Az Ezüst Utazó idejött, hogy elpusztítsa bolygónkat, de nekünk van egy Fantasztikus Négyesünk, akik mindig megvédik a Földet. Tizenéves kritikusunk is kábé ennyit tudott a filmről, amit nem azért nézett meg, mert nagy rajongója Stan Lee képregényeinek, hanem, mert épp hazajött a cserkésztáborból és mert tetszett neki Jessica Alba. Íme:
Már a cím fordítása sem szerencsés az eredeti Silver Surfer után, bár ez biztos jobb ötlet híján született, az Ezüst Szörfös hülyén hangzott volna, az Ezüst Idegen meg túl általánosan. A filmre nem mondhatok ilyet, hisz jobb lett, mint amire számítottam, bár az meglepett, hogy mennyire tiniknek készült: hiányzott a vér a küzdelmekből, a meztelen jelenetnél Jessica Alba haja takarta az összképet, ágyjelenet meg nem is volt.
Már az első fél óra is ilyen családbarát lett: romantikus vígjáték gyerekeknek, ami az előző rész és a második vésztjósló nyitóképe után, amiben Galaktus szétröpíti a bolygókat, külön meglepett. A Földön a kozmikus balesetük óta szupertulajdonságokkal rendelkező hősök az újonnan jött sztárságukat kezelik gyanútlanul és készülnek az esküvőre: a gumisrác meg a láthatatlan lány ugyanis még az előző részben egymásra talált. Sajnos ez azt jelenti, hogy az első félórában semmi különös nem történik. Az elején engem is csak Ben (a Sziklaember) és Johnny (a Fáklya) csipkelődései tartottak ébren, miközben néhány felvilágosító poén is elröppent ("Nem félsz attól, hogy a barátnődet az ágyban elviszi egy hegyomlás?"). Bár sokszor eszembe jutott a film alatt a szupertulajdonságokat cserélgető Johnny jelmondata is, amikor épp sziklaemberré változott: "Jaj, ne má'!"
A filozófiai mondanivalónál is inkább a tizenalattiakat célozták meg: az alapvető, örökzöld eszmék, mint barátság, összetartás, önfeláldozás, hősies kitartás alapfokozaton lett elmesélve. A jegyestársi ragaszkodás és a testvéri szeretet képei is inkább a kicsiknek szóló tanmese lett, de ha az ő szempontjukból nézem, nem volt rossz, sőt így még az Ezüst Utazó figurája is méltóságot és erőt sugároz a szörfdeszkán Doug Jones-tól vett mozgásával és az ezüst festék szűkítette mimikájával. (Már csak Laurence Fishburne karakteres hangját hiányoltam az öszhatásból, de szinkronnal vetítették.)
Az első részhez képest végig kevés volt a pörgős akciójelenet. Igaz, az a kevés derekasan meg volt dolgozva animációval, mint az energiaszippantó, dimenzióváltó Ezüst Utazó röptéi. Igen hatásosak a díszletek is, az öt méter hosszú Fantasticar, a rengeteg csúcstechnikás monitor és kütyü mindig megmutatja a hiper-szuper érzékelő és műholdvezérlő eszközök 3D-s rácsképét, bár a működésükről csak annyit lehet megtudni, amennyit egy hatéves is elsőre felfogna. Kár érte, mert lényeges része a filmnek ez a futurisztikus izé lenne.
Londonba, Shanghajba, Szibériába és a németországi Fekete erdőbe is elutazott az amerikai haderővel erősített csapat, ami legalább a szokásos katasztrófafilmek modernebb vonalát képviseli: nemcsak New York-ban kell megmenteni a világot.
A film végső soron erős középkategóriába skatulyázható, körülbelül akkorát üt a nézőn, mint ahogy azt egy átlagos folytatásnak illik, vagyis ne a Gyűrűk urára gondoljunk, hanem a Taxira. Nem véletlen, hisz Tim Story rendező olyan filmeket jegyez mint az Amerikai taxi. 10-ből 6,5 pont.
