110 éve született, és 1982-ben ugyanazon a napon, augusztus 29-én halt meg a filmtörténet egyik legünnepeltebb színésznője, Ingrid Bergman - akinek botrányokban is megvolt a maga része.
1. Ingrid Bergman, a filmtörténet egyik legnagyobb csillaga 1915. augusztus 29-én született Stockholmban, fiatalkorát tragédiák sora kísérte végig. A család harmadik gyereke volt, ám mindkét korábban született testvére még csecsemőként meghalt. Német születésű édesanyját kétévesen vesztette el, édesapja, Justus egyedül nevelte. Operaénekest akart belőle faragni, illetve lelkes amatőr fotósként folyton fényképezte, talán innen jött a szereplési vágy. Csakhogy édesapja meghalt, amikor Ingrid – akit az uralkodó lányáról, Ingrid hercegnőről neveztek el – 14 éves volt, így a kislány egy nagynénihez került, aki hat hónapra rá hunyt el szívinfarktusban. Végül egy nagybácsinál kötött ki, ahol már volt öt gyerek, de figyelmesek és rendesek voltak vele.
2. A kislány jó tanuló volt, így ösztöndíjjal került a neves Királyi Színművészeti Akadémiára, ahová korábban Greta Garbo is járt, és már az első év végén szerződést ajánlott neki egy filmstúdió, így sosem fejezte be az iskolát. Húszévesen játszotta el az Intermezzo (1936) című svéd filmben a fiatal zongoratanárnőt, aki egy ünnepelt, házasságban élő hegedűművésszel kerül meghitt kapcsolatba. Alakítása felkeltette a legendás amerikai producer, David O. Selznick figyelmét, aki a film három évvel később készült amerikai változatának női főszerepét is a svéd szépségre bízta, Leslie Howard partnereként. Az „átállás” nem jelentett problémát a színésznőnek, aki a svéd és a német mellett a franciát és az angolt is folyékonyan beszélte – és később az olaszt is. A sikert követően Bergman hétéves hollywoodi szerződést kapott, s hamarosan a legnagyobb sztárok közé emelkedett.
3. A nagy áttörést a Casablanca (1942) hozta meg, ám Ingrid Bergman számára nem volt igazán kellemes élmény legismertebb munkája forgatása, mert a kaotikus körülmények miatt fogalma sem volt arról, kit is játszik tulajdonképpen, mik a figura motivációi. Nem élvezhette Humphrey Bogart társaságát sem, mivel annak féltékeny felesége, Mayo Methot napi szinten csapott botrányt, hűtlenséggel vádolva férjét, aki emiatt végig hihetetlenül feszült volt. Bergman és a stúdió által 100 000 dollárra biztosított Bogart között öt centiméter magasságkülönbség volt Bergman javára, ezért közös jeleneteikben Bogartnak sámlira kellett állnia. A színésznő legalább annyit szeretett volna előre megtudni, hogy az általa játszott Ilsa tulajdonképpen kibe is szerelmes: Rickbe vagy a férjébe (Paul Henreid). Az alkotók azonban így feleltek neki:
Még mi sem tudjuk… Csak játszd el jól – a kettő között.”
Ezzel ugyanis maguk a filmesek is gondban voltak, mivel a kor erkölcsi normái szerint nem mutathatták azt, hogy egy férjes asszony mással folytat viszont.
4. Bergmant első alkalommal 1943-ban az Akiért a harang szól című Hemingway-adaptációért jelölték Oscar-díjra. Az aranyszobrocskát egy évvel később, a George Cukor rendezte Gázláng főszerepéért kapta meg először. Bergman 1944-ben játszotta el annak a thrillernek a főszerepét, amelynek
címéről egy érzelmi manipulációs technikát neveztek el.
A Gázláng története szerint egy házaspár új házba költözik, ahol a feleség (Bergman) hangokat hall, tárgyak tűnnek el, a gázlámpák fénye pedig néha magától elhalványul. Persze a férj (Charles Boyer) áll az egész mögött, aki azt akarja, hogy a nőt beszámíthatatlannak nyilvánítsák, és így megszerezze a vagyonát. A gaslighting (vagy gázlángozás) a manipuláció olyan formája, amelyben valaki egy másik emberben folyamatosan kétségeket ültet el, hogy az megkérdőjelezze saját emlékezetét, tapasztalatait, és végül az ép eszét is.
5. A színésznőt lenyűgözte Roberto Rossellini neorealista remekműve, az 1945-ben készült Róma nyílt város, s 1949-ben levélben azt javasolta, hogy dolgozzanak együtt. A Stromboli című film itáliai forgatása során egymásba szerettek, a rendező a feleségét, Anna Magnanit, Bergman pedig svéd férjét és lányukat hagyta el az új kapcsolatért. Amikor összeházasodtak, Bergman már várandós volt, a házasságból ikerlányok, majd egy fiú született.
Az affér hatalmas vihart kavart az Egyesült Államokban, ahonnan gyakorlatilag kiutálták őket.
Egy konzervatív szenátor egyenesen úgy fogalmazott, hogy Bergman az ördög befolyása alatt áll – nem segített a helyzeten, hogy a hűtlen színésznő nem sokkal korábban a Szent Johanna (1948) címszerepét játszotta el.
80 éves a ma is 100 százalékos értékelésű háborús film
A szinte a még füstölgő romok között lopott nyersanyagra forgatott Róma, nyílt város a németek brutális megtorló intézkedéseit mutatta meg az egyre erősödő ellenállással szemben az olasz fővárosban.
Tovább
6. Bár szépen indult közös alkotói munkájuk, aminek kedvéért Bergman olaszul is megtanult, a férjével készült filmek - Európa '51, Nem hiszek már a szerelemben, Olaszországi utazások - nem arattak sikert. Az elmúlt években azonban kezdik újra felfedezni őket, különösen az Olaszországi utazások tett szert komoly rajongótáborra. Eközben Bergman és Rossellini házassága is megromlott, s 1957-ben hivatalosan is elváltak, bár már egy évvel korábban különköltöztek. Bergman 1958-ban ment harmadszor férjhez egy svéd producerhez, akivel 1975-ig élt együtt.
7. A színésznő néhány évig Franciaországban dolgozott, és mivel ott készült munkái – különösen az Jean Renoir rendezte Elena és a férfiak (1956) – komoly sikert arattak, a Twentieth Century Foxnál Anatole Litvak rendező unszolására úgy döntöttek, kockáztatnak. Rá osztották az Anasztázia (1956) címszerepét,
a film sikere pedig minden várakozásukat felülmúlta.
Bergman Oscart kapott, de még nem mert visszamenni Amerikába – az Anasztáziát Angliában és Franciaországban forgatták -, így a díjat barátja, Cary Grant vette át a nevében. Csak 1959-ben vállalt nyilvános szereplést az USÁ-ban, annyira megviselte a korábbi botrány. A 21. Oscar-gálán a legjobb film díját ő jelentette be, amiért álló ovációt kapott: Amerika megbocsátott neki, sőt!
8. Az ezt követő években sorra aratta a sikereit, a közönség és a kritikusok mindig kíváncsiak voltak rá. A Gyilkosság az Orient expresszen Sidney Lumet rendezésében elkészített 1974-es moziváltozatban igazi sztárparádé vonult fel: Albert Finney volt Hercule Poirot, Humphrey Bogart özvegye, Lauren Bacall alakította a történet szerint is özvegy Mrs. Hubbardot, Ingrid Bergman volt Greta Ohlsson, vallási megszállott svéd missziósnővér, Sean Connery Arbuthnot ezredest, szabadságos brit katonatisztet alakította, a Psycho sztárja, Anthony Perkins Hectort, a meggyilkolt Mr. Ratchett magántitkárát játszotta, Michael York volt Andrényi gróf, a magyar diplomata, Vanessa Redgrave pedig Mary Debenham, a Bagdadból hazatérő tanárnő. Bergmannak először Natalia Dragomiroff, az idős emigráns orosz hercegnő szerepét ajánlották fel, ám ő inkább a svéd misszionáriusnő karakterét választotta, noha annak lényegesen kevesebb volt a szövege - ez az alakítás viszont újabb Oscar-díjat hozott neki.
9. Ő egyike annak a négy színésznőnek, akik legalább három színészi Oscar-díjat kaptak (csak Katharine Hepburnnek van több, négy). Három Oscarját a következő filmekért kapta: Gázláng (1944), Anasztázia (1956) és Gyilkosság az Orient expresszen (1974). Az utóbbit „csak” legjobb női mellékszereplőként kapta, illetve további négy Oscar jelöléssel is büszkélkedhet: az Akiért a harang szól (1944), A Szent Mary harangjai (1946), a Szent Johanna (1949), valamint az Őszi szonáta (1979) című filmekben nyújtott alakításáért.
10. Éveken keresztül nézett szembe a rákkal, végül kénytelen volt feladni.
Egyre kevesebb időm van hátra, de minden nap győzelem számomra, amikor küzdelemre hívom a rákot, és túlélem".
– mondta nem sokkal a halála előtt. Londonban halt meg, napra pontosan a 67. születésnapján, negyvenhárom évvel ezelőtt.
11. A svéd filmcsillag születésének centenáriumáról 2015-ben a cannes-i filmfesztiválon is megemlékeztek: a hivatalos plakáton az ő portréja szerepelt, és bemutatták a róla készült, Ingrid Bergman In Her Own Words című dokumentumfilmet. A New York-i Museum of Modern Artban (MoMA) rendezett filmfesztiválon a színésznő gyermekei által kiválasztott alkotásokat vetítették. Az amerikai és a svéd posta a tiszteletére közös emlékbélyeget bocsátott ki.
11+1. Egy rózsafajtát is elneveztek róla. Az 1984-ben bemutatott sötétpiros tearózsát, az Ingrid Bergman rózsát egy dán házaspár, L. Pernille Olesen és Mogens Nyegaard Olesen nemesítette a Precious Platinum nevű fajtából és egy másik meg nem nevezett fajta keresztezésével. A hibrid rózsa kifejezetten eső- és hőtűrő, feltűnően nagy virága van és mély, sötét, mégis meleg piros a színe. A rózsa számos díjat zsebelt be, köztük 2000-ben „A világ kedvenc rózsája” elismerést a Rózsatenyésztők Világszövetségétől.
