Pietro Germi pályája az olasz neorealizmussal indult - nem volt iskolateremtő, nem találta ki, nem forradalmasította, de ott volt mindig, ahol kellett, ott minden kilométerkőnél, és amikor eljött az ideje, cipelt egy nagy koszorút is a temetésére. A széles körű elismertséget az irály egyik emblematikussá emelkedő darabja, a Szicíliai vérbosszú (In nome della legge) hozta meg neki, 1949-ben. Aztán rendre-sorra rendezte, írta és játszotta az ötvenes évek - mérsékeltebb habverést keltő - italoszoció sztenderdjeit. Végül 1961-ben szalad ki az ő nagy dobása, az Oscar-díjat is szerző Válás olasz módra című lendületes komédia. Az épp fénykorába forduló Marcello Mastroianni egy kretén szicíliai nemest ad benne, aki banyaisztikus feleségét cseréli le viccesen és szívszorítóan... na, kire? A bakfiskorú Stefania Sandrellire, mely csere aztán oly végzetesnek bizonyult a filmművészet számára - a művésznő, mint annyian, megnyert tizenöt évesen egy szépségversenyt, majd végleg a vásznat választotta. Az Elcsábítva és elhagyatva úgy kezdődik, hogy az anyjával vág át a szicíliai kisváros utcáin, főterén - ki hinné, a templomba tartanak. Ezt később annyiszor láttuk még. Aztán jön a bekapott légy, az atyai puskalövésekkel megugrasztott szerenád az éjszakában és az apró logisztikai bakival kivitelezett lányszöktetés a mondott főtéren, a porfészek teljes lakosságának folyamatos és rendíthetetlen asszisztenciája mellett.
Az Elcsábítva és elhagyatva nem a nagy dobás lendületéből kiszaladó könnyű levezetés, hanem a beérkezés maga.
