Erős atmoszfréjájú, de igencsak skizoid film Radu Gabrea alkotása, mely az erdélyi szászoknak, a hajdani, transzilván etnikai forgatagnak állít mély elhivatottsággal emléket.
A lefejezett kakas képsoraiban páratlan közhelyek, émelyítően giccses, s éppen csak felskiccelt jelenetek váltakoznak mély és kifinomult töredékekkel úgy, hogy a néző szinte beleszédül. Radu Gabrea roppantul sűrű, mindent elmondani, megmutatni vágyó művéből - mely Eginald Schlattner regényének adaptációja - süt az elhivatottság, az emberség, a gyűlölet gyűlölete, ami természetesen üdvözlendő dolog.
Az utóbbi években Erdély-járóvá lett tömegek igencsak csekély része jut el a hajdani szászok földjére, melyet egykor a XIII. században zömmel az "eredeti" Szászországból érkezett telepesek leszármazottai laktak, mintegy negyedmilliónyian. Közismert tény, hogy soraikban a hitlerista eszmék - más, népi német közösségekhez hasonlóan - igen intenzíven hódítottak teret. Közismert az is, hogy a Ceausescu-érában a Romániában maradt szászokat a diktatúra "fejpénzért" engedte ki Nyugat-Németországba, s megfosztotta az elvándorlókat maradék tulajdonuktól is. Nem mindenki lett azonban soraikból a náci eszmék híve, s nem mindenki hagyta el szülőföldjét. Felix Goldschmidt, a történet kamasz főszereplője a Deutsche Jugend parancsnokából vedlett vissza emberré, s választotta - mint a film végén megtudtuk - a maradást.
Története bűvös, idehaza igen kevéssé ismert, letűnt világba kalauzol el. Aki ismerős a hajdani Szászszék településein, járta már a magára hagyott, elnéptelenedett falvak, városkák utcáit, most láthatja megelevenedni a csak halottként ismert tájat. Fogarast, ahol az eredeti történet játszódik, éppenséggel nem: abból a szocialista várostervezés fedőnevű agyrém szinte semmit sem hagyott. A film túlnyomó részét Segesváron forgatták, ami a síkvidéki Fogarassal ellentétben egyrészt meglehetős épségben maradt meg, másrészt festői dombokra épült, ami ennek a gyakran émelygőssé váló mozinak további festőiséget kölcsönöz.
A kamaszkor fülledtsége és a történelem alantas, rémisztő fordulatai rendeltetnek egymás mellé e koprodukciós filmben, melynek számos szereplője papírmasé-figura marad csupán: illusztratív alak egy tarka tablón. A lefejezett kakas, e népenként más jelentéssel bíró, szimbolikus szerencsétlen is többször feltűnik a filmen. Kinek múló szerencsét hoz, kinek pusztulást.
A zsidó mozis lányába, a szép Gizellába szerelmes szász Felix, hajdani jóbarátja, a városi kéményseprő komplexusos, habzó szájú hitlerjugenddé váló fia, Hans Adolf - ki a fiú vértestvéréből lesz egy időre szadista vadállattá -, az egész, politikailag enyhén szólva megosztott Goldschmied-família története egy elsüllyedt világ rekonstrukciója elsősorban. Bepillantást nyerhetünk a szörnyeteggé válás rendszerébe, ráláthatunk arra, hogy a mániákus kompenzálási vágy hogyan csinál valakiből szörnyeteget. Mindezt sajnos igencsak hullámzó színvonalon és hitelességgel.
Gabrea soknyelvű moziját azonban mégiscsak érdemes megnézni: nem csupán azoknak, akik az évtizedek óta elhagyatott, szépséges vártemplomok, az "idegenek lakta", de leggyakrabban üresen összeomlott házsorok képét a szívükben őrzik. Az erdélyi szászok földjének sorsáról - ha a fel-feltámadó negéden túltesszük magunkat, s Thomas Osterhoff zenéjét megpróbáljuk nem meghallani - sok fontosat megtudhatunk. S ha nem hisszük el - bár a filmben többször elhangzik -, hogy az akkoriban tízezres Fogaras egy "falucska", akkor eltalálhatunk egyszer az Olt-menti városba, hogy felfedezzük (ha eddig nem tettük) ezt a rejtelmes vidéket, ezt az elárvult, nyughatatlan kísértetek járta földet.
