Ezek Kevin Smith legjobb filmjei

Volt idő, amikor nem tudott hibázni az 1970. augusztus 2-án született rendező.

A ma születésnapos Kevin Smith Richard Linklater Henyék című filmje hatására, 21 évesen döntötte el, hogy ő is filmet akar készíteni.

Smith ezután rövid ideig filmes iskolába is járt, de inkább úgy döntött, hogy pénzt gyűjt az első filmjére. Hazaköltözött New Jersey-be, és elkezdett egy boltban dolgozni – abban, ahol később leforgatta a kultfilmmé váló Shop-stopot.

A büdzsé előteremtéséhez kiváltott 12 hitelkártyát, felvette róluk az összes pénzt, amit tudott, és eladta a féltett képregénykollekcióját. Így összejött kicsivel több mint 25 ezer dollár a filmre. A filmet 21 nap alatt vették fel a boltban, de csak éjszaka forgathattak, záróra után. Ezért van a filmben leengedve a bolt biztonsági rácsa, amit természetesen ügyesen és szórakoztatóan magyaráz meg a Shop-stop. Mivel Smith napközben a boltban dolgozott, éjszaka pedig forgattak, totálisan kimerült a forgatás végére. De megérte a sok szívás, a filmet bemutatták Cannes-ban, nyert is két díjat, és összesen több mint 3 millió dollár bevételt hozott.

A kevésbé lelkes kritikákat kapó Shop-Show után a Képtelen képregénnyel bizonyította be a rendező, hogy hosszú távon is meg tudja vetni a lábát a filmiparban.

A 250 ezer dollárból készült romantikus vígjáték 12 milliót hozott a konyhára. Azt nem lehet állítani, hogy ezt követően minden arannyá változott volna Smith kezében, voltak mellényúlásai is bőven, de egy-egy gyengébb film után mindig sikerül visszatérnie a gyökereihez. Most azokból a filmjeiből válogatunk, amelyek elérhetőek a streamingoldalakon.

Shop-stop

Vannak üzletek, amelyek különösen vonzzák a rigolyás különc vevőket. Ilyen a New Yersey-beli Quick Shop is.
A 22 éves Dantéra zord hajnal virrad. A főnöke felhívja és megkéri, hogy ugorjon be a kora reggeli műszakba helyettesíteni. Úgy volt, hogy sokáig alszik, szórakozik, csajozik; ehelyett az üzletben sorozatosan balul ütnek ki a dolgok. Ráadásul a barátnője szexuális partnereinek nem csekély számával idegesíti. Aztán itt van még Randal, a szomszédos videókölcsönzőben kiszolgáló kollégája, aki állandóan Danténál lóg, és szemérmetlenül inzultálja a hóbortos vevőket.

Elérhető: HBO GO

Shop-show

Brodie és T.S. állandóan az ultramodern plazában lógnak, jóllehet nincs a világon semmi dolguk, mégis: egyszerűen imádnak ott lébecolni. Most az egyszer teendőjük is akad: mindkettőjüknek lelépett a barátnője, s ők minden követ megmozgatnak a könnyűvérű csajok visszahódítására. Úgy tűnik azonban, leküzdhetetlen ellenállásba ütköznek, de csak amíg a színre nem lép Jay és Néma Bob - a Shop stopból és a Comic Stripből megismert bohókás figurák - akik éppen itt fejtik ki áldásosan destruktív tevékenységüket, dugába döntve ezzel a bevásárlóközpontban sorra kerülő televíziós showműsort.

Elérhető: Apple TV

Apja lánya

Ollie Trinknek (Ben Affleck), a sikeres újságírónak mindene meg van az életben. Remek karrier, gyönyörű, szerető feleség és nagyvilági fényűzés. Mindezek megkoronázásaként Ollie és felesége, Gertrude (Jennifer Lopez) gyermekáldásnak néznek elébe. Az idill azonban csak addig tart, amíg felesége a szülést követően meghal, és egyedül marad kislányával, Gertie-vel (Raquel Castro). Az apaságot és a karriert képtelen összeegyeztetni, ezért Ollie-t kirúgják az állásából. Mivel nincs más választása visszaköltözik apjához (George Calin), a nyugis New Jersey-be. Unalmas és kilátástalan új munkahelyén töltve napjait, nem látja helyzetéből a kiutat. Gertie viszont nagyon jól érzi magát a kisvárosi élet körülményei között. Az ő számára Jersey maga a paradicsom. Ollie egy rutin videókölcsönzés alkalmával megismerkedik Mayával (Liv Tyler), a gyönyörű vidéki lánnyal. (Érdekességek a filmről: itt.)

Elérhető: Apple TV és Horizon Go

Jay és Néma Bob Reboot

Néma Bob jó barátjával, Jayjel (Jason Mewes) új kalandokba keveredik. Amikor megtudják, hogy „egy új képregényfilm készül abból a régi képregényfilmből”, ami rajtuk alapult, elhatározzák, hogy mindenáron meggátolják a megvalósulását, erre viszont már csak három napjuk maradt. Ennek ellenére felkerekednek, hogy Hollywoodba siessenek, ám magukkal kell vinniük Jay lányát is, akinek létezéséről a férfi eddig még csak nem is tudott, ám szeretne valódi apjává válni. A gond csak az, hogy fogalma sincs róla, ezt mégis hogyan tegye…

Elérhető: Apple TV

Két kopper

Jimmy Monroe (Bruce Willis) és Paul Hodges (Tracy Morgan) Brooklynban teljesítenek szolgálatot. Nem ők a nagymenők, igazán gázos páros, sem egymással, sem egymás nélkül nem tudnak létezni. Kapcsolatukat tovább bonyolítja egy értékes baseballkártya, amire Jimmy szemet vet, ebből szeretné ugyanis finanszírozni a lánya esküvőjét. Miközben a kártyára hajtanak, belekeverednek egy nagy leszámolásba, amelyben két maffiacsoport próbálja egymást lenullázni.

Elérhető: Apple TV