Megtalállak és megöllek!

Mitől lehetett az első rész menő? Persze, a Luc Besson produceri vállalatnál biztos erre is megvan a megfelelően megfogalmazott magasművészeti válasz – de annál, ahogy Neeson, a drámai színész besétált az akciófilmes klisék közé, kézbe vette azokat, ex-kommandósosan belekeménykedett a kamerába, majd veszélyesen szomorú tekintettel lerombolta fél Párizst tinilánya után kutatva, aligha kell jobb magyarázat. Az Elrabolva ugyanis attól működött, hogy nem volt más választása. Neeson, mint gyomorbajos tekintetű, kalandos múltú apa, aki egyetlen telefonhívással újraindítja magában a harcigépezetet, érdekes fejezetet nyitott saját karrierjében – s ha azt vesszük, hogy azóta forgatott akciófilmjeiben az a közös nevező mindenképpen megvan, hogy a főszereplő (hogy tudományosan fogalmazzak), eszméletlenül király… Nos, nem választott rosszul, hogy beállt a gyorslövetűek közé.  

Halál a szemre!

Neeson hibátlanságára remek példa volt az Elrabolva 2: a döbbenetesen tehetségtelen, Bessontól mégis viszonylag sok melót elcsípett Olivier Megaton túlpörgette az isztambuli gyakást – de köszönhetően leginkább a kézigránátos apa-lánya mutatványnak, valahogy mégiscsak volt abban valami dög és báj. Vagy hát ki lehetett bírni. De ez, kérem szépen, ez… Nagy Bryan Mills-fannak kell ahhoz lenni, hogy az ember ne érezze magát legalább egy kicsit megalázva. Az még önmagában nem is lenne egyébként baj, hogy az Elrabolva 3.: vacak. Mármint az úgynevezett története biztosan az (mondjuk, sosem fogom megérteni, miért kellene egy ilyen filmbe történet, az elsőbe se volt – feszültség, na az kéne, például). S ami még nagyon kéne, sőt az kellene a legjobban: akció. Normális, követhető akciójelenetek. Nem tudom, a vágószobában mit szívott Megaton (vagy mit nem), de amit ott művelt, az egész egyszerűen megbocsáthatatlan: a verekedések-üldözések szinte egyetlen másodperce is megszámlálhatatlan vágásból lett összerakva, a néző néha azt se tudja, mit lát, nem hogy drukkolni tudjon valakinek. 

Zárjanak le mindent!

A snittelve elkövetett ámokfutás azért dühítő egyébként, mert amikor nincs akció, az Elrabolva 3. tényleg bődületesen ciki. Természetesen egy ilyen filmben minden megengedhető: egészen addig, amíg cool tud maradni, s nem lesz belőle önparódia. Nos, ezt a határvonalat eléggé hamar átlépjük, s onnantól kezdve nincs megállás. Onnantól kezdve jön az például, hogy Neeson laza mozdulattal, szimpla rendőrautóból elér titkosított rendőrségi információkat, saját lánya egészségét női vécés találka miatt „mérgezéssel” veszélyezteti – valamint az őt üldöző főzsaru az egyetemre berontva kiabálni kezd a kollégáinak, hogy zárjanak le mindent! Mégis, mit? A tetőt? Az épületet? A campust? A mozit, ahol mi fogjuk a fejünket? Forest Whitaker, mert hogy ő az, aki kiabál, vállalt már ennél kínosabb dolgokat, mégis ritkán szokott ennyire olcsó lenni, mint most – s ez elmondható nagyjából mindenkire, aki részt vett ebben a csodában. Kellett egy harmadik löket, csak már nem hitt benne senki. S ennek megint mi ittuk meg a levét.

Kinek ajánljuk?
- Aki alig várta, hogy trilógia legyen ebből.
- Akit az se érdekel, hogy milyen.
- Aki nem bírja ki, hogy ne nézze meg.

Kinek nem?
- Akinek már az elején se tetszett Liam Neeson.
- Akinek csak az első epizódban tetszett.
 - Aki kommandós volt régen, s már elege van az emlékekből.

3/10