Egy kis magyar nekiindul

A hét vezért tette meg vígjátéka, a Magyar vándor főhőséül Herendi Gábor rendező. Ráadásul úgy, hogy a hét derék vezér egy átmulatott éjszaka után meglepődve látja, lekéste a honfoglalást. A hatszázezer magyar, akit vezérelniük kéne, eltűnt. Nép nélkül kénytelenek nekivágni az útnak, át a Vereckei szoroson, át évszázadokon, hogy végül, ha már nem is lovon, de az Alagút tetején ülve, megpillantsák azokat, akiket kerestek.

Zenés történelmi road-movie, mint vígjáték - igazán eredeti ötlet. És legalább annyira meglepő is a Valami Amerika nagyon mai hangvétele után. Herendi jó érzékkel tapintott rá arra a kimeríthetetlenül gazdag lehetőségre, amelyet egy ilyen abszurd helyzet magában rejt. És ráérzett arra is, hogy egy felnőtt nemzet felnőtt polgárai felszabadultan tréfálkozhatnak történelmük hősi és kevésbé hősi korszakain. Ez az érett öntudat jele. Ahogy máig klasszikus értéke a magyar filmművészetnek A tizedes meg a többiek, vagy A tanú, amely ugyan nem történelmi figurákat, de kemény történelmi időket idézett meg a komédia felszabadító szellemében.

Ha van hiányérzetünk, hát éppen annak az élesen látó szemnek a hiánya, amely e két említett filmet klasszikussá érlelte. Herendi humora szelíd és habkönnyű. Eltréfálkozik hét hőse esendőségein, de tréfáinak nincs csípős éle, inkább gyengéd szeretettel tereli át őket egynémely idők számukra felfoghatatlan furcsaságain. Nincs irónia, nincs élc, gunyorosság meg végképpen nincs az elbeszélés hangjában. Tulajdonképpen meglepő, hogy hogyan bírta ki önirónia nélkül az évezredes vígjátéki kalandozást. Bár éppen a hét vezér figurája kínálta volna fel a jellemkomikum mélyebbre hatoló esélyeit, a film inkább a szóviccek és a helyzetkomikum szelídebb terein maradt. A ritka kivétel miatt talán ezért is az egyik legsikerültebb jelenet hőseink találkozása az álruhás Mátyás királlyal, aki mindenáron titkos gondolatokon szerette volna rajtacsípni a jámbor vándorokat.

Személy szerint a szándékolt anakronizmusokat kedveltem a legjobban. Ebből akár lehetett volna még több. Olyan, mint például Előd mókás mániájának köszönhetően a gyufa, a Rubik-kocka "feltalálása" a vezértársak értetlenkedése közepette. Kedves ötlet az irodalmi idézetek beépítése, a játék a közismert verssorok befejezetlenségével, mókás jelenet Anonymus töprenkedése, a kínai "puszkapor"-árus leányka, Ond és a Vereckei szoros konfliktusa, stb.

A puszta szórakoztatás kedvéért Herendi a szórakoztatóipar több ismert figuráját öltöztette be történelmi jelmezekbe, számítva rá, hogy bejön a poén a puszta felismerés révén. Mondjuk jó móka a levitézlett táncdalénekest többszáz év előtti bulin hallani. A seregnyi epizódszínész között igazán a hét főszereplőnek volt módja vígjátéki figurát faragni a szerepéből. Főszereplőnek a hét túl sok ahhoz, hogy egyenlő arányban kapjon súlyt mindegyik vezér. Szabó Győző mindig késedelmesen vezénylő, s a lovat fordítva megülő mokány magyarja mellett a raccsoló arisztokratát játszó Szervét Tibor lett az egyik középponti figura. Társaik, Gesztesi Károly, Greifenstein János, Gyuriska János, Hajdu István és Seress Zoltán időnként jutott szóló-szituációhoz.

Kosztümös történelmi film időtlen idők óta nem született itthon. Kosztümös történelmi vígjáték meg pláne nem. Herendi belevágott, mint tudjuk, kevesebb pénzből, mint amennyit ez a műfaj megkíván. A móka habkönnyű, de az úttörés ténye tény.