Hugh Lofting régi gyerekkönyvéből először 1967-ben forgattak filmet, akkor még musical formájában. Az azonos mű alapján íródott Eddie Murphy-féle Dr. Dolittle történet első részét 1998-ban készítették el. Ebben Dr. Dolittle, a főhős rájön, hogy visszatért különleges gyerekkori képessége, s újra beszélni tud az állatokkal. Aztán mivel erre mások is rájönnek, kénytelen állatorvossá átképezni magát. A 2001-es folytatásban a doktor egy elvárosiasodott cirkuszi medve visszahonosításával megmenteni igyekszik egy kivágásra ítélt erdőt. Eddie Murphy számára a Dr. Dolittle hozta meg a legnagyobb sikert. Elsöprő humora, ösztönös játéka teszi a "fekete-komédiák" egyik legnépszerűbb sztárjává.
A Dr Dolittle történetek szerint, ha értenénk az állatok nyelvén, s ők is minket, kiderülne, hogy szinte ugyanúgy gondolkodnak, mint a hozzájuk beszélő emberek (Állat. Te állat!). Ez esetben showman-ekhez hasonlóan bohóckodnak, nagyvárosias, szleng kifejezésekkel tarkított nyelvet beszélnek, kiművelt, választékos káromkodással tudnak elküldeni bárkit azonnal a francba, s bármikor kaphatóak egy kis pajkos tenyérbe pacsizós macsózásra, akár csak egy tökös amerikai tinédzser. A földi életnek ezen ábrázata szerint a civilizált állatok, a jampec állatok, a szervezetekbe tömörülő vagy a maffiózó állatok világa hasonlóan lapos és kerek, mint a hollywoodi filmeké, s annak termékeit felemésztő nézőseregé.
Az alkotók komédiájuk építőelemei közé olyan állati indíttatású filmek paródiáját is beemelik, mint például Hitchcock Madarak-ja. Az ő filmjükben a vészjósló csendben gyülekező madarak nem csőrükkel, hanem végbél nyílásuk megnyitásával indítanak váratlan tömeges támadást a számukra ellenszenvessé vált emberekkel szemben. A film vulgáris humora kifogyhatatlan és fárasztó. Főhősünk emellett még arra is jelentős időt szán, hogy a film mellékleteként egy családi összhang-heggesztő készletet is bedobjon, mellyel ki-ki könnycsatornái tervszerű nyitogatásával és csukogatásával elbíbelődhet a nézőtéren.
