Elhunyt Vajda Márta, A Tenkes kapitánya színésznője

A Jászai Mari-díjas színésznő 83 éves volt.

Elhunyt Vajda Márta, Jászai Mari-díjas színművész, akit egy ország ismert már 15 éves korában, ugyanis ő alakította Székely Veronikát A Tenkes kapitánya című sorozatban. Vajda Márta 1943. július 7-én született Budapesten, oklevelet 18 évesen szerzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1966-ban szerzett oklevelet, Várkonyi Zoltán tanítványaként. Fontosabb filmszerepei közt van még a Pacsirta (1965), a Butaságom története (1965), a Gyerekrablás a Palánk utcában (1985) és a Mellékhatás című sorozat.

„Akármikor ismétlik a filmet, én újra és újra megnézem. Jó érzés számomra látni magam fiatalon. S az is felemelő pillanat, hogy megint nézhetem azokat a legendás színészeket, akikkel főiskolásként együtt játszhattam és szinte együtt élhettem a siklósi várban. Zenthe Ferenc csodálatos ember volt, rám ifjú színésznőként tekintett, s mindenben segített. Azt kívánom a fiataloknak, hogy ha csak tehetik, nézzék meg A Tenkes kapitányát! S akkor tudni fogják, hogy a szüleik, a nagyszüleik miért és kikért lelkesedtek egykoron.”

– mesélte nemrég a Blikknek.

Korábbi évfordulós cikkünk

60 éves a legelső (siker)sorozatunk A Tenkes kapitánya

A magyar televíziózás legelső sorozata rögtön zajos sikertörténet lett, amelynek külön utóélete is van, ami nem csak arról szól, hogyan leckéztették meg a ravasz kurucok az ostoba labancokat!

Lássuk!

 

(via Wikipedia, Blikk)