Ahogy távolodunk, ahogy készülünk itt hagyni ezt a világot, a szavak és a gondolatok még egyszer, utoljára regénnyé állnak össze. Életünk regényévé. Mielőtt fáradtan lecsukódnának szemeink, kopogtat az utolsó szerelem.
A fiú és a lány évek óta leveleznek. Nem történt semmi más, jószerivel még ennyi sem, hiszen a lány soha nem írt vissza. A fiú fiatalember, a lány nagymama korú írónő. Találkozásuk elkerülhetetlen, szinte törvény, indokolatlan sors.
Halk kopogás az ajtón, a tenyér rásimul, mint a fül, mikor minden neszről tudni akar, ami a nagy pillanatig történik. És nincs nagy pillanat, nincs nagy találkozás, csak a várakozás súlya, a remény utolsó szisszenése.
Az ajtó kinyílik, nincs meglepetés, csak arcok, egymást titokban, tudatalatt fürkésző arcok. A fiú tudta, a lány is tudta, itt nincs kezdet, talán vég sincs, két út olvad össze az időtengerben, két út egymásba fut, míg újra szét nem válnak az égben, a földön.
Leülnek, asztalka, borocska, cigaretta. Az első kortyokban benne van minden, benne vannak a múlt percei-évei, benne vannak a keserű-örömteli nyarak, az első pohárban benne van az utolsó is. Isznak, néhány szó elpattan, néhány mosoly megszökik, az első találkozás, az első randevú soha nem ér véget.
Az írógép kopog, a fiú két újjal gépel, az írónő "diktál", a szavak belenyomódnak a fehér papírba; hóba a lábnyomok, párnába hideg csókok. Az írás az életük. Az írás, a félénk kitárulkozás, a belső izzás; a szenvedés szenvedély.
Josée Dayan 2001-ben forgatta sokadik filmjét, bár alkotásait a '70-es évek vége óta kevés kivétellel többnyire a TV-nek készítette. A filmben Jeanne Moreau az idős, alkoholista írónőt Marguerita Duras-t alakítja, akinek egy fiatalember, Yann Andréa (Aymeric Demarigny) öt éven keresztül udvarol - kizárólag levelek útján. A film az ő kétségtelenül rendkívüli kapcsolatukról, találkozásukról, szerelmükről?..elválásukról szól. A film a férfi főszereplő, Yann Andréa azonos című novellája alapján készült.
