Elkezdődött az iskolaszezon, tömegével kerülnek a mozikba az amerikai középiskolák hétköznapjaiban, környezetében játszódó tinifilmek. Ezeket ott high school-nak, főiskolának nevezik, ám gyakorlatilag a mi gimnáziumainknak felel meg, és jól megfontolt produceri szempontból apellálnak az éppen ezt jelentő gimnazista-középiskolás 14-18, de max. 20 éves korosztály rokonszenvére, hiszen róluk szólnak, valamint és főleg, tendenciózusan ők jelentik a mozilátogató közönséget, jelen állás szerint. Nemcsak az USÁ-ban, szerte a világon.
Nem hiszem, hogy a tipikus amerikai középiskolákban uralkodó morál, az ott tapasztalható viselkedésminták lennének a követendő példák az ifjúság számára, éljenek bárhol a világon, bármilyen kulturális környezetben, az amerikai filmdömping hatékonysága ellen nem sokat tehetünk. Legfeljebb itt Magyarországon irigykedve nézhetjük, milyen felszereltségű iskolákban, milyen technikai körülmények közepette, mekkora kényelemben nem tanulnak semmit az ottani gimisek.
A Dögölj meg, John Tucker című film is efféle gimiben játszódik. Műfajilag vígjáték, szereplői szemlátomást nem a tanulással foglalkoznak, annál inkább bimbózó libidójuk parancsainak engedelmeskedve a fiúk a lányok, a lányok a fiúk után koslatnak. Egyéb leosztás ez alkalommal szemérmesen kimarad. Bár, akad azért egy határesetes jelenet is, nyilván, hogy teljes legyen a szextérkép. John Tucker (Jesse Metcalf) a szépfiú a gimiben. Jó tanuló, jó sportoló, gazdag család, mindennel ellátva, a csajok egy fülbe súgott szóra omlanak el előtte, ám John ugyanolyan könnyedséggel lép túl rajtuk, mint ahogy megkapta őket. Persze ezt a csajok nem tudják, azt hiszik, John az övék. Pedig nem. Taktikája, hogy mindig a rivális lánycsoportokból választ újabb áldozatot, s mivel ezek nem állnak szóba egymással, esély sincs arra, hogy lebukjon. Így egyszerre akár több csajt is tarthat "tűzben" szimultán. Legyenek azok akár a gimi legmenőbb csajai is. Ám a tagadhatatlanul jóképű John Tuckerre a csinos és ráadásul okos, ám magát csúnyának és hátrányos helyzetűnek gondoló Kate (Brittany Snow) is párás tekintetet vet. Lenézett " béna új csaj" státusza ellenére sikerül rávennie a gimnázium három rivális gráciáját, Carrie-t, Heathert és Beth-t, akik John áldozataiként nem is tudtak egymásról, hogy fogjanak össze és leckéztessék meg az ifjú szívtiprót. A lányok bosszúja jól indul, de egyszer csak nem várt (pontosabban a vígjáték műfaji szabályai szerint éppen hogy elvárt) fordulatot vesz. A szív útjai kiszámíthatatlanok.
A film nagy baja is éppen ez, hogy kiszámítható. Amúgy, a menő csajok félretéve érdekeiket, viszályaikat szövetkeznek, hogy megleckéztessék a menő csávót, akár jó téma is lehetne. De vagy áthág az ember bizonyos határokat, akár a nézettség rovására és elmond valami meghökkentőt, esetleg botrányosat, vagy nem, és marad a hagyományos jól beváltnál. Az előbbi rizikós, mind anyagilag, mind művészileg, az utóbbi pedig nem; a piaci gépezet az utóbbira fog voksolni tíz esetből kilencszer. Mint ahogyan most is, romantikus vígjátékból van bőven felhozatal, már mintavételezésileg.
Kate szerepére megtalálták Brittany Snow-t, aki szinte tökéletes Jennifer Anniston, még a Brad Pitt előtti időkből. Ugyanaz a pajkos kökénykék szempár, ugyanazok a jellegzetes elnézések, fintorok. Jennifer Anniston-remake. Kérdés, hogy Anniston van e akkora sztár, hogy megéri lemásolni. Elég nagy sztár, az bizonyos, de nem igazán nagy színésznő, ha színésznő alatt mondjuk Meryl Streep értendő, drámai és komikai erejét, művészi kisugárzását tekintve. Nem hiszem, ám ezt a filmet agyon is nyomná egy ekkora egyéniség. Könnyed kis tinivígjáték ez, végig illedelmes, mentes e témakörben gyakran elharapózó büfikaki-poénoktól, a vége is jó, hogy minden jó legyen. Minden rózsaszín, minden hamvas. Nincsenek ráncok, gyűrődések, nincs igazi gonosz, nincs durvaság. Még a csúnya, hátrányos helyzetű szereplők is szépek. Vannak, akik így szeretik látni a világot. Nekik való ez a film (is). Bár csendben jegyezem meg, a filmen/mozin kívüli valóság is nekik fog jobban fájni...
