Elon Musk átvette a Twittert, elkezdte a tisztogatást

A 44 milliárdos, a közösségi site megszerzésére irányuló üzlet nagyjából féléves szappanoperát követően zárult le – nem mindenki számára megnyugtató módon.

Az ügylet lezárására hivatalosan csütörtökön került sor,

a világ leggazdagabb embere pedig azzal kezdte a hatalomátvételt, hogy kirúgta a cég rangidős vezetőit,

köztük Parag Agrawal ügyvezetőt, Ned Segal gazdasági igazgatót, Vijaya Gadde jogi és biztonsági vezetőt és Sean Edgett főtanácsadót. A Twitter képviselői eddig nem kommentálták a dolgot, és hivatalosan Musk sem közölt semmit – mindössze egy rejtélyes tweetet rakott ki 110 millió követővel rendelkező oldalára:

„a madár kiszabadult”.


Nem világos, hogy ezzel pontosan mire célzott az üzletember, ahogy azt sem tudni, milyen változásokat hoz a közösségi felület életében, hogy miután 2013 novemberében nyilvánosan működő részvénytársasággá vált, a mostani biznisszel Elon Musk magáncéggé tette.

Korábban elterjedt, hogy Musk azt tervezi, elbocsátja a Twitter munkatársainak 3/4-ét, de a vállalkozó mogul ezt nemrégiben cáfolta.

Hogy a világ leggazdagabb vállalkozójának mik a tervei a közösségi site-tal, arról eddig elég rejtélyesen nyilatkozott. Egyes megjegyzései arra engednek következtetni, hogy egy mindent összefogó applikációt akar létrehozni a segítségével, az általa csak X-nek nevezett „mindenség app”-ot, a TikTok és a WeChat modelljét mintául véve. Arról is többször beszélt már, hogy nem további pénzszerzésre akarja használni a Twittert, hanem „az emberiség megsegítésére”, illetve hogy az eddigi cenzúrával szemben a véleményszabadság fővárosává akarja tenni.

 

Forrás: Britta Pedersen-Pool / Getty Images


Ahogy arról korábban már beszámoltunk, Musk nem volt mindig ilyen lelkes a céggel kapcsolatban, hiszen megpróbált kihátrálni az üzletből – saját állítása szerint azért, mert a Twitter felhasználóinak túl nagy százaléka bot vagy hamis fiók; a másik fél szerint viszont azért, mert megemelkedett a vételi ár. A cég vezetői ezért a nyáron be is perelték az üzletembert, aki egyes értesülések szerint végül azért döntött amellett, hogy nyélbe üti az üzletet, mert jogi szakértői úgy ítélték meg, elvesztené az október végére kiírt pert, így Musk már a hónap elején bejelentette, hogy részéről mégis oké a biznisz.


(via Variety)