Mindenkinek minden útja egyetlen, méghozzá ugyanolyan lépéssel kezdődik – az ismert távol-keleti bölcsesség e variációja lehetne ennek a francia filmnek a mottója, egyben tanulsága is. A filmben négy kisbaba fejlődését követhetjük nyomon a születéstől az első szülinapig, a világ négy táján, négy teljesen különböző kultúrában.
Dokumentumfilm a moziban?
Volt már jó néhány precedens erre, a mozi mai általános recessziójában azonban talán ismét jogos a kérdés: Van-e helye a mozikban a dokumentumfilmnek egy olyan világban, amikor tuti recept alapján tömegszórakoztatásra kihegyezett közönségfilmek buknak akkorát, mint ide Hollywood? Egy ilyen gazdasági szituációban megéri egy alapvetően jobb sorsra érdemes, de mégis csak rétegműfajt esetleges megalázó helyzetbe hozni, hogy egy-egy példánya néhány száz fős nézettség után egy-két hét után kukába kerüljön? Nos, vannak, akiknek igen, és van, amit igen. Hála istennek, vannak még forgalmazók, akik olykor le mernek lépni a gondosan kikövezett főútról, és egy-egy periférikus alkotást olykor méltónak tartanak arra, hogy lesz-ami-lesz alapon a nézők kényére-kedvére bocsájtsák, és igen, vannak olyan dokumentumfilmek, melyek igenis méltók a moziforgalmazásra. Némelyik, mint pl. Godfrey Reggio Koyaanisqatsija, Ron Fricke Barakája, Jacques Perrin Vándormadarakja, vagy a Nuridsany-Pérennou páros által jegyzett Mikrokozmosz-Füvek népe ma már kultuszfilmmé vált több, egymást is metsző halmazt képező szubkultúrában, míg mások tényleg említés nélkül kerültek le a napirendről. Az ok egyszerű: ezek a filmek látványban olyat képesek nyújtani, ami az óriási mozivásznon is megállja helyét, sőt még túl is képes tenni a legtöbb játékfilmen e tekintetben, emellett túlmutatnak a dokumentumfilmek klasszikus definícióin is. Nem csak a valóság mennél objektívebb megragadására törekszenek, hanem a képek, a zene és az általuk sugallt hangulat segítségével akár elvont filozófiai elmélkedésre, hovatovább meditációra is alkalmasak. Thomas Balmes Babák című filmje is ebbe a vonulatba tartozik.
A tuti recept
Ennek egyik fő oka, hogy már a film címéből is látni, az ismert és közhelyességig idézett atombiztos hollywoodi sikerreceptet alkalmazza, egyenesen a negyedik hatványra emelve. Balmes rögtön négy kisbabát követ egy éven át kamerájával, akik körül (mintegy szorzóként) még állatok, cicák, kecskék, kutyák és szarvasmarhák is feltűnnek. (Siker=4cuki⁴) A hollywoodi recept szerint ilyen szereposztással képtelenség megbukni. Mindemellett, képileg is rendkívül látványos a film – semmi Home-videós kézikamerázás, stabil, nyugodt szélesvásznú nagytotálok és intim, jól megvilágított, mégis természetesnek ható közelik, a gyerkőcök környezetének néhány parádés panorámájával tagolva, mégsem maradunk le semmi lényegesről. Csoda, hogy a vetítésről még az ismert, morcos és szőrmók kritikus is széles vigyorral az arcán jött ki?
A földgömb négyszögesítése
Balmes filmjének alapkoncepciója minden bizonnyal az emberi faj egyenlőségének csodás eszménye lehetett, amikor kiválasztották a film főszerepére a négy babát, pontosabban, akkor még a négy anyát. Egy baba az afrikai Namíbia szavannájáról, egy a gazdag San Franciscóból, egy a mongol sztyeppéről és egy Tokió közepéről. A namíbiai és a mongol anyuka állattartásból él, a természettel teljes harmóniában, ám az afrikai család gyakorlatilag őskori körülmények között, a tágabb külvilágtól teljes elzártságban tölti idejét, a mongol jurtát már televízió, telefon és egy óriási parabolaernyő kapcsolja be a világba. Az amerikai anyuka a filmiparban, míg a japán a divatszakmában dolgozik, a civilizáció minden hasznával megverve. Akinek családjában akad csecsemő, az tudja, hogy egy ilyen emberkének minden pillanata csoda, és minden pillanata színtiszta burleszk. Ekképpen a Babák című film minden jelenete ellenállhatatlanul mulatságos, ám emellett tanulságos is. Az afrikai skacc a világ legtermészetesebb módján lóg anyja csecsén, míg az amerikai kollégája türelmetlenül várja, míg anyja egy nagyipari tejfejő automata segítségével lefeji anyatejét. Az utóbbi nyilván kímélni akarja mellének formáját, ami érthető, hiszen látjuk, ahogyan az afrikai baba agresszívan követeli a betevőjét, az azért mellmasszázsnak elég durva. Ennek ellenére –hisz’ erről szól a film– túlzott különbség nem látszik a két anya melle között férfiszemmel: a tejfejő automata sem igazán könyörületes. Lehetne sorolni az ehhez hasonló párhuzamokat, vagy a babák csetlését-botlását, maradjon azonban ez meg a nézők örömére. Annyit szögeznék még a végére, hogy a film, gyakorlatilag szavak nélkül, csakis a képek tanúsító erejével bizonyítja mindenféle rasszizmus hiábavaló oktalanságát: szülessen egy egészséges gyermek akármilyen kultúrába, akármilyen családba, nem fog gyorsabban fejlődni egyetlen év alatt a másiknál. Azok a bizonyos első lépések minden embergyermek számára ugyanakkorák.
Kinek ajánljuk?
- Leendő és gyakorló anyukáknak.
- Rasszistáknak.
- Cukiságok kedvelőinek.
Kinek nem?
- Akik soha nem vennének meg egy bölcsőde udvarára néző lakást.
- Akik nem hisznek a szemüknek.
- Akik csak a szóból értenek.
9/10