Adott két ígéretes színész /Ralph Fiennes, Julianne Moore/, egy önéletrajzi ihletésű, a háború végnapjain játszódó Graham Greene regény, no és persze Neil Jordan, a rendező, aki fejébe vette, hogy a 3. évezred hajnalán elmereng az emberi kapcsolatok visszásságán. Ez a szószalap, ebbe szórunk felszarvazott belügyis férjet, mulya magándetektívet, átgőzöljük a sötét, esős londoni szcénán (lásd: ködös Albion), megszórjuk V2-es rakétákkal, és állni hagyjuk.
Körülbelül ennyi állhatott a stáb receptúráján is, mert ennél többet sajna ők nem tudtak kihozni az édes-savanyú szerelmi történetből. Ralph Fiennes ( akinek a mozi bejárata előtt várakozó decens asszonyok szerint 'olyan helyes pofája van!') egy cinikus írót játszik, vájkál mások életében, így jut el egy államtitkár (Stephen Rea) partyjára, majd végül Mrs. Államtitkár (Julianne Moore) ágyába. Eddig, gondolom, minden író magára ismer, innen jön az igazi (és egyben még ismertebb) történet. A férj magándetektívet fogad, megbízza a barát-szeretőt, a feleség félrelép (a szeretőn is túl), mindenki boldogtalan.
A tétován hömpölygő bonyodalom egyetlen számomra is értékelhető pozitívuma, hogy képet ad a hátországi depresszió mélylélektanáról, a bombázások alatti tompa nyomásról, a kétségbeesett félrenyomásokról.
