Hunyjuk be a szemünket és képzeljünk magunk elé egy vidám svédet. Ha nem megy, menjünk mélyebbre. Menjünk még mélyebbre! Valahol csak van egy!!!
Sokadik hullám
Szóval volt az első néhány nagy ráeszmélés erre a skandinávkrimi hashtagre, hogy aztán ilyen-olyan szub-szubzsánereket definiáljunk jódolgunkban, és most már egy ideje eljutottunk az érdemi okoskodás határáig, ha lehet ilyet remélni. Engem legalábbis most már jobban érdekel, hogy mi bajuk van ezeknek az embereknek? Régen olyan jó szexkomédiákat csináltak, most meg már lassan tizenöt éve sorozatgyilkolnak, ha kell, ha nem. És nem ám kesztyűs kézzel, európer módon, hanem kaszával, szablyával, gumi nélkül. Mindennek tetejébe most eljutottunk oda, hogy már Lasse Hallström, aki ellen felvilágosultabb országokban elfogató parancs van érvényben az ótvar gejl szerelmes filmjei miatt, szintén hazament thrillert forgatni. És az istenit neki: bejött.
[img id=430327 instance=1 align=left img]Extrák nélkül, tisztességesen
Alexander Ahndoril per pillanat egy népszerű, de azért nem überceleb szerző, aki ilyen-olyan írói munkássága részeként feleségével közösen néha thrillert ír, mert mi mást, s ezeket Lars Kepler álnéven publikálják korrekt sikerrel. A hipnotizőr című film nem szaggatta szét a pénztárakat, valószínűleg a svédek még nálunk is sokkal több svéd thrillert látnak, ezzel együtt engem meglepett, hogy milyen osztályzatokat találtam róla. Tisztes közepesnek ítélik legtöbben Hallström filmjét, pedig szerintem semmivel nem gyengébb, mint az átlag skandinávkrimi. Hozza a hangulatot, többnyire a szintet is. Én az első perctől az utolsóig, pedig volt belőle vagy száztíz-százhúsz, érdeklődve figyeltem a vásznat. Bár utólag be kell látnom, volt néhány megúszós átkötés, de spoiler nélkül most ezeket nehezen tudnám kielemezni. Illetve rögtön ki is igazítom magam: megúszós az, amikor a főgonosz a főhősre fogja a pisztoly, lövés dörren, ám kiderül, hogy valaki, akit húsz perce egyszer már lelöktek a háztetőről, az tápászkodott fel és töltötte be isteni küldetését deus ex machinaként, ezzel mentve meg a jóképű nyomozót. Na ilyen kreténség nincs A hipnotizőrben, amin itt most húzom a számat, inkább olyasfajta banalitások (és abból se sok), amik simán megtörténhetnek a való életben, épp ezért hat furán egy sejtelmes, már-már misztikus thrillerben, ahol a szereplőknek elkerülhetetlenül tulajdonítunk valamiféle pluszt. De befejezem a rébuszokban fogalmazást, mert így konkrétumok nélkül tényleg semmi értelme.
Ez Hallström?!
Van egy olyan sejtésem, hogy a szerzőpárosnak a kézirat felénél még épp úgy fogalma nem volt, ki és milyen okból áll az egész gyilkosság mögött, ahogy a nézőnek sem a moziban. Másrészről pedig tetten érhető néhány szál, amelyekről sejteni lehet, a könyvben tisztességesen ki van bontva, s az adaptáció szükségszerű sűrítése után épp itt maradt némi csomósodás a matériában. Nem rohanok ezzel együtt elolvasni a könyvet (úgyis tudom már, ki a gyilkos), viszont nyugodt szívvel mondom, hogy Hallström ezen filmje nem okoz csalódást. No nem a Hallström-rajongóknak, ha tényleg vannak ilyenek, hanem a thriller-fanoknak. Nem is tudom, lehet-e Hallström-filmnek nevezni A hipnotizőrt, hiszen a világon semmi nem utal rá, hogy ugyanaz az ember készítette, aki a Kedves John!-t vagy a Kikötői híreket. Nyilván nem mondhatom azt, hogy ez minőségileg jobb, hiszen nem erről, hanem ízlésről beszélünk. Illetve ami ennél kézzelfoghatóbb: műfajokról. Én javaslom a rendezőnek, hogy most már maradjon ezen az úton.
Kinek ajánljuk?
- Akik még mindig nem unják a skandinávkrimit.
- Akik hozzám hasonlóan epét hánynak Hallström romantikus filmjeitől.
- Akik újra és újra borzongani járnak a moziba.
Kinek nem?
- Akik a svéd thrillerek valami egészen új vállfaját remélik.
- Akiket adott esetben felzaklat egy halálra szurkált kisgyerek képe.
- Akik igenis már a felénél tudják, ki a gyilkos!
8/10
