Ezek voltak eddig az év legnagyobb vesztesei és győztesei a mozikban

Voltak filmek, amelyek csúnyán földbe álltak, de akadtak olyan produkciók is, amelyek hozták a papírformát.

2024 mozis szempontból eddig nem egy fáklyásmenet. A jegyeladások szerények, kevés volt a kasszasiker, ami a sztrájkok, és igen, még mindig a COVID következménye, ami miatt a gyártás leállt. Akadtak azért így is filmek, amelyek hozták a számokat. Mutatjuk őket, utána pedig a nagy veszteseket is. 


Győztesek:


Agymanók 2.

Globális jegybevétel: 800 millió dollár
Gyártási költségvetés: 200 millió dollár

Csak a Pixar boszorkánykonyhájában képesek arra, hogy az év legsikeresebb filmjévé tegyenek egy szorongásról szóló dramedyt. A 2015-ös első rész sikerének köszönhetően sok néző bizalmat szavazott neki, és aztán jó hírét vitték, így jó úton halad afelé, hogy 2024 első filmjeként belépjen a hőn áhított 1 milliárd dolláros klubba. 

Dűne: Második rész

Globális jegybevétel: 711 millió dollár
Gyártási költségvetés: 190 millió dollár

Denis Villeneuve visszatérése Arrakisba akkora kritikai és kereskedelmi siker lett, ami talán még az elemzőket is meglepte. Több mint 300 millió dollárral múlta felül az első filmet, de azért illik figyelembe venni, hogy a 2021-es Dűne akkor került a mozikba, amikor a világjárvány még tombolt, ráadásul a film a premierrel egy időben debütált az HBO Maxon.


Bob Marley: One Love

Globális jegybevétel: 179 millió dollár
Gyártási költségvetés: 70 millió dollár

A Bob Marley-életrajz sikerét se sokan jósolták meg előzetesen, de az azért erősen rásegített, hogy a Paramount február közepén mutatta be, amikor nem volt túl sok konkurenciája a mozikban. A sikere újabb bizonyíték rá, hogy a zenés életrajzi filmeknek nem kell feltétlenül mesterműveknek lenniük, bőven elég, ha olyan dalok szólalnak meg bennük, amelyekre a közönség bólogathat.


Late Night With the Devil

Globális jegybevétel: 12,3 millió dollár
Gyártási költségvetés: nem ismert

Független filmes mércével nagy siker lett ez az ultra alacsony költségvetésű found-footage film, amelyben egy késő esti show-műsor műsorvezetője pechére úgy dönt, hogy készít egy okkult témájú, élő ördögűzéssel színesített epizódot. Nehéz megbecsülni, hogy a gyártó IFC mennyit fog kaszálni a filmből, de a 12,3 millió dolláros bevétel egy sztármentes ausztrál horrorfilmtől igencsak lenyűgöző. Emellett az AMC által üzemeltetett horrorstreaming-szolgáltatás, a Shudder történetének egyik legnézettebb filmje lett. 


Garfield

Globális jegybevétel: 230 millió dollár
Gyártási költségvetés: 60 millió dollár

A borzalmas kritikák ellenére a fiatalabb közönség rákattant az ikonikus narancssárga macskára, az animációs produkció így profitált a családi filmek hiányából a mozikban és a képregény márkaismertségéből. A sikerhez az is hozzájárult, hogy a Garfield költségvetése észszerűnek nevezhető.


Bad Boys – Mindent vagy többet

Globális jegybevétel: 289 millió dollár
Gyártási költségvetés: 100 millió dollár

Közel 300 millió dollárt termelt eddig, de ez még nem a végállomás a 30 éves franchise számára. Az impresszív jegybevétel azt is mutatja, hogy Will Smith-nek megbocsáthatták a rajongói, hogy eljárt a keze az Oscar-gálán. Ez a siker egyben azt is jelentheti, hogy Smith és Martin Lawrence egyhamar nem fogja leadni a jelvényét.


Vesztesek


Furiosa: Történet a Mad Maxből

Globális jegybevétel: 168 millió dollár
Gyártási költségvetés: 168 millió dollár

Apokaliptikus végeredményt hozott George Miller visszatérése a sivatagba. A film, amely épphogy visszahozta a gyártási költségvetését, eleve nehéz helyzetből indult, mert nem hozta vissza Charlize Theront és Tom Hardyt, a Mad Max: A harag útja sikerének két kulcsfontosságú összetevőjét. A szomorú valóság az, hogy bármennyire is szeretik a kritikusok és az ínyencek a Mad Max-filmek világát, nem olyan profitábilisak, mint a többi franchise. Annak ellenére, hogy minden idők egyik legjobb akciófilmjeként tartják számon, A harag útja mindössze 380,4 millió dollárt termelt, és alig tudott nullszaldót elérni a mozikban.

Képzeletbeli barátok

Globális jegybevétel: 181 millió dollár
Gyártási költségvetés: 110 millió dollár

A Paramount és John Krasinski rendező gyerekbarát fantasyje a képzeletbeli barátokról a gyenge, 33 millió dolláros debütálása óta erőre kapott. A jelenlegi 181 millió dolláros bevétele elég jónak számít egy családbarát élő szereplős filmhez képest. A gond csak az, hogy az előállítása 110 millió dollárba került, így legalább 275 millió dollárt kellett volna termelnie ahhoz, hogy nullszaldós legyen. Más lenne a helyzet, ha a mozilátogatók a képzeletbeli barátaiknak is vettek volna mozijegyet...


A kaszkadőr

Globális jegybevétel: 171 millió dollár
Gyártási költségvetés: 140 millió dollár

Ryan Gosling és Emily Blunt a tavalyi év két legnagyobb filmjének sztárja, de amíg a Barbie és az Oppenheimer letarolta a mozikat, közös akcióvígjátékuk hatalmasat bukott. A volt barátnője filmjén dolgozó kaszkadőrről szóló akciókomédia talán egy kicsit túl belterjes volt ahhoz, hogy szélesebb közönséget vonzzon. Ráadásul egy felejthető, 1980-as évekbeli tévésorozaton alapult, amit a célközönség többsége nem is ismer.
                                                                      

Madame Web

Globális bevétel: 100 millió dollár
Gyártási költségvetés: 80 millió dollár

Tudva, hogy a Sonynak nem az új Marvel-karakterek bemutatása az erőssége, és látva a mémmé váló promóciós anyagokat, illetve olvasva a megsemmisítő kritikákat, nem kellett látnoknak lenni ahhoz, hogy megjósoljuk Madame Web bukását. Már régen elmúltak azok az idők, amikor a stúdiók elő tudtak húzni egy random képregényhőst az ismeretlenség homályából, és úgy is garantált volt a kasszasiker.


Argylle: A szuperkém

Globális jegybevétel: 96 millió dollár
Gyártási költségvetés: 200 millió dollár

Az Apple nagyon jó telefonok és számítógépek gyártásában. A nagy költségvetésű kémkalandokban kevésbé... Papíron jó ötletnek tűnhetett zöld utat adni a Kingsman és a Kick-Ass alkotójának, Matthew Vaughnnak egy olyan produkcióra, amiben Sam Rockwell, Samuel L. Jackson és Henry Cavill is feltűnik, de a kivitelezés közben valami nagyon félrement.


A figyelők

Globális jegybevétel: 29 millió dollár
Gyártási költségvetés: 30 millió dollár

Sem a kritikusok, sem a közönség nem rajongott A figyelőkért, aminek talán köze lehet a film siralmas jegyeladásaihoz. A horror általában az egyik legmegbízhatóbb mozis műfaj, de az idei év egyelőre nem igazolja ezt a tételt. Ishana Night Shyamalan aki a horror egyik legkiválóbb mesterének, M. Night Shyamalannak a lánya, eddig nem örökölte apja érzékét a blockbusterek gyártásához.


Via: Variety