A Toy Story 3 azoknak is szól, akik az első rész óta visszafordíthatatlanul felnőttek. Térhatásúan lebeg a szélben a plüssbunda, és a poénokon sem ront, hogy harmadszor mesélik el ugyanazt a sztorit. A Toy Story 3 a trilógia legjobb darabja.
1995-ben azért készített fröccsöntött játékokról egész estés animációs filmet a Pixar, mert a Silicon Graphics szuperszámítógépeivel sem lehetett élethű mozgást renderelni, arról nem is beszélve, hogy egy szélben lengő dús hajzattól elfüstöltek volna a processzorok. Ezért maradtak a három ponton mozgatható műanyag lábak, meg a kemény poliészter haj.
Woody és Buzz Lightyear világsztárok lettek, és nemcsak azért, mert mindenki szájtátva nézte, mégis mi lett a Paintből. Meg hogy ezt már ecset nélkül, parancssorból futtatták. A Toy Story ugyanis merészen szakított a Disney-világgal, ahol Mickey egér bárgyú mosollyal keringőzik a szűziesen csábos Hamupipőkével egy sziruppal töltött gumimedencében, miközben körülöttük őzgidák és énekes madarak foxtrotoznak. Ráadásul a Pixar nem felejtette el, hogy a családi rajzfilmek nézőinek fele felnőtt, akiknek több jár Csipkrerózsika dekoltázsánál, ha már hajlandóak beülni egy tündérmesére. A Pixart a szókimondó, vagány játékok és a felnőtteknek szóló poénok tették sikeressé. Olyan sikeressé, hogy aztán jól fel is vásárolta őket a Disney.
A harmadik rész ugyanúgy folytatja, ahogy az első kettőben megszokhattunk, sőt ugyanaz a sztori is, csak most már van kapacitás a szélben lengő hajakra, sőt málnaillatú plüssbundákra is. Mint már kétszer megesett, a játékok egy része a harmadik részben is azt hiszi, hogy nem szereti őket gazdájuk, Andy. Igyekeznek helyretenni a dolgokat, de csak minden rosszabb lesz, hogy néhány CGI-üldözés és szóvicc után kiderüljön, minden rendben van: a gyerekek játszanak, a játékok meg örülnek.
A trilógia harmadik részében Andy egyetemre készül, ezért az a pletyka terjed a játékok között, hogy a kukában végzik. De legalábbis a padláson. Néhány félreértés után Buzz Lightyear, Krumplifejék, Jessie és a többi játék evakuálják magukat egy óvodába, és a hajthatatlanul hűséges Woody is bekerül az események sodrába. Új otthonukról, a Sunnyside óvodáról hamar kiderül, hogy nem a megfáradt játékok nyugdíjas otthona, inkább kegyetlen munkatábor, amit a gonosz és gyümölcsillatú plüssmedve, Macó irányít. Ráadásul Andynak mégis csak hiányoznak.
A Pixar most sem felejtette el, hogy kik is valójában a film nézői, ezért minden eddiginél felnőttesebbre hangolta a Toy Story 3-at. Mert hát az első rész nézői már egyetemisták. Éppen ezért az aktuális epizód talán kicsit sok is a gyerekeknek: az óvoda észak-koreai képeslapokat idéző, hamis boldogsága vagy a szemétégető horrordíszletei a Narutón nevelkedett óvodásokat is meglephetik, arról nem is szólva, hogy egy átlagos négyévesnek a metroszexuális Ken meg a hülye picsa Barbie is furcsa lehet.
Persze a gyerekek a Jancsi és Juliska kannibálboszorkáján is nevetve túlteszik magukat, hiszen a végén győz a jó, és a mézeskalács is finom. A Toy Storyba a happyend mellett még vaskos tanulságot is íratott a nevelő célzatú cselekményvezetést erőltető Miki egér. Kiderül, hogy a barátság örök, és gyerekek is lesznek még egy ideig.
A Toy Story 3 a gyermeknemesítő üzenetet ráadásul minden eddiginél tökéletesebb számítógépes animációba csomagolja, az emberek sem úgy néznek ki, mint nagyra nőtt gyurmafigurák, Buzz Lightyear rajzolói pedig a játék bekapcsológombján megtelepedett piszkot is lerenderelték. A film első öt perce a képzeletét tornásztató Andyvel és a gyerekszoba helyett a Grand Canyon tövében vágtató játékokkal minden idők egyik legjobb rajzfilmjelenete, ami után a legmegátalkodottabb felnőttek is kedvet kapnak, hogy tologassák kicsit a matchboxokat a szőnyegen.
