmúlt esztendőkben igen sok népszerű mese adaptációjával találkozhattunk a mozikban. Film készült Piroskáról, Babszem Jankóról, Jancsiról és Juliskáról, vagy éppen Alice-ről. E mozik minden esetben jó alapnak bizonyulnak a zeneszerzőknek, hiszen szabadon engedhetik fantáziájukat. Így tett James Newton Howard is, aki 2012-ben a Hófehér és a vadászhoz, majd 2014-ben pedig a Demónához írt aláfestést. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a zeneszerző nimbusza egy kissé megkopott az elmúlt pár évben, hiszen igazán lenyűgöző muzsikával utoljára 2010-ben, Az utolsó léghajlító kapcsán jelentkezett. Noha a három évvel korábbi Hófehérke-mozi muzsikája sem lett rossz, de ott a fogadtatás nem volt egyértelműen pozitív.
     A Demóna aláfestésével kapcsolatban egy igen ritka megoldás merült fel, ugyanis a film szinte teljes játékideje alatt zene szól. Ez hatalmas feladat, kihívás és felelősség volt Howardnak, hiszen ilyen megbízást jó esetben egyszer kap életében egy komponista. A feladat tovább bonyolódott azzal, hogy nagyzenekari score-t vártak el tőle, rengeteg témával, így nem véletlen, hogy több kritikus is a wagneri jelzővel illette a muzsikát. A kiadásra kerülő zenei anyag azonban nem teljesen egyezik meg a film alatt hallottakkal. Ugyan a CD-n lévő tételek is jól tükrözik Howard elképzelését, ám több kompozíció átvariálva, szerkesztve került kiadásra. Ezt a gyakorta alkalmazott módosítósdit ugyanakkor érzésem szerint most semmi sem indokolta, hiszen a film alatt hallható score-ra csak egy szó van: tökéletes. Így mindenféle szerkesztés nélkül megállta volna a helyét képek nélkül is.

     A CD nyitányának egy, a filmben nem hallható összefoglaló kompozíció, a "Maleficent Suite" került, mely egyike a szerző valaha írt legszebb muzsikáinak. Az erőteljesen komolyzenei hangzásvilág útját már ez a tétel is kijelöli, s jelzi, hogy itt egészen más várható, mint amit az elmúlt években hallhattunk a filmzenék világában. A következő, "Welcome to the Moors" című tétel rá is erősít erre, hiszen a játékos, rövidke kompozíció egy már-már letűnt filmzenei irányzatot képvisel. A mórok világában tett utazást mindvégig hasonló jellegű tételekkel festette alá a komponista, ezen jeleneteknél mintha csak a romantika egyik nagy zeneszerzőjét hallanánk, például Csajkovszkij egy balettjébe hallgatnánk bele. Így tett a "You Could Live Here Now"-ban, ahol az egyik főtémát csellóra írt variációban mutatja be, a megható szépségű "Aurora in Faerieland" pedig mindennek a tetőzése a gyönyörűen szóló oboajátékkal, a csendesen zsongó kórussal és a varázslatos hárfával. Demónát a zenében Howard több témával jelenítette meg. Van egy általános dallama, emellett a gonosz énjének és a gyengéd Demónának is külön motívuma született. A karakter gonoszságának két jól elkülöníthető részből álló témáját a "Maleficent Suite" vázolja fel legjobban. Itt hárfával megtámogatva, tubán hallhatjuk az első felének dallamát, amely ugyan elég karakteres, de emlékezetessé a két, egymás mellett nem igazán használt hangszer teszi. A téma második része egy kórusos, leginkább Danny Elfmantől ismert két hang ismételgetéséből álló egység. Ezek olykor szétválva is felbukkannak a score-ban.
     A téma monumentális formában tér vissza a "The Christening" esetében, ahol igazán sátáni közegben tálalja Howard - a tételben egyébként a ritmusok terén képviselt jártasságát is elénk tárja. A "The Spindle's Power" esetében csak a kórusos rész van jelen, míg a "The Curse Won't Reverse"-nél a hárfás felvezetés helyett fafúvósok és speciális ütőhangszerek társulnak. A szelíd Demóna motívumát is az első tételben hallhatjuk először, majd a score egyik legjobb tétele, a "Maleficent Flies" vezeti tovább. A legszebb formájában a szívszorító pillanatokat is hordozó "Are You Maleficent?" és a "True Love's Kiss" mutatja be, a "The Queen of Faerieland" esetében pedig még egy kis építkezés is megfigyelhető a témát illetően.

     A "Maleficent Flies" ismertet meg Demóna főtémájával is. A szárnyaló végjátékba kifutó track egy szépen felépített kompozíció, mely tudatosan halad a csendes, fiúkórusos felvezetésből egy nagy, epikus zenekari kitörés irányába. A kompozíció önállóan is igen hatásos, de a képekkel együtt mutatja meg igazi erejét, szinte a Pán Péter emlékezetes repülős jelenetei alatt hallható muzsikák ismétlődnek meg e tétel formájában. Howard talán még soha nem alkalmazta ennyire jól és nagy mértékben a leitmotif technikát, azaz a karakterekhez kötött témák használatát. Reménytelen vállalkozás lenne viszont a score összes motívumát összegyűjteni, hiszen néhány dallam csupán egyszer vagy kétszer ismétlődik, s köztük néhány olyan is, melyekre más zeneszerző egy komplett score-t épített volna. Ilyen a fiatal herceg szívmelengető kis dallama ("Prince Phillip", "Phillip's Kiss"), a keringőszerű dallamot bemutató "The Army Dances", mely a score-t záró "The Queen of Faerieland"-ben újrázik, ahol egy zseniális lezárást ad az album instrumentális részeinek. Az akciótételek pedig - amellett, hogy szintén bedobnak új dallamokat - a gyakrabban használtak olvasztótégelyei is, hiszen különféle verziókkal szolgálnak. Ezek a sötét, kortárs fantasymuzsikák a lassú részekhez hasonlóan kiválóak, a kórust és az ütősszekciót csúcsra pörgető részek ("Battle of the Moors", "Path of Destruction", "The Wall Defends Itself", "Maleficent is Captured"). A filmhez készült "Once Upon a Dream" című dal zárja az albumot, melynek előadására Jolie Lana Del Reyt szemelte ki. A szám már az 1959-es verzióban is elhangzott, a változtatás pedig csupán a hangszerelést érintette, mivel Del Rey szinte kísértetiesen az eredeti felvételt előadó Mary Costához hasonlóan énekli a dalt.

     James Newton Howardot évek óta éri kritika, hogy kissé csillapodott benne a láng, és hogy már egyre kevésbé képes a régi önmagát, a filmzeneszeretők által kedvelt énjét hozni. A Demóna esetében ezen vádak nem állnak meg, hiszen nemhogy a jobbik oldalát mutatta, hanem egyenesen a legjobbat. A Demóna score-ja ugyanis a szerző legjobbjaival vethető csak össze, így életművében a Waterworld, a Pán Péter, a Lány a vízben, illetve a King Kong nagyszabású kalandzenéivel rokonítható.