Állítólag egy nagy és monumentális filmhez kell pár évizednyi történet, három földrész, komoly ballonkabátos férfiak és könnyű nőcskék, nagy és méltóságteljes zene és persze 167 perc. Ha komolyan úgy véljük, ettől lesz jó a nagy film, kár bajlódni. Erre jön egy De Niro nevű fickó, elköveti az összes létező közhelyt, filmje mégis rajongásig szuper.
Hiszen Matt Damon újra titkosügynökösködik, hiszen mellette még ott van 4 másik Oscar-díjas, például Angelina Jolie, Robert De Niro, vagy a jelölt Alec Baldwin, mert producerként az öreg Coppola is besegített, mert jó korszakot választva halászik a világháború utáni zavarosban, mert eszméletlen jó világoskék hideg fényei vannak, mert látszik, hogy a rendezőnek nem nagyon kellett anyagi kompromisszumot kötni, és még sok másért.
Gyenge és kár viszont, hogy irgalmatlanul hosszú filmről van szó. Valóban, a CIA megalakulása és Edward Wilson családi drámája megér 167 percet, de talán két külön filmben. Mert lehet, hogy - és ez el is hangzott a vége felé - Wilson a CIA szíve-lelke, mégis úgy hiszem, sok mellékszállal van megterhelve a történet, ezzel is homályosítva a főszálat, vagyis hogy hogyan telepedik az ember életére, teszi azt tönkre a hatalom. Jelen esetben a CIA.
Mert Edward Wilson a II. világháború alatt lesz kémelhárító Londonban, a háború végezével pedig egy ideig Berlinben. Hazatérve a frissen megalakuló CIA kémelhárítási főnöke. Maga a Jó Pásztor, aki óvja-védi Amerikát. Hihetetlen próbákon keresztül kell lekapcsolnia a keleti blokk minden próbálkozását, s azt hiszem, ezek azok a jelenetek, amik sokszor pattanásig feszítik a filmet. Ezzel párhuzamosan játszódik egy másik történet: Wilson a '60-as évek elején kap egy elmosódott fotót és egy rövid beszélgetést. Az elemzés után kiderül, a szálak érzelmileg és fizikailag is közel érnek véget: a Disznó-öbölben.
A filmnek jót tesz a remek eszköztelenséggel játszó szikár, kövekezetes Matt Damon alakja. Ahogy az Odüsszeusz nevezetű orosz tiszt mondja, Wilson maga a süketítő csend; amit szemüvegével és rezzenéstelen arcával jól is ábrázolnak. Ami nem sikerült Damonnál, az az életkorának maszkírozása. A film elején, közel 50 évesen nem gondolnánk, hogy 25 éves fia van, ezzel szemben pedig az egyetem végeztével sem tűnik sokkal öregebbnek, mint 25 évvel később. Hiába, Matt Damon arca talán még nem csontosodott meg eléggé a szerephez. De még mindig jobban járunk így, mint De Niro első tippjével, Leonardo Di Caprióval. Az örök Titanic Boy kapta volna a CIA-ügynök szerepét, Leo azonban éppen a Tégát forgatta. De talán pont jó is ez így.
Végezetül pár szót a címről: A The Good Shepherd vagyis Jó Pásztor (vagyis az Isten) eredeti cím kissé többet mond el a CIA-ről, mint pusztán annyit, hogy ez az ügynökség. Hogy ezt nem én kaptam légből, álljon itt egy részlet a film végéről: "Emlékszem, egyszer egy szenátor azt kérdezte tőlem: amikor CIA-ről beszélnek, miért nem tesznek elé névelőt? És én megkérdeztem tőle: maga tesz névelőt Isten neve elé?" Hát itt a vége. Az amerikaiaknak nem kell más, csak az Egyesült Államok. Ez az övéké. Mindenki más csak vendég itt.
