A legrangosabb filmes elismerésnek általában örülni szoktak az emberek, de mégis voltak olyan sztárok, akik át sem vették a szobrocskájukat.
Avagy 2025: Transzodüsszeia. Ha megszorozzuk egymással az István, a királyt és a Jézus Krisztus Szupersztárt, az eredményből pedig gyököt vonunk, egészre kerekítve megkapjuk az Emilia Pérezt.
Boldog Valentin-napot kívánunk minden kedves olvasónknak! Censorinak állítólag elege lett Kanye folyamatos, agresszív antiszemitizmusából, West viszont tagadja, hogy zátonyra futott a kapcsolat. Hihetünk neki?
A csatorna egyik fejese arról beszélt, hogy a jövőben igyekeznek részletesebben átnézni sztárjaik közösségi médiás tevékenységét.
Nyílt titok, hogy a 90-esekben a producerek „olykor-olykor” a mindent a szemnek, semmit a fülnek-elv alapján válogatták össze popkommandóikat. Ám volt, hogy az egykori biodíszletek úgy döntöttek, szinkronhangjaik nélkül is szerencsét próbálnak. Lássunk közülük néhányat!
Kitálaltak a szennyműsor egykori producerei. Kritika a Jerry Springer: Harc, kamera, felvétel című kétrészes dokuról.
Az elmúlt három évtized során akadtak esetek, amikor a csatorna bizony letért arról az útról, amelyet alapítói kijelöltek a számára.
A rock’n’roll, az nem egy tánc – a rockzenész, aki valaha is komolyan vette az iménti tézist, aligha úszhatta meg, hogy minimum egyszer üzemi hőfokon válaszolgasson az őt faggató riporter kérdéseire. Az alábbiakban ezekből szemezgettünk:
Tarantino kedvenc színésze állítólag meglökte a feleségét és kizárta a malibui házukból – szerinte viszont a tőle elhidegült felesége tört be hozzá, miután vitájuk támadt a fiuk öngyilkossága miatt.