Azt mondják, kultfilmet nem szokás direkt készíteni, legfeljebb azzá válni lehet. Nekem mindegy, mi az útja-módja, a Mocsokból az lesz.
A mozi halott, mi?
Egyazon premier csütörtökön két filmnek is maximális pontszámot adunk, nem hiszem, hogy lett volna példa valaha hasonlóra. A két film jobban nem is különbözhetne egymástól, hiszen a Gravitáció 3D-re termett, monumentális űrmozi, míg a Mocsok egy négykézlábbal a skót anyaföldhöz ragadt nagypofájú, drogos, szexista szemétláda félig hallucinált, félig valódi életén át vágtató videotrip.
Utóbbi ugyanannak az Irvin Welsh-nek a regénye alapján született, aki anno a Trainspottingot is elkövette és ezzel egyébként be is lőttük nagyjából, hogy milyen alkotásról van szó. Annak ellenére, hogy szó nincs egy Trainspotting 2-ről, vagy annak lenyomatáról, legfeljebb a tempója és a világnézete hasonló, de amúgy egyáltalán nem kell félnünk az ismétléstől. A főszereplő James McAvoy-t eddig kicsit se hús, se hal színésznek is gondolhattuk felületesen figyelve, nem volt vele különösebb gond, de kiemelkedőt se tudtunk felidézni tőle álmunkból felkeltve. Ez a korszak most egyszer és mindenkorra véget ért. Tökéletes a korrupt, mentális deficittel küzdő rendőr szerepére, elhiszem neki az összes aljasságot, amit tesz, az egyik kollégája kanapéjának csikkel való kiégetésétől, a másik feleségével zajló fojtogatós szexjátékokig.
[img id=509709 instance=1 align=left img]Még a zenéjéből is kult lesz
Egy-két generációval előttünk még a Zsaroló zsaruk volt a vagányság csimborasszója, mert hát hogy veszi az ki magát, amikor a rendőrök védelmi pénzt szednek a trafikostól. 2013 tempójában ugyanez már nem annyira felháborító, s hogy ennek ellenére John S. Baird filmje még most is képes gyomorszájon vágni nézőjét, azt jelenti, hogy valamit nagyon eltalált. (Az említett gyomorszájon kívül.) Az ő főhősének történet látszólag arról szól, hogy el akar csípni egy előléptetést, s ehhez igyekszik a leggátlástalanabb módon kiiktatni riválisait, miközben egy gyilkossági ügyet is meg kell oldania. Ám mivel meglehetősen bizonytalanul mozog a rendszeresen fogyasztott kokain, valamint kezdődő elmebaja miatt, ő hiába sejti néha, hogy most éppen hallucinál, mi nem mindig. Sokáig sima hangulatfilmnek tűnik a Mocsok, random szemétkedésekkel és drogozásokkal, amihez a Tarantino-filmekben (vagy hát akkor már említsük itt is a Trainspottingot) megszokott zeneválasztáshoz hasonló soundtrack teszi teljessé az élményt. Értem ez alatt, hogy konkrétan szerves része a forgatókönyvnek, hiszen egyszer-egyszer még dalra is fakadnak a szereplők, igaz, addigra már tényleg lövésünk nincs, hányadán állunk.
P.U.N.K.
Pár hete valamelyik filmről azt írtam, hogy ha csak utólag jövök rá, hogy melyek voltak benne remek húzások, akkor az ér-e egyáltalán, hiszen a film hasson már akkor, amikor nézem. Így most ugyanazt mondom: bár hazafelé eszembe jutottak csálé megoldások, de mivel ott a teremben ülve, a film egyszerűen átgázolt rajtam, hogy köpni-nyelni nem bírtam, akkor most nem hazudom azt, hogy mindez jottányit is levonna az értékéből. Igen, az állatfejű drogos víziókat nem most látjuk először, a forgatókönyv pedig meglehetősen slendriánul bánt a főhős életébe amolyan megváltásként belépő karakterekkel és az ő történetszálukkal. Egy kicsit ettől punkos lett az egész, elviszi a show-t a lendület, a provokáció, meg a gegek, s legfeljebb a kivitelezésbe lehetne belekötni itt-ott. De ez nem erről szól, még kritikát írni sem arról szól, hogy mindenáron hibát találjunk, ezért is nevezem mindezek ellenére tökéletesnek a filmet, mert az élmény, amit nyújtott, az volt.
Kinek ajánljuk?
- Aki szerette a Trainspottingot és a hasonló pörgős-drogos filmeket.
- Aki azt hiszi, őt már nem lehet meglepni semmivel.
- Aki érti ezt a tipikusan brit humort.
Kinek nem?
- Rendőröknek, pedagógusoknak, apácáknak.
- Konzervatívoknak.
- Aki szerint az obszcenitást csak öncélú lehet.
10/10
