A lenyugvó nap ereje
Nem tudom, ki hogy van vele, de én, ha utcán, váróteremben, vagy metrószerelvényeken az idős emberek arcát nézem, nagyon ritkán látok, ha nem is feltétlenül boldog, de legalább hellyel-közel elégedett tekinteteket. Lehet, ez persze magyar, vagy inkább káeurópai sajátosság, de nem biztos. Néha elgondolkodom rajta, az az úr, aki velem szemben ül, vajon hogyan tekint vissza életére. Úgy, mint aki élte világát, amennyire lehetett, vagy mint aki mindig mások akarata szerint volt kénytelen húzni az igát? Sikerült-e megvalósítania még oly kicsinyes vágyait (vagy legalább azok egy részét), netán a végtelen robot alatt álmodozni sem volt ideje, ereje? És ha tudta is, milyen apróságok tennék boldoggá, vajon tényleg mindig a körülmények voltak a hibásak ezek elmulasztásáért, vagy ha őszintén magába nézne, rájönne, maga sem tett meg mindent azért, hogy érdemes legyen visszaemlékeznie az elmúlt évekre.

Tartalmas üresjáratok
Odd Horten (Baard Owe - Európa, A birodalom) vasúti mérnökként dolgozta le élete döntő többségét, és sorsa miatt soha nem panaszkodott. Most, hogy nyugdíjazzák, zokszó nélkül végighallgatja kollégái viccnek is rossz búcsúztatóit, majd megpróbál valami elfoglaltság után nézni. Ijesztő gondolat fészkeli be magát a fejébe: lehet, hogy most már nincs mentség, és valóban megvalósíthatja mindazt, amire eddig nem volt lehetősége? Hortennek nincsenek nagy álmai, de például még sosem ült repülőn. Aztán: bár a családjában mindenki imádta a síugrást (a rendező édesanyja valóban síugró volt!), neki sosem volt bátorsága hozzá. A következő néhány nap végre sort kerít rá, hogy közel merészkedjen egy repülőgéphez; hogy felkeresse régi ismerősét, ám már csak az özvegyét találja; az utcán pedig megismerkedik egy öregemberrel, aki bekötött szemmel vezet autót, ha épp ahhoz van kedve. Az élet apró örömei és keservei.
A finoman hangolt a szinte a semmiből is gyönyörű képeket varázsoló operatőri munka (írjuk ide: John Christian Rosenlund) teszi igazán érzelmessé, e nélkül talán át sem jönne mindaz a hangulat, amit a rendező odaképzelt. Márpedig egy olyan meglehetősen "eseménytelen" film esetében, mint amilyen az O'Horten, minden nüanszra szükség van, hogy elfedjük a tartalmi hézagokat. De nem is igaz, hogy hézagokra lelnénk a filmben, inkább amolyan "tartalmas üresjáratok" ezek, amelyeket odavetett félmosolyok ellenpontoznak.

Ezen a világon
A norvég Bent Hamer szemmel láthatóan vonzódik a, ha nem tragikusan, de egyértelműen félrecsúszott sorsú, magányos figurák felé, hiszen a Dalok a konyhából és a Tótumfaktum is ebbe a közegbe kalauzolta közönségét. Az O'Horten természetesen inkább előbbivel rokon, hiszen bár az egyedüllét, a társadalom peremén élés nevezhető egyetemes tematikának, de mégis ég és föld a különbség, ha a halk, zord skandináv miliőt a maga főként éjszaka/hajnalban rögzített képeivel összevetjük egy amerikai csavargó bolyongásával, érces hangú jazz-énekesnők előadásával aláfestve. Az északi vidékeken sokkal többre megyünk a színészek szinte minimálnak nevezhető játékával (a címszereplő Baard Owe ebből a szempontból döbbenetesen jó választásnak bizonyult), az abszurdba hajló figurákkal és jelenetekkel, a kevés kimondott, és a sok-sok elhallgatott szóval. Az O'Horten nem is emlékeztet szinte semmiben a Bukowski-adaptációra, inkább értelemszerűen a neves skandináv elődök/kortársak, Aki Kaurismäki vagy épp Roy Andersson munkáit idézik.
Most, amikor úton-útfélen fiatal harmincasok jaj-nem-valósítottam-meg-önmagam típusú egetverő problémákról készülnek - persze - inkább vígjátékok, mint drámák, akkor az O'Horten abba az életkorba repít minket röpke másfél órára, amikor már nem csak kvázi van vége egy korszaknak. Nem azért, hogy megijesszen (bár természetesen a halál motívuma kikerülhetetlenné válik), épp ellenkezőleg, hogy mosolyt csaljon, felemeljen és reményt sugalljon: nem kell már ezen a világon temetni magunkat. Vagy ahogy az a filmben elhangzik: ha mindenről úgy érezzük, már késő van hozzá, akkor semmihez sincs késő.

Kinek ajánljuk?
- A skandináv filmek rajongóinak.
- Nyugdíjasoknak.
- Életigenlőknek.

Kinek nem?
- Fiatal szerelmeseknek.
- Az akció megszállottjainak.
- A napfény szerelmeseinek.


6/10