Cuarón filmje égszakadás, földindulás: káprázatos látványvilág, végletekig fokozott feszültség, vegytiszta moziélmény. Egy kópiát majd lőjünk ki az űrbe.
Kismalac, kismalac, engedj be
Faramuci módon klausztrofób film a Gravitáció, hiszen épp az ellenkezője történik benne annak, mintha szűk helyre zárnák a főhőst. Lebegni a világűrben, hol szabadon, remélve hogy belénk botlik az űrszonda, vagy egy madzagba kapaszkodva, amely köldökzsinórként köti testünket az anyahajóhoz – ennél aligha képzelhető el félelmetesebb. Amikor emberi léptékkel felfoghatatlan mélységbe zuhanhatunk egy rossz mozdulattal s elveszhetünk szó szerint a semmiben.
Az utolsó nap a melóban típusú felütések nem hétköznapi alkalmazásával indul a történet, hiszen hőseink kint lebegnek a világűrben, álmos nyugalomban szerelik űrhajójukat és készülnek a Földre való visszatérésre. Hogy, hogy nem az oroszok épp akkor lövik szét véletlenül saját műholdjukat, így perceken belül meteorzáporszerű űrszemét csap le rájuk kelet felől. (Vagy… várjunk csak…) Egy szó mint száz, az űrhajó sérül, a szkafander sérül, a hazatérésbe vetett hit meg még inkább. Embereink másfél órán át lebegnek egyik gyenge lábon álló menekülési lehetőség felől a másikig. Mi pedig mindezt tátott szájjal nézzük végig.
[img id=508545 instance=1 align=left img]Közel Kubrickhoz
Alfonso Cuarón nem először dicsekszik el a közönségnek, milyen mesteri módon képes egy film ege alatt harmóniába hozni az akciót a szentimentalizmussal, illetve hogy milyen lehengerlő hosszú snitteket tud komponálni. Az ember gyermeke című filmjében is van egy azóta sokat emlegetett vágás nélküli pár perc, telis-tele lövöldözéssel, autósüldözéssel, a Gravitáció pedig egy annál is hosszabb snittel kezd. Jóllehet itt némi idézőjeles csalás esete forog fent, hiszen az űrben lebegő George Clooney és Sandra Bullock nyitánya azért alapvetően CGI-ra támaszkodik. Emellett mindkét filmjében erős az anyamotívum jelenléte. Én már a Gravitáció eksztatikus élményt nyújtó és továbbiakkal kecsegtető első tíz percében 2001: Űrodüsszeiát emlegettem viszonyítási pontként, bár ez aztán megdőlt, hiszen egyáltalán nem egy szabad asszociációknak tág teret adó film lett Cuarón sci-fijéből. Ha egyáltalán sci-fi, hiszen épp erre akarok itt utalni, hogy bár látszólag ellentmondás, de igenis földhöz ragadt a történet; ez cseppet sem pejoratív, mindössze arra utal, hogy nem jönnek az UFÓk. Később azonban a magzatpózba összegörnyedő s a súlytalanságban lebegő Sandra Bullock mégis elég direkten idézi meg Kubrickot. Legalábbis nem baj, ha az embernek ez jut eszébe, mert végeredményben a már említett anyamotívum miatt utalhat ez a kép saját filmjére is, nem muszáj kívülre mutató hipertextet keresnünk.
Ha nincs más hátra: előre
Mielőtt valakinek csalódást okozna a film, a hír igaz: két színészt látunk benne összesen. Ilyenformán kamaradráma a Gravitáció, amely mégis gigaprodukció bír lenni, ez a nagy ellentmondás benne. Meg hogy a nem feltétlen lenézett, de kétségtelenül könnyebb darabokhoz szokott Sandra Bullock élete drámáját adja elő. A friss élmény okozta lelkesedésükben már most sokan Oscart emlegetnek. Ami nem túlzás, de Bullock kiemelkedő teljesítménye inkább szükségszerűség a filmben. Hiszen ha egyetlen színészre hárul a film súlyának döntő többsége (illetve ezen lehet vitatkozni, mert máshonnan közelítve nyilván a rendezés, a CGI, az atmoszféra-teremtés, amitől elakad az ember lélegzete), akkor nem sok választása marad, mint kiemelkedőt nyújtani. Vagy beégni, nagyon, de az meg kiütközik az első forgatási napon és végül nem készül el a film.
Kinek ajánljuk?
- Ez a film egy ajándék azoknak, akik életükben már hitet tettek a filmművészet mellett nézőként.
- Az űrben játszódó varázslatos jelenetek szerelmeseinek.
- Sandra Bullock rajongóinak.
Kinek nem?
- Aki végig arra fog várni, hogy mikor jönnek már jedik/Bruce Willis/felmentő sereg stb., nem jönnek, ez a két színészünk van, deal with it.
- Aki azt hiszi, ezek ketten ott fent majd szexelni fognak.
- Aki szédül még a harmadik emeleten is.
10/10
