Vígjáték egy, a körülményekhez képest talán túlságosan is életvidám, Rákosi-korszakbeli május elsejéről. Jó színészek, hatásos poénok, kedves történet, minimális tanulság.
A valóságot nehéz lenne felülmúlni. Egy korabeli híradófilm számolt be arról, hogy valahol Magyarországon Sztálin halálhírének bejelentésekor, nyolc órai munka után a bányászok még visszamentek kihozni pár tonnányi szenet a nagy halott tiszteletére. A feketehumor ilyen mélységeibe nem ereszkedik le Koltai filmje, de éppen attól jó, mert újabb bizonyíték arra, a történelem bármilyen nyomasztó eseményéhez érdemes ehhez hasonló, töretlen életszeretettel közelíteni.
A Csocsó, avagy éljen május elseje! korábbi Koltai-filmekhez hasonló recept alapján olyan magyar film, amelyik közönségsiker akart lenni. Ez pedig máris determinálta a műfaji hovatartozást: vígjátéknak kellett lennie. Ehhez képest a filmre vitt történelmi korszak kiválasztása merésznek is tűnhet: az 50-es évek eleji Magyarországának "Nagysztalin" szelleme és az ÁVH-terror uralta világa.
Árnyalja persze a helyzetet az a körülmény, hogy voltaképpen egy később íróvá cseperedő kisfiú naplója alapján áll össze kedves, léggömbökkel elszálló főhőssel végződő történet. És ha visszagondolunk gyermekkorunk május elsejei, vagy augusztus 23-ai felvonulásaira, akkor feltehetően hasonlóan derűs kép rajzolódik ki előttünk. A film makacs optimizmusa azonban csak az által válik elfogadhatóvá, hogy a rezsim minden érték eltiprására való törekvése ellenére, annak összes kiszolgálója, a pártfőtitkár, az ÁVH-s alezredes vagy az orosz főelvtárs is sérülékeny, emberarcú "szörnyeteg".
A film egy dunaparti, a kommunizmust visszafogott lelkesedéssel építő kisvárosban, Acélvárosban játszódik. Április végén, amikor mindenki -- de legalábbis az iskola diákjai és tanári kara -- a május elsejei felvonulás lázában ég. A rövid, poénos epizódok mind a nagy finálé felé mutatnak. A főhős Csomai bácsi alakja ismerős lehet azoknak, akik Koltai Róbert korábbi rendezéseit is figyelemmel kísérték, vagy legalábbis a Sose halunk meg c. filmjét látták. Az életvidám kisember prototípusa ő, a "magyar Svejk", aki bármilyen körülmények között hajlandó meglátni a fényt az alagút végén. A hétköznapok hőse, mindenki pszichológusa, aki hajlandó lelket verni barátaiba és ellenségeibe egyaránt.
Nem veszi fel, mert nem is veheti fel a nyílt küzdelmet a rendszer ellen, ha kell május elsejét szervez, ha szükséges, az elvtársak által igen áhított győzelem érdekében vigyáz a sztárfocista erkölcseire. De ha kell, ugyanolyan derűvel vonul átnevelő munkatáborba a Szeressük egymást, gyerekek dal elénekléséért. Igaz, vígjátékról lévén szó, ennél nagyobb megpróbáltatással nem is kell szembenéznie.
