Éljen Saul és Leo! - Kinek jutott Oscar?

Örülhetünk, megvan a második magyar Oscar-díj is, és DiCaprio rajongói is elégedettek lehetnek, a legjobb filmnek bizonyuló Spotlight viszont sokakat meglepett. Lássuk a legfontosabb kategóriák nyerteseit - és azt, mi kit és mit díjaztunk volna.

A legjobb filmnek járó díjat az amerikai katolikus egyház pedofil botrányait elsőként feltáró oknyomozó újságírókról szóló Spotlight - Egy nyomozás részletei vihette haza. Mi ennek a filmnek drukkoltunk, de a lakásunkat nem tettük volna fel a győzelmére, elsősorban azért, mert Tom McCarthy filmje rendkívül tisztességes, őszinte alkotás, de nem látványos vagy bombasztikus, nincsenek komoly drámai csúcspontjai, és talán kicsit régimódi is. McCarthy elsősorban az újságírókra koncentrált, és nagyszerű szereplőgárdát szedett össze, akik közül érdekes módon senki sem kapott Oscart, sőt, a film egyetlen másik jelölést váltott csak díjra, ami elég ritkán fordul elő az Oscar történetében, de erről majd később. 

A legjobb rendező kategóriában egy duplázót találhatunk, hiszen Alejandro González Inárritu nyert A visszatérővel – ő tavaly és díjazott volt a Birdman révén. A mexikói rendező valóban epikus művet tett le az asztalra, elképesztő hangulattal mutatva be a magára hagyott prémvadász megpróbáltatásait, de valójában a civilizációk összecsapásáról regél a vad határvidéken, költői képekkel. Mi inkább Lenny Abrahamson adtuk volna a díjat A szobaért, de nem vitatjuk Inárritu érdemeit sem. A legjobb férfi alakítás is ehhez a filmhez kötődik, hiszen (végre) Leonardo DiCaprio vihette haza az arany emberkét, ami rengeteg rajongóját teszi boldoggá, megint mások, köztük mi is azt mondjuk, hogy bár Leo most is remek volt, nem ez volt élete legnagyobb alakítása – de az is igaz, hogy ebben a mezőnyben talán tényleg ő volt a legjobb. A legjobb női alakítás díja nem hozott komoly meglepetést: Brie Larson teljesen megérdemelten nyert A szobaért, ahol egy, hét éve egy emberrabló fogságában senyvedő anyát alakít, akinek kisfiáról is gondoskodnia kell. Nyers, érett, mégis energiával teli alakítás ez, és legyünk kicsit cinikusak: nyilván az is sokat segített, hogy Larson smink nélkül játszott, amit mindig nagyra értékel az Akadémia.

Lássuk a legjobb mellékszereplőket! A férfiak közül szintén némi meglepetésre Mark Rylance kapott díjat a Kémek hídja elfogott orosz kémjeként. Rylance valóban remek, fanyar és szórakoztató alakítást nyújt, csak magát a hidegháborús Spiellberg-filmet írták le a legtöbben, de a nagyszerű karakterszínész mégis nyert bár mi Mark Ruffalot részesítettük volna előnyben a Spotlight - Egy nyomozás részletei újságírójaként. A legjobb női mellékszereplő díja viszont nem volt meglepetés: a legtöbben Alicia Vikanderre tippeltek A dán lány hűséges feleségeként, és tényleg ő nyert, és bár a szerep kissé egysíkú, a svéd színésznő tényleg jó – de számunkra sokkal meggyőzőbb volt Rooney Mara a Carolban. 

A legjobb adaptált forgatókönyvet A nagy dobás (Adam McKay és Charles Randolph) kapta, a legjobb eredeti forgatókönyvért az Agymanókat (Pete Docter) díjazták, és ez a film lett a legjobb egész estés animációs film is. A nagy nyertesek közé tartozik a Mad Max - A harag útja, amely hat, főleg technikai díjat vihetett haza, és lássuk be, George Miller és stábja nagyon megdolgozott ezért. És a végére hagytuk, akárcsak a gálán, a legjobb idegennyelvű film díját, amit Nemes Jeles László és a Saul fia kapott meg, ahogy arra mindenki számított, és immár ez Magyarország második Oscar-díja Szabó István Mephistója után.. 

A nyertesek teljes listáját Oscar-oldalunkon találhatjátok: 
http://port.hu/award/#year/2016/awardId/1