A Hogyan lopjunk felhőkarcolót címe nehogy megtévesszen bárkit is, egy kutyaólat nem lopnak el benne, nemhogy egy nagyon magas épületet. A műfaji besorolás is csalóka, mert ha mondjuk a Másnaposok vígjátéknak számít, akkor ez a film inkább tragikomédia, amiben Eddie Murphy négy jót szól be.
A nemrég az Oscar-gála produceri munkálataitól buzizós megjegyzése miatt eltiltott Brett Ratner új filmje a hollywoodi képmutatás egyik iskolapéldája. Másfél órán keresztül azt hallgatja az ember, mennyire gecik a gazdagok, akik limuzinnal járnak a sarki fűszereshez, és a lakásukban csak azért áll egy Ferrari, mert jól néz ki - miközben Ben Stiller a film főszerepéért 15 millió dollárt vett fel, és részesül a bevételből is.
Mindezt egy olyan filmért, aminek a forgatókönyvében több lyuk tátong, mint egy Barátok közt-epizódban, és a nagy balhé, amire a nyögvenyelős felvezetés kifut, hihetetlenebb, mint az, amikor Oroszlán Szojna gondosan manikűrözött körmeivel a budapesti közlekedési lámpák rendszerét hackeli.
Pedig az alapötlet érdekes, ha ugyan nem is annyira releváns már, mert a Madoff-ügyet már régen elfelejtette a jónép, most inkább a szemét bankárok nyúzzák a szegény embert, és nem a piramis játékkal milliárdokat síboló spekulánsok. Mert a Madoff-párhuzam félreérthetetlen, Alan Alda egy olyan üzletembert alakít, aki a magas hozam ígéretével varázsolja ki ügyfelei párnahuzatából a titkos milliókat vagy dollárezreket, és mivel egy ideig jól megy a szekér, mindenki azt hiszi, ő szarja a pénzvilág spanyolviaszát. Ben Stiller is beveszi a maszlagot, és mivel jóban van a pénzemberrel (annak a toronyháznak az igazgatója, amiben az lakik) egy huszárvágással rábízza az összes beosztottja pénzét.
Innentől a konfliktus kézenfekvő, a lóvé elúszik, a kisemberek ott maradnak pucér seggel, a nagymenőt meg kimosdatják az ügyvédek, sőt, a magyaros vezetéknévvel bíró Josh Kovácsot (Stiller) még ki is rúgják, a Nagyon Szimpatikus Néger Portás pedig kis híján tragédiába fullasztja az ekkorra még be sem induló vígjátékot.
Ekkor jön Eddie Murphy és vele a nagy écesz: rabolják ki a gazdag embert, mert biztos van neki dugipénze valahol, és a lóvét osszák szét a szegények között, hiszen azt úgy illik az ilyen filmekben. Az első, drámai harmadot a tervezés időszaka követi, pont úgy, mint az Ocean's-franchise-ban, csak sokkal kevésbé elegánsan és viccesen.
A záró harmadban maga a rablás zajlik le, kár, hogy ekkorra a néző már vagy alszik az unalomtól, vagy csak szimplán nem érti, hogy lehet az, hogy ennyi tehetséges színész (Matthew Broderick, Casey Affleck, Gabourey Sidibe és a már említett Stiller-Murphy-Alda trió) ilyen unottan, csípőből kirázva hozza le a kiszámítható poénokkal teletűzdelt, ismerős fordulatokkal operáló forgatókönyvet.
01l
Murphy az egyetlen, aki jó, de hát ő akkor is jó, amikor a film egy minősíthetetlen fos (Norbit), mert született komikus, aki nem tud nem vicces lenni. Ha ő nem lenne, a film első harmada után simán ott lehetne hagyni az egészet, mert a Rejtős befejezés nem ér annyit, hogy a moziban senyvedjünk érte. Nincs a filmben semmiféle morális tanulság vagy üzenet sem, ha csak az nem, hogy házmesterre ne bízzunk pénzügyi döntéseket. Értékelés: 2/5.
