Aki látta a Papagájt, Nemes Gyula kisfilmjét, nem fog meglepődni első nagyjátékfilmjének zaklatott vágási struktúráján. Az Egyetleneimben gyakorlatilag egy fiatalember vágtázik szanaszét Budapest utcáin és kultikus éjszakai szórakozóhelyein, illetve meg-megáll egy-egy pásztoróra erejéig - ilyenkor a dramaturgia is nyugvópontra jut - Nemes kedvenc Filatori-gátjánál.
Ez a történetszál - Tóth Orsival a főszerepében - adja a film tényleges cselekményét, egyébként a fiú - neve stílusosan: "Én" - társkeresési (és leggyakrabban: nem találási) kísérleteinek vagyunk szemtanúi. Szegény olyan bájosan nyomul, hogy már-már megsajnáljuk, ám együttérzésünket még ekkor sem nyeri el, ami azért dicséretes, mert van a hősben valami elképesztően ismerős, akár találkoztunk már vele és megszámlálhatatlan változóan szimpatikus alteregójával.
Ami nem is baj, nem ez az azonosulás a film célja. Céltalan bolyongások, tesztoszterontól túltengő ámokfutások -az egyik elég korrekt, elképesztően hosszú jelenet például a részeg Kenyeres Bálint jelenlétével gazdagítja a film szövetét... - látványos illusztrációja, melyek során nem minden előzmény nélkül - lásd a pásztorórák -, váratlanul talál rá célpontjára hősünk (Kovács Krisztián őszinte játékkal ábrázolja a flegmasága mögött érzékeny Ént).
A cél pedig most független minden addigi, mániákus kényszeres nőzéstől: az addig is, mindig jelenlévő lány az, akibe a fiú őrülten beleszeret. Történetük persze nem a boldog egymásra találást követő kispolgári családalapító projektben teljesedik ki, de ezt ekkorra már senki nem várja el a filmtől.
A film inkább a csajozási technikák tiltólistájának csillaggal jelölt szakasza lehetne, mint sikeres ismerkedési metóduslajstrom, ám annak kifejezetten szórakoztató. Másik szintjén, szereplői világának ürességével, az egymást követő pótcselekvések, sokszor indokolatlan tettek elkövetőjének szánalmas énjével: valahol nagyon szomorú. Tükröt tart. Nem meglepő, hogy hősünk épp Lovasi feleségére nyomul a Kispál-koncerten, a táncházban pedig kedvenc filmjeként a Mély torkot nevezi meg a fullkeresztény lányrésztvevőnek. Hát jó, gondolhatjuk Palotai zenéit hallgatva és a zaklatott, szinte kivétel nélkül rideg képeket nézegetve: ez van - de közben azért reméljük, hogy mi nem vagyunk ilyenek.
