A fiatal izlandi rendező, Baltasar Kormákur katalán-olasz-francia származású, s inkább európainak, mint izlandinak vallja magát. Előző, nálunk is bemutatott filmje, a "101 Rejkjavik" egy szórakoztató szexkomédia volt. A "Tenger" Izland keleti partján játszódik, egy halászfaluban. "A leghihetetlenebb táj a legcsúnyább házakkal." - nyilatkozza filmje helyszínéről a rendező, s egy pillanatra sem hagyja, hogy a halászfalura, mint romantikus helyre gondoljunk. A kis települést a sziget vulkanikus-jeges területei, kristálytiszta meleg forrásai és a tenger sötétsége övezi. A külső éjszakai felvételek vészjósló környezetet teremtenek a mindenre elszánt szereplők köré. A kezdő és befejező képsor lángokban égő épületet mutat a jeges viharban. A film is ilyen, tűz és jég pokolbéli keveréke.
A történet napjainkban játszódik, amikor Izlandon a belső összetartás hiányában a külföldi nagyvállalatok kiszorítják a hazai kisvállalkozásokat, amikor sok helyütt már lengyelek és ázsiaiak dolgoznak a kis számú izlandi lakosság helyett. Az idősödő Thórdur az általa vezetett halfeldolgozó üzemet szeretné megmenteni a csődtől. Ezért összehívja rokonságát - két fiát, lányát és hozzátartozóikat -, hogy valahogy rábírja őket, mentsék meg a céget, ne akarják halála után annak eladásából megkaparintani anyai örökségüket. Szándéka azonban naivnak bizonyul, családja nem csak hogy tiszteletet nem mutat a falusiak legfőbb munkalehetősége s apjuk életműve iránt, de veszett vadként dulakodik a koncon, végül pedig mindent romlásba taszítanak. Közben azonban az is kiderül, nem véletlenül történik ez így, kegyetlenség és boldogtalanság e hihetetlen keveréke nem csupán a gyermeki hálátlanságban, sokkal inkább a család múltjában, az apa árulásában keresendő.
A film egy alaposan végig dühöngött családi pszichodráma, mely zsarolás, csalás, házasságtörés, kegyetlenség és bosszú kusza hálójában tekereg. Elmérgesedett családi kapcsolatokat ábrázol, melyekből már hiányzik minden megbocsátás, szidalmat szidalom követ, ütést ütés. A katasztrófa elkerülhetetlen. A három testvér (a nővért, Ragnheidurt alakító Gudrun S. Gisladottir-t Tarkovszkij "Áldozathozatal"-ában is láthattuk már) valójában az őket gyűlölő apa ellen harcol kényszeresen egész életében. Anyjuk halálával a szeretetnek minden forrása megszűnik számukra. Önzésükben apjuk példáját követik, aki csak a saját világát, saját útját tartja egyedül valósnak és helyesnek, a gyerekeiét pedig lenézi. Nem lehet szó követendő, átadott hagyományokról, nincs mit átvenni, mert a családi összetartozás hazugságra épült. A legújabb generáció már szülőkre immúnis, magukra hagyott gyerekekből áll.
A "Tenger" megközelíthető lenne egy intelligens-figyelmes polgári szövegmagyarázattal vagy egy elképesztően nem jól működő család szappanoperájaként. Vizsgálhatnánk hasonlóságát Shakespeare "Lear király"-ához, Vinterberg "Születésnap"-jához vagy Gothár "Magyar szépség"-éhez is. De be kell valljam, hogy már az elején elvesztettem a türelmemet ezzel a filmmel kapcsolatban. Zavart, hogy a színdarabból íródott mű - sajnos a csodálatos izlandi táj ellenére is - inkább színház maradt, mint film, pszichológiai és dramaturgiai közhelyekkel operáló, a felnőtt társadalom rémálom kliséit a végtelenségig halmozó s a szenvedélyek széles skáláján vonagló színészi jutalomjáték.
