Vegyük sorra, ki mindenki igyekszik haza karácsonyra, nyakig a norvég télvízben. A hajléktalan. Az orvos. A lapátra tett férj. A lapátra tett szerető. A lapát. A menekült. A szerelmes kamasz. A szerelme. A kisnyugdíjas. A muszlim. Biztosan kihagytunk valakit, a vasutasokról például most szó sem esik, Bent Hamer rendező tavaly már elővezetett egy magányos mozdonyvezető Mikulást (O'Horten), akiben egy tatista kézbesítő vetekedett a skandináv néplélekkel. Tűzoltót tippeltünk ez évre, de Hamer kivonta a vasutast a norvég népességből, és aki marad (az orvos, a menekült, a szerető stb.) azt tette bele az új filmjébe. 'előtte ilyet a karácsonyváró gics-cset angol humorral oldó Richard Curtis követett el utoljára (Igazából szerelem), ez most norvég mintás pulóverekben és ismert sztárok nélkül, de ugyanazzal a giccsbe vetett őszinte hittel van előadva. Mínusz a harsány humor, plusz az északi elmélázás. Annyi kis katarzis, embermese leselkedik hőseinkre, hogy a végén már az is önmérsékletként nyugtázható, hogy senki sem fakad dalra, vagy fogad örökbe kivert kutyákat. Ilyet valóban nem tesz senki, de igény az volna rá, s egy kóbor hajléktalan feje fölé, ha csak átmeneti időre is, mégis kerül fedél, és ha nem is mindenki jön ki jól vagy élve a karácsonyból, a végére egyértelműen közelebb kerülünk a szeretetérzéshez.
Végül is elmondhatjuk, hogy az Északi karácsony a maga nemében, mely alighanem a karácsonyi filmek neme lenne, egy mértéktartó giccs. Egy felrázható hógömb a felrázható hógömbök jobbik fajtájából.
