Ezeket a filmeket ajánljuk péntekre

Filmek a péntek esti otthonozáshoz.

Rajongók háborúja - Paramount Network, augusztus 12. péntek, 20h

 

 

Eric, Linus, Hutch és Windows számára a Star Wars trilógia nem egyszerűen a gyermekkorukat jelenti, hanem az életüket. Miután egyik társukról kiderül, hogy súlyos rákbeteg, elindulnak, hogy elsőként lássák a Baljós árnyak premierjét 1998-ban.

 

Az éhezők viadala: Futótűz - Filmcafe, augusztus 12. péntek, 20h

 

 

Ugyan Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) és Peeta Mellark (Josh Hutcherson) megnyerték az éhezők viadalának 74. évi versenyét, szenvedéseik még korántsem értek véget. Győzelmük ugyanis nem jelenti azt, hogy biztonságban visszatérhetnek szeretett otthonukba, részt kell venniük a győzelmi körúton, végig kell látogatniuk az összes körzetet Panemben. Közeledik azonban a 75. éhezők viadala, Snow elnök (Donald Sutherland) pedig új szabályt hoz az esemény tiszteletére. Idén az eddigi győztesek közül választanak harcosokat, hogy összemérjék erejüket egy mindent eldöntő és az éhezők viadalához méltó küzdelem során. Az új aréna pedig temérdek kellemetlen meglepetést tartogat a kiválasztottaknak.

 

Butaságom története - M5, augusztus 12. péntek, 20h

 

 

Mérey László és Kabók Kati, a rokonszenves színészházaspár ismert alakja a pesti életnek. A színpadon mindig a férj játssza a fontos szerepeket és sohasem mulasztja el Katival éreztetni, hogy ő viseli a kalapot, ő az okos, megnyerő férfi, ő a nagy színész. Kati a háttérben meghúzódva játssza a butácska feleséget, mígnem a család író barátja segítségével alkalma lesz kitörni ebből a szerepkörből…

 

Rambo - Moziverzum, augusztus 12. péntek, 21h

 

 

Egy Rambo nevű vietnámi veterán egy amerikai kisvárosba érkezik. Rendhagyó öltözete miatt pedig szinte azonnal felhívja magára a helyi seriff figyelmét. A rend túlbuzgó őre szeretné megelőzni a bajt, így minden különösebb ok nélkül távozásra szólítja fel az idegent. Rambo azonban nem szereti, ha mások mondják meg, mit csináljon, s amikor a rendőr kitessékeli őt a város határán túl, azonnal visszafordul. Letartóztatják, megmotozzák és fogdába zárják. A rácsok látványa, az erőszak, az őrök durvasága kínzó emlékeket ébreszt a veteránban, mert a háború alatt megtapasztalhatta, hogy mit jelent fogságba esni. Rambo a fogva tartóira támad és megszökik. A Vietnámban tanult gerilla-hadviselés szabályai szerint pedig azonnal a közeli erdőség felé veszi az irányt...

 

Gyorsabb a halálnál - AXN, augusztus 12. péntek, 21h

 

 

Tizenegy harangütés és egy halálos lövés. Egy vadnyugati kisvárosban így jelzik a delet. A városka ura, a könyörtelen John Herod seriff (Gene Hackman) vezette be ezt a szokást. A coltpárbajok pedig csak egyféleképpen végződhetnek, miután a seriff még sohasem hibázott. Senkinek nincs esélye, hogy szembeszálljon vele. Ekkor jelenik meg a városkában egy idegen nő, Ellen (Sharon Stone). Bár jó néhány férfit megigézett, nem a nőiességével akar hódítani. Elszámolnivalója van és mindenki elhallgat, ha megszólal a fegyvere. A veszélyes szépség és a városka gonosz ura végül szembekerül egymással. Kettejük közül valakinek hamarosan üt az órája.

 

Vitathatatlan 3. - AMC, augusztus 12. péntek, 21h

 

 

Uri Boyka (Scott Adkins), az orosz Chorny Cholmi börtön trónfosztott bajnoka (előző részben szerzett) térdsérülése miatt képtelen a ringbe lépni, úgy tűnik, kénytelen lesz kihagyni a harcok harcát, a küzdelmet, aminek minden résztvevője visszanyeri a szabadságát. Egy igazi harcost azonban nem állíthat meg semmilyen sérülés, így Boyka hamarosan a nyolc különböző nemzetű elítélt között találja magát, és kezdetét veszi az illegális bajnokság.

 

Django elszabadul - Mozi+, augusztus 12. péntek, 21h

 

 

 

Amerika déli része két évvel a polgárháború előtt. Egy különös módszereket követő profi fejvadász (Christoph Waltz) egy rabszolga (Jamie Foxx) segítségével nagy sikert ér el, és hálából felszabadítja Djangót. De a társak együtt maradnak, hogy megkeressék a fekete férfi feleségét (Kerry Washington), akit egy rabszolgapiacon láttak utoljára. A nyomok végül egy ültetvényre vezetik őket, melynek tulajdonosa (Leonardo DiCaprio) rabszolgáit _ trénere segítségével _ egymás elleni gladiátorküzdelemre képezi ki. A fejvadászoknak sikerül bejutniuk a birtokra, de nem biztos, hogy ki is jutnak onnan: a földesúr hű szolgája (Samuel L. Jackson) gyanút fog, és a kalandorok csapdába esnek. Dönteniük kell, hogy az önfeláldozás vagy a túlélés-e a fontosabb számukra...

 

Constantine - A démonvadász - Film+, augusztus 12. péntek, 21h

 

 

Az emberi érzékek számára felfoghatatlan vidékeket különös lények, angyalok és démonok népesítik be, tetteik sokszor a mi világunkban is következményekkel járnak. John Constantine (Keaun Reeves) magándetektív ebben a másik világban is járatos. Ő megjárta már a poklot _ szó szerint. A természetfeletti ügyekre specializált nyomozó egyik nap a szokásosnál is nehezebb ügybe botlik. Megbízója nem hisz a túlvilágban. Angela (Rachel Weisz) eddig csupán a kézzelfogható bizonyítékokban hitt, most azonban még az ördöggel is szövetséget kötne, hogy megtalálja ikertestvére gyilkosát…

 

A randiguru - Viasat3, augusztus 12. péntek, 21h

 

 

Albert (Kevin James), a jámbor könyvelő fülig szerelmes egy hírességbe: az elbűvölő és gyönyörűséges Allegra Cole-ba (Amber Valletta). Albert trenírozása közben azonban Hitch is emberére talál a bámulatos és ambiciózus Sara Melas (Eva Mendes) személyében, aki _ mivel egy pletykarovatnak dolgozik _ állandóan Allegra nyomában van. Hitch, az agglegények utolsó mohikánja hamarosan azt veszi észre, hogy őrülten belehabarodott Sarába, a riporterbe, akinek élete nagy fogása _ lapjának pedig óriási szenzációja _ lenne, ha le tudná leplezni Manhattan leghíresebb randidoktorát.

 

Házibuli 2. – A házibuli folytatódik - SuperTV2, augusztus 12. péntek, 22.15h

 

 

A film Francoise története, aki nem tudja, hogyan döntsön, a férjét válassza, vagy az annyira vágyott függetlenséget. Francois viszont nem képes választani imádott foglalkozása és felesége között. Nem tudnak éretten és megfontoltan viselkedni, pedig saját problémáik mellett kamaszlányuk gondjaival is szembe kellene nézniük. Vic számára nagy gondot jelent az első komoly szerelem, az első lépések a felnőttek világába. Szüleivel képtelen megosztani problémáját, látva, hogy ők is hasonlókkal küzdenek. Marad hát Poupette, a dédnagymama, a barátok és a házibulik...

 

Rodin - Az alkotó - DUNA Televízió, augusztus 12. péntek, 22.28h

 

 

Párizs, 1880. A 40 éves Auguste Rodin megkapja élete addigi legkomolyabb megbízását. Nekifog A pokol kapuja című monumentális alkotásnak, melynek néhány szobra, A csók és A gondolkodó legismertebb művei lettek. Életének társa évtizedek óta Rose Beuret, ám egy napon találkozik az ifjú Camille Claudellel. A tehetséges tanítvány hamarosan a segédje lesz, majd a szeretője. Szenvedélyes évek következnek a kölcsönös csodálat és bűnrészesség jegyében. Szakításuk után Rodin fáradhatatlanul dolgozik tovább. Egyszerre szembesül az elutasítással és a rajongással, melyeket szobrainak érzékisége provokál. Balzacot mintázó óriási szobra, melyet élete végéig nem ismernek el, minden kétséget kizáróan a modern szobrászat kiindulópontja. A Rodin általa alkotott szobrok jelentős része roppant érzéki, az általa megformált testek a maguk finomságával rengeteg mindent kifejeznek. A filmben miközben megismerjük Rodin életét, vívódásait, alkotói módszereit, a kor művészeti kontextusa is felvillan: megjelenik többek között Rilke és Stefan Zweig is.

 

Tudom, mit tettél tavaly nyáron - Filmcafe, augusztus 12. péntek, 22.50h

 

 

Érdemes négyfelé osztani egy rossz lelkiismeret súlyát? Miért nem vállaljuk tetteinket, hiszen minden választás megváltoztatja addigi életünket? Az érettségi bankett varázslatos éjjelén négy végzős gimnazista - két fiú és két lány - beül egyikük új autójába és önfeledt hangulatban nekivágnak az éjszakának. Hirtelen a semmiből feltűnik egy alak. Ray hiába fékez, az ismeretlen mozdulatlanul fekszik az út közepén. A fiatalok pánikba esnek a rájuk váró súlyos büntetés miatt. Félelmükben olyan lépésre szánják el magukat, ami örökre megváltoztatja egész életüket. A holttestet a közeli mólóról a tengerbe dobják. Az ismeretlen azonban magához tér, de Barry szándékosan vízbe fojtja. A négy barát fogadalmat tesz, hogy megőrzik titkukat mindhalálig. Valaki azonban követi őket. Akárhova mennek, mindig a nyomukban van és mindent tud róluk. Látta, amit tettek. Ügyes és kegyetlen lelki terroristájuk ismeri minden gyenge pontjukat, nem hagyja futni őket. Most visszafizeti nekik mindazt a szörnyűséget, amit ők okoztak az idegennek.

 

Anakonda - Viasat Film, augusztus 12. péntek, 23h

 

 

Terri Flores (Jennifer Lopez) és kis csapata a brazíliai őserdőbe érkezik, hogy dokumentumfilmet készítsenek egy titokzatos indián törzsről. Csatlakozik hozzájuk egy magányos vadász, Paul Sarone (John Voigt), aki karizmájának köszönhetően hamarosan átveszi az expedíció irányítását. Vezetésével egyre mélyebbre hatolnak az őserdő sűrűjébe, mire a filmesek rádöbbennek, hogy Sarone csapdába csalta őket. A megszállott vadászt ugyanis egyetlen cél hajtja: megtalálni és foglyul ejteni a folyó gyilkos urát, a 16 méteres anakondát.

 

Predator - A ragadozó - Moziverzum, augusztus 12. péntek, 23h

 

 

Shane Black friss vért fecskendez a Predator-sorozatba ezzel a kirobbanó új résszel, amelyben a vadászat a világűr távoli zugaitól a külvárosi utcákig terjed. Az univerzum legveszedelmesebb ragadozói más fajok DNS-ét használva genetikailag módosították magukat, így most erősebbek, okosabbak és halálosabbak, mint bármikor. Mikor egy kisfiú tudtán kívül a Földre vonzza őket, csupán egy exkatonákból álló szedett-vedett csapat és egy morózus technikatanárnő állhat az emberiség pusztulásának útjába.

 

Fogságban - Film Now, augusztus 12. péntek, 23.15h

 

 

Keller Dover (Hugh Jackman) minden szülő rémálmával néz szembe, mikor 6 éves kislánya, Anna, barátnőjével együtt eltűnik. A kétségbeesés óráiban teljesen eluralkodik a családon a pánik. Az egyetlen nyom egy rozzant lakókocsi, amit az utcájukban láttak parkolni. A nyomozást vezető rendőr, Loki (Jake Gyllenhaal) letartóztatja a sofőrt, Alex Jonest (Paul Dano), de bizonyítékok hiányában szabadon kell engednie. Ekkor Keller úgy dönt, maga ered a kislánya nyomába.