A Twitter beperelte Elon Muskot, képmutatással vádolják

A Twitter lényegében azzal vádolja Muskot, hogy azért próbált kihátrálni az üzletből, mert az drágább lett számára. A cég szerint Musk kilépési stratégiája a képmutatás mintapéldája.

Ahogy ígérte, a Twitter beperelte Elon Muskot, és jogi eszközökkel próbálja rávenni a technológiai mogult, hogy teljesítse a vállalatért tett eredeti 44 milliárd dolláros ajánlatát.

A 241 oldalas keresetet kedden nyújtották be a delaware-i Chancery bíróságon, amely a Delaware-ben bejegyzett társaságok (mint a Twitter) üzleti vitáinak tárgyalására specializálódott, beleértve az összeolvadási és felvásárlási csatározásokat is. A perben a Twitter "Musk által elkövetett lényeges szerződésszegések hosszú listáját vázolta fel, amelyek beárnyékolták a Twittert és annak üzleti tevékenységét".

"Miután nyilvános csinnadrattát rendezett, hogy a Twittert behozza a játszmába, és miután egy eladóbarát fúziós megállapodást javasolt, majd aláírt, Musk nyilvánvalóan úgy véli, hogy – ellentétben minden más, a delaware-i szerződési jog hatálya alá tartozó féllel – szabadon meggondolhatja magát, tönkreteheti a vállalatot, megzavarhatja a működését, tönkreteheti a részvények értékét és elsétálhat"

- áll a Twitter keresetében.

Musk, akinek jelenleg több mint 100 millió Twitter-követője van, négy szót tweetelt kedden, miután beperelték:

Ó, az irónia lol.

 

A Twitter lényegében azzal vádolta Muskot, hogy azért próbált kihátrálni az üzletből, mert az drágább lett számára. A techmogul ezért a Twitter spamről és hamis fiókokról szóló állításainak valóságtartalmát hozta fel ürügyként a megállapodás felmondására.

Múlt pénteken, miután meggyőződése, hogy a Twitter hazudik azzal az állításával kapcsolatban, miszerint aktív felhasználóinak kevesebb mint 5%-a spam/bot fiók, Musk beváltotta fenyegetését, miszerint kilép a Twitter-üzletből. Ügyvédei levelében közölte a céggel, hogy felmondja a felvásárlási ajánlatot, mert állítása szerint a vállalat elsősorban azzal sértette meg az egyesülési megállapodást, hogy "drámaian alulbecsülte a spam és hamis fiókok arányát".

Musk korábbban 12,5 milliárd dolláros fedezeti kölcsönt mutatott fel, amelyet Tesla-részvényeivel biztosított – ám mert a Tesla részvényárfolyama esett, Musknak további részvényeket vagy készpénzt kellett volna biztosítékként zálogba adnia a finanszírozási forrásoknak. 

Mivel a Twitter-üzlet egyre drágább lett, a Twitter beadványa szerint "Musk menekülni akart. De az egyesülési megállapodás kevés mozgásteret hagyott neki."  Musknak elő kell teremteni a hiányzó pénzt.

Musk kilépési stratégiája a képmutatás mintapéldája.

– összegezte a cég.

A Twitter megvásárlásáról szóló üzlet április 25-i, 54,20 dollár/részvény áron történő bejelentésekor Musk azt mondta, hogy egyik célja "a spambotok legyőzése". A kereset szerint azonban "amikor a piac visszaesett és a fix áras üzlet kevésbé lett vonzó, Musk megváltoztatta narratíváját, hirtelen "igazolást" követelt arról, hogy a spam nem jelent komoly problémát a Twitter platformján, és azt állította, hogy égető szükség van a "szorgalmi vizsgálat" elvégzésére, amiről kifejezetten lemondott".

"Az információkérései kezdettől fogva arra irányultak, hogy megpróbálja meghiúsítani az üzletet" – áll a dokumentumokban. A Twitter szerint Musk jóval több információt kapott tőlük, mint amit a férfi állít.

Vasárnap este Musk a Twitter jogi fenyegetésére egy olyan mémmel reagált, amelyen a milliárdos azon nevet, hogy a cégnek a bíróság előtt adatokat kell közölnie a spamekről és a hamis fiókokról. "Azt mondták, hogy nem tudom megvenni a Twittert. Aztán nem akarták nyilvánosságra hozni a botok adatait" – állt Musk posztjában. "Most arra akarnak kényszeríteni, hogy a bírósági eljárás keretében vegyem meg a Twittert. Most pedig bíróságon kell nyilvánosságra hozniuk a bot-infókat".

Musk, a világ leggazdagabb magánszemélye a Twitter megvásárlásáról szóló üzletet a vállalat igazgatótanácsával kötötte meg, miután 9,2%-os részesedést szerzett. (A Twitter keresete szerint Musk jelenleg a vállalat részvényeinek 9,6%-át birtokolja). A Tesla és a SpaceX vezérigazgatója tele volt ötletekkel, hogyan változtatná meg a Twittert, többek között arra vonatkozóan is, hogy a Twitter szigorúan tartsa be a "szólásszabadság" elveit.

Néhány héttel később Musk hirtelen vitába szállt a Twitter régóta fennálló állításával, miszerint a spamek és a hamis fiókok a napi aktív felhasználók kevesebb mint 5%-át teszik ki. Bizonyíték nélkül felvetette, hogy a Twitter felhasználói bázisa "20%-ban hamis/spam fiókok" vagy "sokkal magasabb" lehet. Június elején azzal fenyegetőzött, hogy a spam/bot kérdés miatt felrúgja az üzletet. Közben Musk azt is elismerte, hogy az adósságfinanszírozás felsorakoztatása akadálya lett a tranzakció lezárásának.

A Twitter a vádiratban úgy fogalmaz, hogy 

Musk lépései "a rosszhiszeműség iskolapéldái" voltak.

Még ha Musk meg is nyeri a pert, és jogilag nem kötelezhető a 44 milliárd dolláros felvásárlás végrehajtására, valószínűleg 1 milliárd dolláros szakítási díjat kell fizetnie a Twitternek. Persze lehetséges, hogy a felek peren kívül megegyeznek.

(Forrás: Variety)