Tömeges személyesség

Martin Scorsese mozija látszatra egy családi kalandfilm, pedig valójában egy a széles nyilvánosság előtt elsóhajtott szerelmi vallomás a film iránt. Nagy nyilvánosság előtt tett intimitás – de itt semmi ellentmondás nincs, hiszen a mozi tömegesen űzött személyes szenvedély. A vetítőteremben hatnak a közönségi zajok, a zacskócsörgésektől (régen perecreccsenésektől) kezdve a (régen cigarettafüstös) köhögéseken át a felharsanó kacagásokig és szipogásokig, együtt sírunk és nevetünk, de a vásznon kibontakozó élményt mindenki magában éli meg. A leleményes Hugo – ha ezt nem tekintjük képzavarnak – szívből jövő főhajtás a mozi előtt.

A film világa

[img id=338519 instance=1 align=left img]Az inkább a bűnvilági alkotásai miatt híressé lett mester nem először nyúlt a film világához, hét éve készült filmje, az Aviátor annak a Howard Hughes-nak a történetét dolgozta fel, aki hollywoodi producerként – és Katharine Hepburn és Ava Gardner, a legendás színésznőkhöz fűződő viszonya révén – is nyomot hagyott Amerikán. Az alapot mostani mozijához Brian Selznick A leleményes Hugo Cabret című könyve szolgáltatta. Az író-rajzoló művész családneve a filmbarátok számára bizonyára ismerősen cseng: Selznick nagyapjának unokatestvére volt a hollywoodi hőskorszak híres producere, David O. Selznick, akinek (többek között) az Elfújta a szél című klasszikust köszönhetjük.

Tudható, hogy képregényt sajátosan újraértelmező "storyboard-szerű" könyv megfilmesítése régebb óta szívügye volt Scorsesének, ám van abban valami meseszerű, filmtörténeti csillag-együttállás, hogy az idei Oscaron éppen két mozi-óda, a nagyjából azonos korszakban játszódó The Artist – A némafilmes (az díjátadón bearanyozódott rendező, Michel Hazanavicius bearanyozódott filmje) és A leleményes Hugo emelkedett ki a jelöltek mezőnyéből (a nevezések számát tekintve mindenképp).

Javítópróba

Első megközelítésben A leleményes Hugo igazi családi kalandnak ígérkezik – az előzetesek és a plakátok is ezt sugallják –, amiben gyerekek kutatnak rejtélyek után, és rakják rendbe a felnőttek világát. Ez tulajdonképpen helytálló is, csak nem egészen úgy, ahogyan elsőre gondolnánk.

Az 1920-as évek párizsi főpályaudvarán, a vasútállomás legfelső szintjén magasodó óratoronyban lakik Hugo, az árva fiú (Asa Butterfield), aki a falak mögötti rejtekjáratokban jön-megy, s teszi a dolgát. Hugót ugyanis órásmester édesapja (Jude Law) tragikus halála után iszákos nagybátyja (Ray Winstone) azért veszi magához, hogy helyette dolgozzon: a nyüzsgő vonatállomás óráit karban tartsa. A nagybácsinak azonban nyoma vész, így a fiú osonva olajozza a szerkezeteket, nehogy elcsípjék, és mint felügyeletlen gyermeket árvaházba dugják. A pályaudvar hadviselt (és hadi sebesült) főinspektora (Sacha Baron Cohen) leginkább ezt tenné, kedvelt foglalatossága, hogy a kószáló és az állomáson ezt-azt csenő árvákat lelencházba dugja, mert rendnek kell lenni.
Fölös idejében Hugo a rámaradt egyetlen örökséget, a rejtelmes és az írás összetett műveletére képes gépembert, az úgynevezett automatont próbálja beüzemelni. Biztosra veszi, hogy általa üzenet kap az elhunyt apjától – ezért mindenre képes, alkatrészeket lop a pályaudvar szomorú és mogorva játékboltosától, Georges papától (Ben Kingsley). Az öreg lefüleli Hugót, elkobozza a noteszét, ami nélkülözhetetlen az írórobot-szerkezet beindításához. Az árus könyvrajongó keresztlányának, a Hugóhoz hasonló korú Isabelle-nek (Chloë Grace Moretz) megesik szíve a fiún, és – már csak kalandvágyból is – segít a papa kegyeibe férkőznie, még ha (vagy pláne) ez nem is olyan egyszerű. A gyerekek rájönnek, a kislány szív alakú kulcsával működésbe lépett automaton rajza és Georges papa összefügg: az idős keresztapa nem más, mint a híres (ám elfeledett) filmmágus, Georges Méliès, akinek az Utazás a Holdba című filmjéből való a gép tollképe.

Nem vagy egyedül

A film második fele a tulajdonképpeni kibontása a film iránt érzett Scorsese-i szerelemnek. De nem válik fontoskodó, film-öntömjénező, idézgető-utalgató gyűjteménnyé – végig kellemes és szeretni való kikapcsolódást és feltöltődést nyújt a családok, mindenki számára. A rendező nagyszerű hangulattal és pazar képekkel avat be a hőskorszak filmkészítéseibe, amik szívmelengető csodáját szeretné érezni – érzésünk szerint – a mai kor mozgóképein. A mese – vagy ha úgy tetszik: a gyerekek kalandtörténete – nem ér véget, mert filmet alkotni pont olyan, mint titkokat megfejteni, misztikus gépembereket megjavítani. Sőt: még jobb, hiszen igazi emberek jobbítása történik.

A leleményes Hugo öt (technikai) Oscar-elismeréséből mindenképpen érdemes kiemelni a három díjazott vizuális szekciót: Robert Richardson operatőrt, a látványtervezőket, Francesca Lo Schiavót és Dante Ferrettit, valamint Roberto Legatót, Joss Williamst, Ben Grossmannt és Alex Henninget, akik a vizuális effektekért feleltek. Parádés, nem felejthető a látvány. A színészek jó munkát végeztek – Moretzre érdemes tovább odafigyelnünk, de Kingsley és Cohen remek alakítása mellett látható, hogy a kisebb szerepekben is beleadták a lelküket, mint Helen McCory, Emily Mortimer és Christopher Lee –, mégis A leleményes Hugo szíve Scorsese. Olyan alkotást festett a gyöngyvászonra, amit mélyebb összefüggéseiben biztosan hosszasan fognak elemezni a felkészült szakértők. Lehet egyszerűen is fogalmazni: légy gyerek, szeresd a mozit – és sosem leszel egyedül.

Kinek ajánljuk?
- Akinek a mozi kedves.
- Aki szeretné, hogy megjavítsák.
- Minőségi 3D-és filmre vágyóknak.

Kinek nem?
- Akinek a mozi nem kedves.
- Aki hibátlannak tartja magát.
- Aki Scorsesetől inkább egy erőszakos gengszterfilmet látna.

8/10