A Coen fivérek világhíres alkotása olyan távoli helyszínre helyezi cselekményét, hogy kényelmünkben még azt sem ismerjük fel elsőre: mennyire hasonlítanak hozzánk ezek a lelassult, tévénéző, hamburgeren élő kissé együgyű emberek.
Valahol fenn, északon, az amerikai-kanadai határon egy hófödte kisváros vánszorgó életét látjuk, ahol mindenkit kimondhatatlan néven szólítanak, ahol a favágás az életforma része, és ahol a hótól és hidegtől lelassult élet akkor sem rázódik fel túlzottan, ha az utakat holttestek szegélyezik. Egyszerű arcok, egyszerű emberek. Olyan hétköznapi minden, hogy az már eseményszámba megy.
Mielőtt látatlanban elaludnánk, gyorsan eláruljuk, hogy ez is lehet sikeres. Bár nem röpködnek a káromkodások a levegőben, a vágás sem nevezhető épp klipszerűnek, aki pedig látta "Az ember, aki ott sem volt" című alkotást lehet, hogy arra voksol inkább, de ez előbb volt, meghökkentő hatása pedig épp a helyszínen, a cselekményben, a szereplők arcában, a fényképezésben, a rendezésben, vagy ki tudja, hogy épp miben rejlik. Tehát igazi csemegével van dolgunk. Nem is véletlen, hogy a Coen testvérek az öt Oscar-jelölésből két díjat be is gyűjtöttek munkájukért.
A történet talán kicsit kézenfekvő, bármelyik szomszédos kereskedő eljuthatna arra az elhatározásra, melyre a filmbéli autókereskedő is eljutott. Mivel adósságoktól szenved, és valójában mindenki lenézi, úgy akarja egyenesbe hozni zűrös pénzügyeit, hogy elraboltatja saját feleségét, csakhogy gazdag apósától pénzt szerezzen.
Az ötlet remeknek mutatkozik, a kivitelezés is megoldható viszonylag ártatlanul, ám az "emberrabló" nehézfiúk egy kis problémába ütköznek, amit gyorsan további gondok is követnek. Túl buták, túl kegyetlenek, és mindig a legkevesebb gondolkodást igénylő megoldást választják - legyen az pisztoly, szívlapát, vagy szecskavágó. Útjukat szó szerint hullák szegélyezik, nyomukban pedig egy várandós rendőrnő van, ki két evési roham és némi rosszullét között is képes felgöngyölíteni az esetet.
A komikusnak tűnő alaphelyzet után hirtelen véres tragédia szemtanúi vagyunk. Jól látható, milyen gyorsan tudnak elszabadulni az indulatok, s mennyire kevés inger is elegendő az ámokfutáshoz. Ebből persze az is kiderül, hogy mennyire nem figyelünk egymásra, mennyire nem látjuk meg a dolgok mögöttes tartalmát, és mennyire felszínesek vagyunk. Az pedig már szinte fel sem tűnik, mennyi amerikai közhely vesz körül bennünket, olyan, mi a film szereplőit is körülveszi. Tévé a hálószobában, hamburger a főhelyen, filmekből ellesett és beépített mozzanatok a hétköznapokban, mi arra is rávesz, hogy egy eltorzult köteléket idilli párkapcsolatnak nevezzenek!
Lehet nevetni, de lehet borzongani is. A távoli havas kisváros a miénk is lehetne, a lassú, együgyű emberek pedig a szomszédaink.
