Lali, Gollam és a büfékocsi körül poshadó többi félhülye még ugyanott szerencsétlenkedik a susnyásban, ahol öt éve abbahagyták. Üvegtiris-remake csütörtöktől a mozikban.
Van ez a hat csávó a tinnyei szabadstrandon, akik folyton a rohadó büfékocsi körül lógnak, a fogukkal nyitják ki a világos sört, lejárt szavatosságú májkrémet esznek penészes zsemlével, a zsíros kezüket meg persze a hálós kínai atlétatrikójukba törlik. Ja, és néha azt üvöltik, hogy "ízirájdör, öcsém, ízirájdör". És ez vicces. De tényleg. És azt ismerik, amikor Benny Hill nekifutásból seggbe rúgja saját magát? Na, azon is kurva sokat röhögtem.
Csakhogy egy másfél órás filmhez ez még kevés, és most itt nem akarnék belebújni a filmesztéták cigarettaszagú, fekete garbójába, nem kérném számon a film tartalmi szövetének strukturálatlanságát vagy éppen az etikai-morális támpillérek kidolgozatlanságát, de azért cselekményt, történetet, meg persze sztorit azért kérnék a pénzemért. Főleg, hogy multiplexekben játsszák ezerkettőért, és nemrég emelték a popcorn árát is.
Az Üvegtigris 2-ben azonban nincs cselekmény, még cselekmény-paneleket is csak elvétve találunk, sőt hergeljük fel magunkat egy kicsit, ziháljunk a szavakat keresve, amíg vörös lesz a fejünk, és gyöngyözni kezd a homlokunk, majd vágjuk oda eltorzult arccal, hogy nem is folytatás ez baszdmeg. Csak az Üvegtigris 2006-os remake-je.
A büfékocsi körül poshadó hat karakter ugyanott folytatja, ahol annak idején elkezdte, ugyanúgy szerencsétlenkednek a susnyásban, ugyanúgy rohad, penészedik és rozsdásodik az egész tóparti világ, mint 2000-ben, talán csak az autista Sanyira hatott egy kicsit túl erősen Gollam karaktere A Gyűrűk urából, merthogy pont úgy ugrál a csalán közt, mint az eszelős, de azért persze Happy Meal Menü-kompatibilis digitális lény.
Az egyetlen újdonság talán, hogy a forgatókönyvírók a megszokottnál nagyobb svunggal lendítették meg a poén lengőtekéjét, borul itt minden, és néha groteszkbe, sőt abszurdba csapnak át a filmet alkotó szkeccsek. Mondjuk, amikor az egyik falubelit agyoncsapja egy kósza meteor, és ezért lapos, de széles koporsóban temetik el, az üstdobos beleesik a sírgödörbe, a rezesek meg csak fújják, és végül feltűnik Sváby András is. Ráadásul mindezt a Miért éppen Alaszkából nyúlták, csak ott nem meteor volt, hanem műhold.
A falusi élet abszurditása, ahogy persze a pestiek elképzelik, közvetlenül azután, hogy a vidéki művház előtt kiszálltak a kocsiból, és hazatelefonáltak az asszonynak, hogy "Ne várj meg a vacsorával, későn érek haza, helyszínt keresünk a halál faszán".
Mert hát ne felejtsük el, hogy itt a suttyókon nevetünk, akik ugyan kedvesek, bumfordiak, és szeretetben élnek, de azért az bennük a legjobb, hogy harákolnak, fingszagúk van és az izzadság vastag cseppekben csorog le a szőrös hónaljukon.
"Ízirájdör, öcsém, ízirájdör" - röhögünk, még jól oldalba is bökjük a havert, hogy nézd már a parasztot, ott lóg ki a kapa a szájából, be van akadva az alsó bal kettes és hármas közé erősen, aztán hazamegyünk, és még akkor is nevetünk, amikor öntapadós matricából kivágjuk a szállóigévé vált mondatot, és kiragasztjuk a fatertól leselejtezett Suzuki Swift hátuljára, közvetlenül a színre fújt spoiler és az ultraibolya neoncső közé. Ízirájdör, öcsém, ízirájdör.
Hagyjuk már ezt az könnyed, de torokszorító munkás-paraszt romantikát! Olyan jó lenne, ha végre egy filmes a lakása ajtajában vagy mondjuk az Oktogon és a Blaha közt is meglátná az ironikus, groteszk, esetleg abszurd helyzeteket. Csinálhatna filmet pár alkoholista színészről, egymás nejeit kefélő ingatlanügynökökről, vagy néhány beszívott reklámszövegíróról. Tök mindegy, csak ismerje jól azt, amiről forgat. És, mondjuk Rudolf Péter lehetne a főszereplő, úgyis ő az ország egyik legjobb színésze. De tényleg.
