Sára Júlia különös világba visz bennünket filmjével: itthon járunk és megszokott, ám sosem látott dolgokkal, személyekkel találkozhatunk. Merthogy a mesék még élnek. Csak kicsit másképp?
A városi entellektüel író (Máté Gábor) hosszú évek alatt nehezen megszült novelláskötetének bemutatóján virít a Vörösmarty téren. Magyarázza a művészetet a kamerának. Ez már igen. Csúcs és sebezhetetlenség. Utána pezsgő a szeretővel (Schell Judit) a fürdőkádban. Másnap reggel meg indulás az asszonnyal (Müller Juli) víkendezni a zöldbe. Fehér, Lada típusú személygépkocsival. Velük a cselló, a keményfedeles József Attila, meg a házikedvenc virág. Lada persze lerobban. Író úr szerelőért indul. Vászonzakó, nyak nélküli ing, vászonnadrág, szandál, marhabőr aktatáska, esernyő. Erdő. Összeszedi a helyi mindentudó főnököt (Scherer Péter). Minden kínai. Autó megszerel, be a nyaralótelepre. Közben a néni (Molnár Piroska) meg a fiú (Hujber Ferenc) nyomoz a kínai után. Aztán befut a szerető. És szépen felfalják egymást. Mindenki harap mindenkiből? (De minek?)
A film nehezen indul. Idegesítő, már-már moziból kiszaladásig fokozott dialógok és helyzetek váltják egymást, a gagyogás és csacskaság felsőbbrendű gesztusaival. De Sára Júlia bevisz bennünket az erdőbe. Szó szerint. Hirtelen zölddé válik minden. Nyugtalanítóan zölddé. Itt ér véget a város, itt ér véget az értelem.
Városi író feleségével és szeretőjével vidéken. Ám ez a vidék a mesék világa. A mesék pedig kegyetlenek és végzetszerűek. Megvan itt minden: kobold, boszorkány, legkisebb fiú, Piroska, Jancsi és Juliska, Hamupipőke, pagony, tó és varázslat. De ez már nem az a mese. A kobold menő öltönyt és vastag aranyakat visel. A legkisebb fiú és a boszorkány nyomoz. Később még hátborzongatóbb dolgok derülnek ki róluk. Piroska időközben felnőtt - testileg. Jancsi és Juliska nem érdemli meg az életet. Hamupipőke egy ribanc. A pagonyt és a tavat pedig valaki teleszórta egy eltűnt világ díszleteivel. Ezen a helyen értelmét veszti a vers, a zene. Talán még a szeretet is. Valamiféle végzetszerű és mulatságos szorongás az, ami mozgat mindenkit. Nincs rendje a dolgoknak. Valaminek kell történnie.
Jó magyar kis költségvetésű film. Ám a jól behatárolt terek és ötletek jórészt ellensúlyozzák a pénzhiány okozta fogyatékosságokat. Grunwalsky jó képeket csinált, mégis hiányoznak a film gonosz huncutságára rímelő ötletek: tovább lehetett volna fokozni azt az édes-fojtó, hátborzongató-kacagtató atmoszférát, amely a film első harmadától betölti a vásznat. A színészekkkel sincs hiba. Máté Gábor remekül töketlenkedik. Molnár Piroska megmutatja, hogy mije van. Schell Judit dögös. Müller Juli csacska és rajongó. Scherernek nehezen megy a gonoszkodás.
Másik János borult zenéje és a felbukkanó tárgyak a hetvenes-nyolcvanas évek nosztalgiájára hangolták a filmet. De szó sincs nosztalgiáról! Álmok és emlékek groteszk kaleidoszkópja az Egérút. Ki a valóságból! Ki, a valóságból. Ki a valóságból?
(Az Egérút kulcsa, hogy női film. Nem feminista, női, nőnemű. A férfi logika és érzelemvilág teljes hiányával, mint a kislakatos emlékkönyv lapjai.)
