Kamondi Zoltán az egyik utolsó harcosa az öntörvényű, szuverén filmezésnek, immáron kilencedik filmjében űzi Don Quijote-i harcát a kommersz tömegfilmek szájbarágós történetmesélése ellen. Ő a tipikus művészfilmes, a szó minden negatív felhangja nélkül, mind külsejében, fura fityuláival, állandó fekete zakójában, mind nehezen megfejthető, többrétegű történeteket bemutató műveiben, amelyekben valami álomszerű, szürreális világba kalauzolja vállalkozó kedvű nézőit. A Dolina ezek közül a legnagyobb szabású dolgozat.
A filmbéli kisvárost, Bogdanski Dolinát Árvai György látvány- és díszlettervező és kollégái álmodták az erdélyi Hargitafürdő kaolinbányái köré, de a történet alapját képező regény írója, Bodor Ádám is ezt a természetszerűleg furcsa vidéket képzelte el. A magyar filmben viszont az Egri csillagok óta nem volt példa ekkora méretű külső díszletváros építésére, megnyugtatandó a környezetvédőket, a film forgatása után a filmesek minden, a tájban általuk okozott változtatást helyreállítottak. Ez zöld szempontból dicséretes, amit viszont leromboltak az esztétikai szempontból (volt) az. Árvai és csapata, a gigászi munkát végző erdélyi segítséggel valami világszínvonalú, egyedülálló és szellemes látványvilágot hoztak létre, amelyet Medvigy Gábor kamerája pazar és virtuóz módon, ötletes kompozíciókkal, észrevehetetlen, mégis festői világítással örökített meg. Talán Bódy Gábor Psychéje vagy Derek Jarman Caravaggio-ja nyújtott talán ilyen vizuális élményt a filmvásznon. Látványos és bámulatos teljesítmény. A legfőbb erénye, hogy nem l'art pour l'art művészkedés ez, hanem minden ízében a cselekményt, a sztorit szolgálja, megtámasztja, hitelesíti, elvonatkoztatja és általánosító erejűvé teszi. Gazdag és fantáziadús kellékek sora szolgálja még e látványvilágot a filmben, egészen vicces, magyar műszaki vizsgán soha át nem engedhető három, négy és ötkerekű járművek, sínfutók és lovaskocsik, feslettségükben pazar ruhák és enteriőrök.
A képi világhoz hasonlatos a film szövevényes zaj- és zeneszerkezete. Melis László komoly feladatot kapott, amikor meg kellett alkotnia egy kitalált nép zenéjét, amelynek egyszerre kell ismerősnek és ismeretlennek hangoznia. Az egyik legkitűnőbb magyar alkalmazott zenei specialistához méltóan mintaszerű és elegáns munkát végzett. A filmet végigkísérő kattogások, nyeszegések, szörcsenések és csörrintések pedig a képek mellett nagyban hozzájárulnak a film szürreális, geográfiailag és etnikailag behatárolhatatlan, mégis mindenki számára egyértelmű hangulatához.
A történet egyfelől egy hajdan a városból elszármazott férfi belső Odüsszeiája, a gazdag, békés és távoli Nyugatról a gyökereihez, miközben megismeri önmagát (és családját). Másfelől modellálása annak a Közép-Európában túlságosan is ismert szituációnak, amikor egy zárt, és belső szabályszerűségei szerint jól működő közösségbe kívülről egy idegen, elnyomó hatalom nyomul be, és a közösség tagjai hogyan viszonyulnak ehhez, túlélési ösztöneiknek megfelelően. Az ismert és kiváló magyar színészek, a decens és élveteg Molnár Piroska fodrászszalon-tulajdonos markotányosnője, vagy a teszetosza elöljárót alakító Bán János mellett azonban a nagyszámú külföldi színész közül csupán Adriano Giannini-t lehet megemlíteni, mint a nyugatról jött "hazánkfiát".
Kamondi iszonyatos energiákat és öt évet fektetett a filmbe, valamint a produceri babramunkák nagy részét is magára vállalta, ami azonban kissé az alkotó energiák rovására ment. Bodor Ádám Az érsek látogatása című könyve, amely alapján e film készült, erős alapanyag, ám a film, Bodor és Parti Nagy Lajos forgatókönyves segítsége ellenére is kissé hibádzik. Nem gyenge, hanem inkább egy zseniálisan kivitelezett, de végül kihagyott ziccerhez hasonlatos. Én ezt a motoszkáló elégedetlenséget betudom a kaptafáját elhagyó suszter minősített esetének; a művész alkosson, a producer meg teremtse meg ehhez a feltételeket. E két dolog között nincs átjárás, hiszen az emberi agy két teljesen eltérő tevékenységéről van szó. Ettől függetlenül azonban a film képzőművészeti élmény.
