Tolnai Szabolcs első, Nyári mozi című filmjén az 1999-es Filmszemlén megakadt a szemem (sőt emlékezetem is megőrizte). Kíváncsian vártam, hogy a bohó, vidám, olykor merengő darab után vajon milyen lesz a vajdasági rendező következő alkotása. Elkészült a második film is, amelyet szerencsére nemcsak a szemlenézők vagy az éjszakai tévézők kicsiny szelete láthat, hiszen ez már a mozikba is eljut. S így, elöljáróban biztatom is az olvasót: váltson jegyet!
Kornél (Nyitrai Illés), leszerelteti magát a katonaságtól, hogy hazatérhessen Szabadkára szerelméhez, barátaihoz, családjához. Visszatérve újra találkozik, talán újra ismerkedik mindenkivel. Egy színházban dolgozik kellékesként. Telnek a napok, próbál élni, de valahogy nem jönnek össze a dolgok. Ez a város titkokat rejt. Ez a város mocskos, kiégett, szeretnivaló, édes... Ahol emberek laknak. Hogy élnek-e még, az nem biztos...
A fimnek van számomra valami fellinis hangulata. Kornél úgy bolyong valóság és álom között, mint Marcello az Édes életben. Az erkölcs és az érzelmek kiüresedtek ebben a világban, csupán pillanatokra lehet megnyugvásra lelni. Hiányérzet hiányérzetet szül; nem pusztulást vagy elmúlást mutat be, hanem penészedő bábállapotot, amelyből nehéz ébredni.
Mindezt paradox módon átlengi a Délvidék utánozhatatlan életvidámsága és optimizmusa - Kusturica világához hasonlóan.
Mi is ez a film? Délvidéki korkép? Jajkiáltás? Létállapot, talán hangulat, amelyben már nem lehet az égre nézni, csak áll az ember, arccal a földnek. Ott is van valami. Édes élet a Délvidéken.
Hogy megnyugtassam a még mindig kétkedő, bizonyítékokra vágyó olvasót: a film elnyerte a 33. Magyar Filmszemle Különdíját, s a szakma mértékadó személyiségei is elismerően szóltak róla. Zenéjét Bujdosó János írta. A kellemes, édes-bús dallamok megtalálhatók a szerző most megjelent, A szabadság sárgája című CD-jén.
