Aki a bort, a nőt és a dalt szereti, az rossz ember nem lehet. Christian (Anders W. Berthelsen) pontosan ilyen, mégis élete balszerencsés szakaszba ér, hiszen a bor olykor ecetes lesz, a nő néha hűtlen, a dal gyakran szomorkás, az élet pedig legtöbbször a jó embereket sem kíméli.
Christian tehetséges sommelier és egy kis koppenhágai borszaküzlet boldog tulajdonosa. Amikor felesége, Anna (Paprika Steen) elhagyja őt és közös gyermeküket, Oscart (Jamie Morton) egy népszerű argentin futballjátékosért, úgy érzi élete a présgépbe hullott. Christian inni, az üzlet hanyatlani, fia pedig éppen kamaszodni kezd, amit az apa képtelen egyedül feldolgozni. A válási papírokat és a palack nyakát szorongatva elhatározza, hogy az asszony után ered. Buenos Aires-be repülnek, ahol a tikkasztó hőség, a zsúfolt város, a testes, fűszeres malbec és a tangó szilajsága szempillantás alatt megrészegíti, majd testestül-lelkestül beszippantja őket. Christian – eleinte – vissza akarja szerezni Annát, de sorozatos kudarcain mintha nemcsak a néző, hanem az egész város kacagna. A fiú egy másik útvonalon téved el, ahol a Szerelem lábnyomain lépkedve jut el a felnőttéválás kapujához.
A kissé abszurd dán humor és a vehemens argentin temperamentum háziasításából szerfelett szórakoztató komédia született. A pajzán poénok, az útikönyvbe illő képek, és a vérbő csatározások mellett tökéletesen megfér néhány életbölcsesség is, így Ole Christian Madsen alkotása igazán megérdemli, hogy szeretetünkkel jutalmazzuk. A teljes reménytelenségtől indul el a főhős története, de a film végére visszanyeri becsületét és vele együtt életkedvét is. A rendező a Prágai történettel (Prag, 2006) már bizonyította, hogy remekül ért a drámai szálak felépítéséhez, amit egy csipetnyi fekete humorral tett még pikánsabbá. A Bor, tangó, kapufában egyértelműen a vígjáték felé billen a műfaji mérleg nyelve, és úgy tűnik, hogy ez sem hozta zavarba az alkotót. A sztereotípiáktól ugyan nem mentes a történet, de a túlzás a műfaj alapvető ismertetőjegye, ráadásul az argentin szobalány karaktere és az őt alakító színésznő játéka (Adriana Mascialino), egyszerűen magával ragadja a nézőt, akiből jelenetről jelenetre önfeledt nevetés tör fel.
Buenos Aires szűk sikátorain egymást érik a bonyodalmak, amit az osztott képernyő kreatív használata nyomatékosít. A szerelem, a bor és az állandóan duruzsoló tangó tengerében jókedvűen merülünk el, és a film végeztével alighanem mi is a dugóhúzó felé nyúlunk. Mindent összevetve Madsen műve olyan, mint egy inycsiklandó vérvörös Cabernet sauvignon, komplex ízvilága nyelvünk hátsó részéből indulva fejti ki hatását, hogy a különböző aromák keveredése, végül mézédes útóízt hagyjon a szánkban.
