Todd Phillips a "partifilmek" császára. Neki köszönhetjük a Cool-túrát, a Sulihuligánokat illetve a Másnaposokat is, ami minden bizonnyal az elmúlt évek egyik legjobb vígjátéka, és ahol egy féktelen buli következményeit számolják fel hőseink. Phillips úgy gondolta érdekes lehet, ha készül egy film magáról a mulatozásról is, így odaadta a pénzét a kliprendező Nima Nourizadeh-nek. Az eredmény egy nehezen értelmezhető káosz a rosszabb fajtából.
Három gimnazista pajtás, Thomas (Thomas Mann), J. B. (Jonathan Daniel Brown) és Costa (Oliver Cooper), úgy gondolja, hogy az iskolán belüli, igencsak csekély presztízsüket úgy növelhetik, ha tető alá hozzák a környék legnagyobb házibuliját. A megkérdőjelezhető minőségű terv megvalósítására nagyszerű alkalom adódik, amikor az éppen születésnapját ünneplő Thomas szülei elmennek otthonról. Már csak némi marketing és bevásárlás, és indulhat a parti. Az események gyorsan beindulnak, a részvevők száma egyre csak emelkedik, a pokol pedig arra vár, hogy elszabadulhasson.
Nyilvánvaló, hogy a tinivígjátékok nem nagyszerű és fordulatos cselekményre épülnek. Még a legegyszerűbb darabokban is van valamilyen minimális bonyodalom madzag, amire sorozatban rákerülhetnek az emésztés-genitáliák-alkohol kombóból a poéngyöngyök. A Project X bizonyos szempontból megújítja a szubzsáner eszköztárát, ugyanis rámutat, hogy lehetséges cselekmény és vicces események nélkül is filmet forgatni. Egy bulit látunk, amely ugyan hatalmas, féktelen és tele van furcsa eseményekkel, de abszolút érdektelen marad. Ennek alapvetően két oka van.
Először is a készítők nem gondolták, hogy érdemes karakterbemutatással bajlódni. In medias res indulunk, és a buli kezdéséig a következőket tudjuk meg hőseinkről: van egy dagi, egy okoskodó partyfreak és egy szerencsétlen. Nem vagyok biztos benne, hogy például a nevükről érkezik-e információ. Teljesen rossz rendezői felfogás, hogy érdekes lehet egy olyan mulatozást figyelni bő egy órán keresztül, aminek nem ismerjük a szereplőit, így teljes mértékben kívülállók vagyunk. A sztori egyetlen érdekes pontja a másnap lehetett volna, de lezárásképp csupán egy morálisan erősen megkérdőjelezhető tanulságot kapunk, miszerint "nem gond, ha leromboltál egy egész utcát, az a fontos, hogy most már jófej vagy".
A második jelentős probléma a tálalás alapjaiban elbaltázott koncepció, aminek lényege, hogy a történéseket az egyik barát folyamatosan forgó kameráján keresztül láthatjuk. Teljesen indokolatlan döntés, ugyanis ha lenne is ebben valamilyen lehetőség, azt ez a film kihasználatlanul hagyja. Olyan mintha a rendező úgy akarta volna valamelyest involválni a fogyasztót, hogy az ide-oda kaszáló kamerával tompa hányingert kelt benne. Ha ez így van, akkor sikerül, mert a mozi után az egyetlen érzés a másnaposság volt bennem.
A Project X filmként gyakorlatilag értékelhetetlen. Videoklipként van valamelyest létjogosultsága, mert párszor megáll a nem létező cselekmény, hogy percekig random bevágott bulijeleneteket nézegessünk, ami alatt valóban klassz zene szól. Az emberek jó esetben nem ezért mennek moziba, így kijelenthető, hogy Nourizadeh és Phillips erőltetett "jófejkedése" egy nagyon félrement próbálkozás.
