Felicia Írországból érkezik Angliába. Születendő gyerekének apját keresi, akiről már hónapok óta nem kapott hírt. Körbe-körbe jár az angol nagyvárosban, a "fűnyírógépgyárat" keresi, kedvese állítólagos munkahelyét. Kutatásában hamarosan csatlakozik hozzá egy minden szempontból makulátlannak tűnő élelmezési igazgató (Bob Hoskins), aki felajánlja önzetlen segítségét a lánynak.
A Felicia utazásának első félórája valószínűleg csalódást okoz minden Atom Egoyant ismerő és szerető nézőnek. Annak ellenére, hogy a kanadai rendező itt is megtartotta, és virtuózan alkalmazza idősíkokon át-, és átugráló elbeszélési technikáját, valami hiányzik filmjének felvezetéséből. Ez pedig legutóbbi, zseniális filmjének, az Eljövendő szép napoknak szinte minden képkocájáról sugárzó "hideg" erő. Egoyan ellentétei (zenei aláfestés, történet és az események dinamizmusának egymástól elütése) kivételes hangulatot kölcsönöztek filmjének, amit most hiába is keresnénk. Félóra elteltével azonban hideg zuhany éri a nézőt: a Felicia utazása hirtelen Psycho-adaptációvá válik. Az addigi nyugodt, lassú tempójú elbeszélésbe gyors, kaotikus jelenetek keverednek, felszínre tör az elfojtott múlt, a néző pedig nem tudja, hogy hova kapjon. Sajnos Egoyan nem tudja végig fenntartani a feszültséget, a befejezéshez közeledve újra leül a film, az utolsó csavar pedig végérvényesen elmarad.
Bob Hoskins zseniális alakítása akaratlanul Peter Lorre 70 évvel korábbi játékát idézi fel azokban, akik látták Fritz Lang M - Egy város keresi a gyilkost című filmjét. A két szerep közötti hasonlóság szembetűnő, mindkét színész számára igazi jutalomjáték volt a jól megírt karakter. Nem Hoskinson múlt, hogy a Felicia utazása nem éri el prominens elődje színvonalát. A gyengébb teljesítmény egyfelől a nagyon magasra rakott lécnek, másfelől Egoyan kevésbé koherens rendezői koncepciójának tudható be.
